Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Október
2019 - Szeptember
2019 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2010 - November
Sántha Attila

A valamivel való ellátottságot kifejező, magyar -gy, -d vagy -sd képzős helynevek Moldvában

– Corod (Kóród), Corogea (Kórógy), Cuejdiu (Kövesd), Helegiu (Halogy) –

Moldva magyar eredetű helyneveinek vizsgálata még csak az elején jár, az eddigi kutatások[1] szinte kizárólag azon vidékek, települések névanyagára korlátozódtak, amelyeken a moldvai magyarság történelmileg adatolható. Egy kissé olyan eljárásnak érzem ezt, mintha az erdélyi szláv helyneveket kizárólag Máramarosban keresnénk (ahol ma rutén vagy ukrán lakosság él), és megfeledkeznénk például a háromszéki szláv helynevekről (csak a példa kedvéért: Esztelnek, Peselnek, Torja, Kovászna, Gelence, Dálnok, Kálnok, Csernáton stb.[2]), csupán azért, mert az ottani szlávokról nem szólnak okleveles adatok.

Ezt a tévedést kivédendő, jelen tanulmányomban a történelmi Moldva egész területén (azaz a mai romániai tartományban, Moldova Köztársaságban és a ma Ukrajnához tartozó bukovinai és Duna-delta melléki részeken) próbáltam e tanulmány tárgyához kapcsolható helyneveket feltérképezni .

A valamivel való ellátottságot kifejező, korai használatú -gy (vagy -d, -sd) helynévképzővel létrehozott toponímák vizsgálatát azért tartom fontosnak, mert fogódzót nyújthatnak a magyarok Moldvában való megtelepedése időpontjára vonatkozóan. Ugyanis ezek a helynevek egy jól behatárolt történelmi korszakban jöhettek létre, méghozzá legkésőbb a 14. században, legkorábban meg akár a honfoglalás előtti időkben.

Azok a mai román helynevek, amelyekben feltételezésem szerint a magyar -gy (vagy -d, -sd) helynévképző bújik meg, a román -d, -gea, -giu, -dia, -diu, -jd, -jdea, -jdiu végződésű helynevek lehetnek, pl. Helegiu, Cuejdiu, Corogea, Corod.

 

 1.                Elméleti kérdések

 

 1.1.      A valamivel való ellátottságot jelölő helynévképzők

A valamivel való ellátottságotjelző korai helynévképzőink közé tartoznak a -gy, a -d és az -sd. Ezek mai modern megfelelője az -s képző, így azt a területet, amit ma Nyárasnak, Nyárfásnak mondanánk, régen nevezhették Nyárágynak, Nyárádnak, Nyárasdnak.

Reménytelen vállalkozás az ezekről a helynévképzőkről szóló szakirodalmat akár ismertetni is. Egyesek szerint talán legkorábbi ilyen képzőnk, a -gy a rég kihalt ügy, így, üd, id (patak, folyó) szavunkból képződött elvonás. Az ügy szavunk maradt fenn a háromszéki Feketeügy nevében, de olyan elhomályosult formákban is, mint pl. Kegyek[3] és Nemegye.[4]

Mások szerint túlzás a -gy helynévképző  kialakulását az ügy szavunkkal hozni összefüggésbe, habár kétségtelen, hogy sok esetben abban, amit ma -gy képzőnek tartunk, az ügy szavunk vagy annak valamelyik hanglalakváltozata (igy, egy, id, üd) bújik meg.

A -gy képzőnek egyáltalán a léte is problematikus: „Vitatott kérdés a szakirodalomban a -gy toldalék státusza: némelyek szerint nem önálló morféma, hanem a -d képző hangtani variánsa (ti. palatális), ezt a véleményt képviseli a TNyt. is (TNyt. I, 253–4). A másik álláspont az, hogy a -gy önálló képzőként működött az ómagyar korban, a két képzőnek ugyanabban a településnévben történő váltakozása így képzőcserének fogható fel.”[5]

A -gy helynévképző egymásba játszik a -d-vel, sőt az -sd-vel is.

A -d helynévképző esetében eléggé világos a helyzet: „eredetileg kicsinyítő, becéző képző volt, s belőle fejlődött, vagy már vele párhuzamosan kialakult a valamivel való ellátottság jelentése is. Viszonylag korán jellegzetes helynévképzővé vált, s a kapcsolódásával alakult helynevek a X. századtól adatolhatók (vö. TNyt. I, 253). Túlnyomó többségében lexikailag növény- vagy állatnévi alapszóhoz kapcsolódva jelent meg, jelentéstanilag a vidék adott növényben vagy állatban való gazdagságát fejezte ki”.[6]

Jelen tanulmányban nem foglalkozom a -d képző kicsinyítő, személynevekhez kapcsoló és a hely tulajdonosára utaló (pl. Sámsond: Sámson faluja), hanem csupán a valamivel való ellátottságot jelző szerepével (pl. Nyárád: nyárfában bővelkedő patak vagy terület).

Az -sd végződésű helynevek szintén a valamivel való ellátottságot fejezik ki. Benkő Lóránd szerint „a -gy képzőt (...) gyakran szokta helyneveinkben „későbbi” -s, -sd képző váltani”, példának erre a változásra Nyárágy folyó nevének változását hozza fel: „1385: Narag que nunc Narasd nominaretur”[7]

A -gy helynévképző használatának időbeli behatárolásáról Tóth Valéria így ír: „A 10–13. század, az úgynevezett korai ómagyar kor helynévalkotásában még kifejezetten aktív szerepet játszó -gy helynévképző néhány évszázad alatt elveszítette produktivitását, aminek folytán nemcsak hogy új nevek létrehozásában nem vállalt a továbbiakban jelentős részt, de számos esetben adta át a helyét meglévő helynevekben is — rövidebb vagy hosszabb ingadozást követően — a -d képzőnek: Nyárágy (1299: Naragh: Gy. 1: 793) > Nyárád (1317: Narad: Gy. 1: 793), Gyiógy (1264: Gyog) > Diód (1332–5/Pp. Reg.: Gyod), Libágy (1287: Lybag: Gy. 2: 299) > Libád (1325: Libad: Gy. 2: 299).[8]

 „A szakirodalomban általános vélemény, hogy a -d képző a XIII–XIV. században volt a legtermékenyebb, s a helynevek képzésében a korai ómagyar kor végéig vett részt, azután mar csak analogikusan születtek ilyen típusú nevek.”[9]

Az -sd képzős helynevek a 13. században tűnnek fel, csak a Kövesd helynév például öt megyében: Bihar (+1283: Kuesd: Gy. 1: 638), Borsod (1275: Kuesd: Gy. 1: 783), Esztergom (1320: Kuesd: Gy. 2: 297), Gömör (1323: Kwesd: Gy. 2: 518), Győr (1324/1392: Kwesd: Gy. 2: 606).[10]

Táblázatban összefoglalva:

-gy:

kezdetek homályosak, a 13. századig produktív, utána csak nagyon ritkán alkotnak vele helyneveket

-d

kezdetek homályosak, kb. 1500-ig produktív, legtermékenyebb a 13-14. században

-sd

kezdetek homályosak, gyakori előfordulás a 13. századtól

 

 1.2.     Hangtani problémák

A gyhang kialakulása

A gy hang a magyar nyelvben a korai ómagyar korban alakul ki a dz¶ hangból, amely eltűnik nyelvünkből, illetve csupán egyes moldvai és őrségi nyelvjárásokban marad meg (lásd dzsermek /gyermek/). „Ha a változás idejét nem is tudjuk pontosan meghatározni, azt mondhatjuk, hogy az ómagyar kor folyamán (talán már a 13. századtól kezdve) a dz¶ fokozatosan, a korszak végére pedig teljesen eltűnik a nyelvterület túlnyomó többségének fonémarendszeréből.[11] Így, amikor a -gy helynévképzőről beszélünk, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez az ómagyar kor elején dz¶-nek hangzott.

A tővégi magánhangó lekopása

Az, hogy a korai ómagyar korban szavaink végén sok esetben még magánhangzó állt, a Tihanyi apátság alapítólevelébõl ismeretes a nagyközönségnek: „Fehérvárua rea meneh hodu utu rea”. Ennek értelmében a -gy képzõvel (amely akkor dzœ-nek hangzott) alkotott helyneveink is -dzsi,-dzse alakokra végzõdhettek. Mindennek abban van jelentõsége, hogy megérthessük a román nyelvben a magyar helynevek átvételekor fennálló szabályokat.

A magyar -gy képzõvel (az ómagyar kor elején ejtsd: -dzsi,-dzse)alakult helynevek románba való átvételekor fellépõ szabályt Nicolae Drăganufogalmazza meg[12]: a magyar -gy(i)-bõl román -giu (dzsiu), -gea (dzsea) lesz. Szintén tőle  veszem a példákat is: Szilágy>Sălagiu, Gyógy, Gyiód>Geoagiu,Nyirágy>Miragiu, Bükkögy>Bichigiu stb.

Kniezsa István a -d helynévképző románba való átvételekor hasonló szabályt ír le: „Ismeretes, hogy a -d- képző alakja körülbelül a XII. század végéig -di (illetőleg nyelvjárásokban -du ~ -dü) volt. (…) a tővégi magánhangzók a XII. század végén, a keleti széleken esetleg valamivel később, at XIII. század első felében kophattak le (…). Szerinte a román -dia, -dea végzõdések világosan mutatják, hogy az átvétel (...) még akkor történt, amikor e szóvég a magyarban még -di-nek hangzott, azaz mielőtt a tővégi magánhangzók a magyarban le nem koptak”.[13]Itt jegyezzük meg, hogy Drăganu nagyjából ugyanarra az időre teszi a tővégi magánhangzó lekopását, mint Kniezsa.

Mindez azt jelenti, hogy a román helynévben konzerválódott tővégi magánhangzó a székelyek közt legkésőbb 13. század eleji, máshol legkésőbb 12. század végi magyar névadásra utal. Ezt érdemes megjegyeznünk, merthogy alább hasonló esetekkel is fogunk fogalkozni.

 2.       A helynevek

 2.1.     Corod (Kóród) és a belőle képzett Corozel, Corozelul Sec, Corodeşti

A bemutást egy olyan helynévvel kezdem, amelyben a román átvétel kései magyar hangalakot tükröz, s amelynek eredeztetése nem okozott gondot a román kutatóknak sem.

A Galac megyei, a Bârlad folyóba ömlő Corod patak nevét 1438. július 6-án, majd 1448. július15-én kiadott oklevelekben említik[14]. Corod falu jóval később alakul ki, a patakról kapja a nevét. A patakot manapság Corozel (Kóródka) néven ismerjük.

Corod magyar nevének megfejtése, a kóró fn. + -d helynévképző teljesen világos a román kutatók előtt is. Iorgu Iordan a következõ szócikket szenteli a helynévnek:

Corod(ul)(Szatmár, Somlyó, Tecuci, Kisküküllő, Tutova megyék), a kicsinyítőképzős Corozelul-lal (Tecuci, Tutova megyék) a „személyi” képzős Corodeşti-el (Bârladmegye) együtt < a magyar kóró „az egy és kétéves növények száraz szára”.  Egyes, ha nem az összes erdélyi helyet a magyarok nevezték el így, amint nemcsak a -d helynévképző mutatja, hanem az is, hogy a Szatmár megyei Corod magyar neve Szamoskóród”. [15] A régebbi Tecuci és Tutova megyék ma Galac megyéhez tartoznak, Bârladpedig Vaslui-hoz.

A Corod hangalak azt mutatja, hogy a románok egy olyan magyar Kóród formát vették át, amelyről már lekopott a szóvégi mormolt i hang, s amelyben a valamivel való ellátottságot a -d hangalakú képző fejezi ki. Ez 13. század utáni standard magyar hangalakra utal, ami azt jelenti, hogy a helynév ezután keletkezett, vagy vették át a románok a magyaroktól.

Érdekességként megjegyezhető, hogy 1930-ban Corod községben 9 magyar lakost találunk, a falu lakossága pedig részes (răzeş), ami kisbirtokosi, adómentésseget élvező, csupán katonai szolgálatra kötelezhető réteget jelent. „Tutova-megyében érdekes maga a Corod (Kórod) nevű járás 1887 részest számláló 9 nagy falujával. Ezek úgyszólván láncszerűen fűződnek a Tutova-megyei részes-falvakhoz, melyek közül a ma is nagyszámú csángóval bíró Gaiceana-járásban 2778 részes lakik 44 faluban.”[16]

A Corozel patak neve szabályos román -el (magyar -ka) kicsinyítőképzős alakja a Kóródnak.

A Corozelul Sec a Corozel patakba ömlik, Száraz Kóródkát jelent.

A Vaslui megyei Corodeşti a Galac megyei Corodtól és a Corozel folyótól alig pár tíz kilométerre található, első említése 1488. január 14-én történik, amikor is Giurgea Corod bojár eladja a falut.[17] Giurgea Corod a neve alapján magyar lehetett, ugyanis a Giurgea a György románosan leírt formája. Ezen az sem változtat erősen, hogy Giurgea Corod felmenőit Corod Vladnak és Corod Stannak hívják, amely nevek ugyan romános-szlávos hangzásúak, de a László és az Están (István) keresztneveket is takarhatják. A Corod család neve alighanem a szomszédos Kóród patakra utal, Corodeşti nevében pedig ehhez a román -eşti személynévi helynévképző járult.

 2.2.     Corogea patak: Kórógy

Most pedig nézzük a32 km hosszú Corogea patak nevét, amely ugyanazon Kóród név korábbi magyar alakját, a Kórógy(i)t őrzi.  A patak a moldvai magyar kapcsolatairól egyáltal nem ismert Botoşani megyében folyik, és a mai román-moldáv Prut határfolyóba ömlik.

A folyó első írásos említései a 16. századból és a 17. század legelejéről valók, Corovia[18] és Corobia[19] néven. Mindkét lejegyzett névalakot szlávosnak tartom (a szláv eredet vagy szláv hatás problémáját és ezek implikációit lásd alább, a Szláv hatás? c. fejezetben). A mai román hangalak mégsem jöhet a lejegyzett szláv formából, és hangtani okokból (lásd szintén a  Szláv hatás? c. fejezetben) kizárólag a Drăganu-féle szabállyal (magyar -gy > román -gea) magyarázható, ez pedig legkésőbb 12. századi magyar névadásra utal.

 2.3.     Helegiu folyó és falu: Halogy

A Bákó megyei Tázló folyó bal oldali mellékfolyóját, a Helegiut 1546. május 21-én említik Helevin[20], illetve 1613. december 20-án Heleva[21] alakban. Mindkét itt megjelenő névalakot szlávosnak tartom, erről lásd szintén alább. Helegiu falu neve jóval később jelenik meg (olyan későn, hogy a korai oklevelekben nem is sikerült említésére bukkannom), így szinte biztosra vehető, hogy a falu nevét a patakról kapta.

Első pillantásra is eléggé nyilvánvaló, hogy a helynév valahogyan kapcsolatban van a magyarból románba átkerült heleşteu (halastó) szóval, illetve a falutól délre fekvő halastavakkal[22].

Ha magyar nyelven próbáljuk a folyó eredeti nevét rekonstruálni, akkor először is a „halastó”-ból alakult román heleşteu a-ját kell visszaállítanunk: Halagiu. Ez után a  Drăganu által leírt szabály (magyar -gy(i) képző > román -gea, -giu) alapján megkapjuk a hal+kötőhang+-gy formát.

Az így nyert forma meglepően hasonlít a Vas megyei Halogy falu nevére. Ez utóbbi nevének eredetéről két elmélet is létezik, az egyik a hal főnévből, a másik személynévből eredeztet:

1.) „első okleveles említése egy 1274-ben leírt, a Nádasdy família birtokleírásával foglalkozó határjárás iratában található „Hulug” alakban. A „hal” főnévből származik, amelyet az ősmagyar nyelvben „hul”-nak ejtettek. (A finnugor nyelvcsaládba tartozó vogul és osztják nyelvekben is a hal „khul”.) Halogy község neve évszázadok során így alakult: Hulug, Holugh, Hologh, Halogh, Halogy. (Ismerünk 1138-ból és 1329-ből „Holudi” személynevet is.)”[23]

2.)„helység Vas megyében Körmendtől dél-délnyugatra. [1274/1498: Hulug: UrkBurg. 2: 73]. Puszta személynévből keletkezett magyar névadással; vö. 1138/1329: Holudi személynév (Mny. 32: 131). Az alapjául szolgáló szn. a m. hal fn-ből képződött.[24]

Véleményem szerint Kiss Lajos feleslegesen iktatja be a „hal fn-ből képződött” Holudi személynevet, amely aligha lehet alapja a Halogy formának. A Holudi>Halogy egy olyan szóvégi -d > -gy hangváltozást feltételez, amely ritka, mint a fehér holló[25], mi több, eddigi tudásunk arról szól, hogy a -d telepszik rá a -gy-re. Kiss Lajost talán az zavarhatta meg, hogy a mai Halogy területén nem találhatunk sem Halogy nevű patakot, sem különösebb állóvizet – ám megfeledkezik arról, hogy itt fekszik a Mura árterülete, és régebben mocsarak voltak mindenfelé, amit például a szomszédos falvak neve (Nádasd, Horvátnádalja) is bizonyít.

A Bákó megyei Helegiu esetében sokkal világosabb a kapcsolat a vízzel, a hallal: a patak nevének elsőbbsége kétségtelen, és a falu határábán halastavak találhatóak (azaz mind a patak, mind a hely „halban bővelkedő”).

Helegiu esetében a hal+ügy (=halaspatak) eredeztetés sem zárható ki, ugyanis a már említett háromszéki Feketeügy forrása mindössze 70-80 kilométerre esik a Helegiu pataktól (mint ahogy a Vas megyei Halogy első említéseinek hangalakja [Hul-ug] ismegengedi ezt –ebben az esetben a patak a lecsapolások, erdőirtások folytán egyszerűen kiaszhatott).

Talán a Helegiu helynévre is áll az, amit Kiss Lajos a háromszéki Feketeügy folyó nevéről mond. Kiss szerint Háromszéken a 13. században megtelepedő székelyek már nem adhatták a Feketeügy nevet (ugyanis már nem élt az ügy=folyó szavunk), ehelyett a névadókban a Zabolán a 10-11. században eltemetett titokzatos magyar népességet sejthetjük, vagy a honfoglalás előtt már itt legeltető etelközi magyarokat.[26]

 

 2.4.                    Szláv hatás?

A Corogea és a Helegiu nevek első írásos említései közt olyan formák találhatók, amelyeket elsőre nem tudtam hová tenni. Ilyenek a -v-s, -vi-s alakok: Corovia (Corobia), Heleva, Helevin.

Moldvai dokumentumok esetében először mindig a kétely fogalmazódik meg a hangalak helyességét illetően. Ugyanis a hibás hangalakok egyáltalán nem ritkák az egyházi szláv nyelven íródott moldvai kancelláriai dokumentumokban, mi több, a román helynevek megfejtése a cirillbetűs szláv szövegekből gondot okoz a román kutatóknak is – ebben a jelenségben elsősorban azt kell látnunk, hogy az íródeákok önkéntelenül is szlavizálták a neveket, ugyanúgy, mint magyar társaik tették azt a latin nyelvű oklevelekben.

Ugyanakkor ma az is nyilvánvaló, hogy az íródeákok bizonyos tipológiák, szabályszerűségek alapján írták át a helyneveket. Hogy milyen jelenségről is van szó pontosan, azt a következő magyar példából tudhatjuk meg: „Az oklevélírói norma követése nyilvánul meg abban, hogy az oklevélírók bizonyos magyar helyneveket latin fordításban adnak meg. Ezek megjelenését a szakemberek korábban inkább a kétnyelvű szöveg alkotása során fellépő pszicholingvisztikai körülményekkel magyarázták, ám a jelenséget nemigen lehet véletlenszerűnek tartani, mivel jól kitapintható szabályszerűségek mutatkoznak meg benne.”[27]

Ezek után nyilvánvaló, hogy – visszatérve a kérdéses hangalakokhoz –, érdemes szláv magyarázattal is próbálkozni, ha nem egyébért, hát azért, hogy megértsük az íródeák gondolkodását.

A Helevin formában a szláv -in helynévképzőt ismerhetjük fel, ugyanazt, amely a havasalföldi Teleajen folyó nevében is szerepel. (A Teleajen etimológiája: szláv telega /szekér/[28]+ -in szláv helynévképző).

A sorból kicsit kilóg a Heleva hangalak, aminek a megmagyarázásához legalábbis az kellene, hogy belelássunk az illető íródeák agyába – a -va egyébként a legközönségesebb szláv helynévképző, azaz a legközönségesebb szlavizálás.

Helevin vagy Heleva nevű helynév sehol a világon nincsen (már amennyire ezt sikerült megállapítanom), ezért a szlávos hangzású két hangalakra az íródeák szlavizálási kényszere lehet az egyetlen magyarázat.

A Corogea név Corovia, Corobia lejegyzéseire csak akkor találtam valamiféle magyarázatot, amikor  kiterjesztettem a vizsgálódásaimat a -via, -vin (-viu) végződésű mai román helynevekre is. Mindössze két ilyen moldvai helynevet találtam: Zagavia[29] és meglepetésemre Corovia.

Corovia (ukránul Коровія) községközpont a történelmi Moldvában, Bukovinában, a Cernăuţi régióban fekvő Adâncata rajonban, 1944 óta Ukrajnához tartozik. A falun folyik át a Corovia folyó, melynek első említése 1488. április 4-éről való[30]. Coroviát Emil Petrovici mint szláv helynevet említi[31]. A Korovia név egyébként máshol sehol nem fordul elő a világon (Ciprust kivéve, de annak nemigen van köze a mi kelet-európai helyneveinkhez), a Korovina, Korovino, Korovinka helynevek viszont egész Oroszországot ellepik. Emellett Boszniában található két Korovi nevű település[32].

Ezek után felvetődik az a kérdés, hogy a lejegyzett szlávos Corovia, Corobia alakokból jöhetett-e a mai román Corogea folyó neve, magyarán, lehetséges-e, hogy egész eddigi gondolatmenetünk hibás, és a Corogea egy szláv helynév románosítása. Ennek a Corovia>Corogea szláv>román útvonalnak leküzdhetetlen hangtani akadályai vannak, ugyanis a szláv vi > román gi (ejstd: dzsi) hangváltozásra egyszerűen nincs példa, a Corovia-ból nem lesz Corogea, a Helevin-ből nem lesz Helegiu. Corogea és Helegiu neve kizárólag a magyar Kóródzsi-ból, illetve Halodzsi-ból magyarázható, a Nicolae Drăganuáltal leírt (korábban ismertetett) magyargy(i) > román -gea, -giu szabály alapján.

Ugyanakkor  lehetséges, hogy a vi-s hangalakok mégsem csak tudós szlavizálások, hanem valóságban is létező szláv hangalakok, méghozzá olyanok, amelyekben a Corovia, Helevin forma vi-je szabályosan alakult ki a magyar  -gy(i) helynévképzőből. A szláv nyelvek némelyikében, ugyanúgy, mint a románban, az -i végű főnevek nem ismeretesek, ezért kölcsönzések esetén szóvéghelyettesítés történik. „(...) aszerbben és a bolgárban (...) a török -i, illetőleg -¿ végű szavaknak -ija végűek felelnek meg. Ez abból magyarázandó, hogy e nyelvekben -i ragozás nincs, miért is az átvett -i végű szavak a -ja ragozásba mentek át.”[33]

Szlavisztikai tudásom hiányoságai miatt nem is merek tovább menni e terület boncolgatásában, azt az elgondolást pedig, hogy bizonyos esetekben a szláv vi-s alak (Corovia, Helevin) szabályosan alakult ki a magyar -gy(i) helynévképzőből, le sem merem írni.

 2.5.     Cuejdiu folyó és falu: Kövesd

A Cuejdiu folyó Neamţ megye területén található, és a Beszterce bal oldali mellékfolyója. Iorgu Iordan szerint a helynév a magyar Kövesd-ből jön.[34] Első írásos említése Chivejd alakban történik 1415. július 12-én[35], további alakok: Chiajdu, Chiejdi, Chiiajdu, Chiojdul, Chivejdi, Coiajdul, Coiajdu, Seajdu.Ugyancsak a 15. századtól kezdik emlegetni Cuejdiu falut is. 

A fennmaradt hangalakok közt van jópár olyan (Chiejdi, Chivejdi), amelyben a tővégi magánhangó még nem kopott le, mi több, a helynév a román nyelvben (és az egyházi szlávban) különös módon -i-re végződik és nem -iu-ra. Ez azt mutatja, hogy a név még nem épült be a román nyelvbe, és a kancelláriában is az ejtésbeli ingadozást mutató két magyar formát, a Kövesdet és Kövesdit használták.Végül a Kövesdiből alakul ki a mai román Cuejdiu – ám az, hogy magyar formákat adnak vissza a dokumentumok, mindenképp a románok késői megjelenését mutatja[36] a magyar helynevektől amúgy bővelkedő Beszterce folyó mentén és Karácsonykő(Piatra Neamþ) környékén[37].

A 15. századi magyar Kövesdi forma azt mutatja, hogy még ekkor is élhetett Moldvában (mint a „helynévadási divatnak” ki nem tett területen) a szóvégi mormolt i hang (azaz a tihanyi apátság alapítólevelének nyelvén beszéltek még ebben az időszakban is). Ez eléggé meglepő, annál is inkább, hogy eddig úgy tudtuk, a szóvégi mormolt -i a 13. század elején eltűnt a magyar nyelvből. Erre a különös jelenségre jómagam nem tudok semmilyen más magyarázatot találni, mint azt, hogy a névadó magyar csoport még jóval a 13. század eleje előtt került Moldvába, a magyar nyelvtől elzárt helyzetbe, hisz csupán így őrizhette meg a szóvégi mormolt -i használatát. A 15-16. századi mormolt -i hang nélküli magyar formára (Kövesd) utaló adatok (Chiajdu, Chiiajdu, Chiojdul, Coiajdul,Coiajdu, Seajdu) megjelenése azt mutatja, hogy a környéken a magyar nyelv használói közt ekkor kezdődik a szóvégi mormolt -i lekopása, alighanem az újonan jött Kárpát-medencei magyar telepesek hatására.

A Vrancea megyei (azaz dél-moldvai) Chiojdeni falu neve szintén egy Chiojd = Kövesd alakra megy vissza[38], amelyhez az -eni, a lakók helyi eredetére mutató helynévképzõ járult (azaz  Chiojdeni = Kövesdiek). Érdekességként jegyzem meg, hogy Chiojdeni lakói valószínűleg nem a Neamţi megyei Cuejdiu-ból származnak, hanem a jóval közelebbi Chiojdu (Buzău megye) vagy Starchiojd („Öreg” Chiojd)[39] (Prahova megye) havasalföldi falvakból. A falu késői, feltehetőleg 17. századi alapítású.[40]

A Vaslui megyei Chiujdeni, mára eltűnt település neve szintén hasonló módon alakult a Chiojd = Kövesd alakból. A falut a 16. század elején említik[41], a Vaslui folyó mentén feküdt, közel Bârladhoz, Ruşani, Poiana Cârnului ésChirieceşti falvakhoz. Nem tudni, kezdeti lakosai melyik Chiojd (Chiujd) településről származtak.

Egy Kövesdi nevű személy a névadója a mára szintén eltűnt Chiujdeşti falunak (Chiujd/i/ + -eşti személynévi helynévképző), amelyik a Iaşi megyei Ipatele falu mellett feküdt, valahol Iaşi és Vaslui megyék határán. Első említése a 16. századból való.[42]

A Kövesd forma átvételének tûnik két Căueşti helynév is. Az egyik Căueştifalu Iaşi megyében, Şcheia községben található, első említése a 15.századból való[43]. A másik Căueşti falu ma Zizinca falu része (Deleni község, Vaslui megye), elsőként a 17. században említve[44]. Ugyan elképzelhető, hogy e helynevekben egy Căui személynév és az -eºti személynévi helynévképzõ bújik meg, én mégis a magyar Kövesd román formájára tippelek, egyszerûen azért, mert a Kövesd szót románul legtermészetesebben  Cãueºti-nek lehet ejteni. Más kérdés, hogy a mai román nyelvérzék a magyar -(e)sd valamivel való ellátottságot kifejezõ helynévképzõt a román -eºti személynévi helynévképzõnek fogja fel. Cãui nevû moldvai személynévvel ugyan találkozunk a középkori dokumentumokban, de a név annyira ritka, hogy nehezen képzelhetõ el, hogy két falu nevének alapjául is szolgáljon. Emellett a Cãui személynév is eléggé idegennek tûnik a román nyelven belül, és a mindközönséges magyar Kövi nevet takarhatja.

 3.       Következtetések, összegzés

Benkõ Loránd a moldvai magyar helynevek vizsgálatából azt a következtetést vonja le, hogy a „csángóknak (...) a megtelepedése Moldvában aligha lehet korábbi a XIII. századnál, s tömegeikben legföljebb e század vége vagy a XIV. század eleje óta számolhatunk itt velük.[45]

A szóvégi mormolt -i hang megléte az általam tárgyalt moldvai magyar eredetû helynevekben (Cuejdiu, Helegiu, Corogea) viszont egyébre enged következtetni: mégpedig arra, hogy legkésõbb a 13. század legelején születhettek ezek a helynevek, tekintve, hogy a szóvégi mormolt -i használatának ez a legkésõbbi idõpontja a Kárpát-medencében.

Ugyanakkor az a tény, hogy Cuejdiu nevének vizsgálatakor kiderült, a magyar szóvégi mormolt -i hang még a 15-16. században is megvan Moldvában, azt bizonyítja elsõsorban, hogy Moldvában létezett egy magyar csoport már a 13. század eleje elõtt, amelyikre nem hatott a szóvégi mormolt -i hang lekopásának folyamata. Ez a csoport elég nagyszámú lehetett, hisz a 13. század elõtti idõktõl meg kellett érnie a 15-16. századot is, amikor Cuejdiut még a bármilyen román hatás nélküli magyar Kövesdinek nevezik (illetve a kancelláriai dokumentumok ezt a hangalkot próbálják lejegyezni).

Nem szabad megfeledkeznünk egy másik lehetõségrõl sem: születhettek a szóvégi mormolt -i hangot megõrzõ magyar helynevek a 13. század után is – viszont ez sem bizonyítana egyebet, mint a moldvai magyarság életerejét, erõs 13. század eleje elõtti jelenlétét Moldvában. Ez a magyarság nem tûnt el nyomtalanul, hanem beolvasztotta a késõbb érkezõ magyar telepeseket (erre utal az, hogy a szóvégi mormolt -i hang lekopására vannak jelek a Kövesdibõl a 15-16. században, ám a térségben az ebben az idõszakban megjelenõ románok végül mégis az -i hangot tartalmazó magyar változatból alakítják ki a román Cuejdiu helynevet.

Összegezve: a kezdetekrõl ugyan most sem tudtunk meg semmit, viszont a  magyarság moldvai megjelenésének legkésõbbi idõpontját pár évtizeddel korábbra kell tennünk, azaz  legalább a 12. századra. Ez az idõpont pedig már annyira korai, hogy egyre nehezebben képzelhetõ el a magyarság nyugatról keletre való terjeszkedése Moldvába.



[1]     Benkő Loránd: A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. In Magyar Nyelv 1989. LXXXV. 271–287, 385–405, valamint Kiss Lajos:Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl. In Magyar Nyelvőr 111 (1987).

[2]     vö. Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Budapest, 1997.

[3]    Rácz Anita (A régi Bihar vármegye településneveinek történeti-etimológiai szótára. A Magyar Névarchívum Kiadványai 12. Debrecen, 2007.) a következõ szócikket szenteli neki: „Kegyek ’település Bihar vm.-ben Váradtól DK-re’ 1471: Kydek (Cs. 1: 613, J. 278), 1598: Kigyk (D. 128). Metonimikus úton nyerte nevét arról az Erdőhátról lefutó patakról, amely mellett feküdt (lásd 1236: Kuegeg, torr. (HA. 1: 77, KMHsz. 1: 147, KNIEZSA 1942: 19). A víznév KISS LAJOS szerint valószínűleg a főnév és a m. R. ügy ’folyó, patak’ (TESz. Ügy2) földrajzi köznév kicsinyítő képzős származékának elhomályosult összetétele lehet (FNESz.). A mai rom. Chigic (Lelkes 297).”

[4]     Nicolae Drãganu  (Toponimie şi istorie. Cluj, 1928, 48.) szerint a Beszterce megyei Nemegye annak aNémának a patakát(Néma ügyét) jelenti, aki a közeli Néma nevû település névadója is

 

[5]    Póczos Rita: Az Árpád-kori Borsod és Bodrog vármegye településneveinek nyelvészeti elemzése. [Történeti-etimológiai szótárral.] Debrecen, 2001.

[6]     Rácz Anita: Helynévképzők az ómagyar kori népnévi eredetű helynevekben. In Magyar Nyelvjárások, 2008 (46), 106.

[7]     Benkő Lóránd: Barangolások egy ómagyar tulajdonnév körül. In Magyar Nyelv, 1999/1, 29.

[8]     Tóth Valéria: A magyar településnevek változásai. In Onomastica Uralica 3 (2005), 146.

[9]     Rácz Anita: Helynévképzők az ómagyar kori népnévi eredetű helynevekben. In Magyar Nyelvjárások, 2008 (46), 106.

[10]    Bényei Ágnes: Az ómagyar kori helynévképzők és változataik. In Helynévtörténeti tanulmányok 1. Szerk. Hoffmann István–Tóth Valéria. Debrecen, 2004. 91–104.

[11]   E. Abaffy Erzsébet:  Az Ómagyar kor. Hangtörténet. In Kiss Jenõ, Pusztai Ferenc (szerk.): Magyar nyelvtörténet. Budapest, 2003, 304.

[12]    Nicolae Drăganu: Toponimie şi istorie, Cluj, 1928, 43–48.

[13]    Kniezsa István: Keletmagyarország helynevei. Budapest, 2001, 44.

[14]    Documente privind istoria României, seria A. Moldova , 1384–1625, (DIR Moldova), sec. XIV–XV, vol. I, p. 155, 229, 362.

[15]    Iorgu Iordan: Toponimia românească. Bucureşti, 1963, 507.

[16]    Veress Endre: A moldvai csángók származása és neve. In Erdélyi Múzeum XXXIX. évf. (1934) 1. sz, 40.

[17]    DIR Moldova, veacurile XIV–XVII (1384–1625), sec. XV, vol. II, 84.

[18]    AlexandruI. Gonţa: Documente privind istoria României, A Moldova., veacurile  XIV–XVII (1384–1625), Indicele numelor de locuri (Indice DIR), sec. XVI, vol. III, 336.

[19]    Indice DIR, sec. XVII, vol. IV, 254.

[20]    DIR Moldova., veacurile  XIV–XVII (1384–1625) , sec. XVI, vol. I, 516.

[21]    DIR Moldova., veacurile  XIV–XVII (1384–1625) , sec. XVII, vol. III, 150.

[22]    lásd a falu honlapján levő információkat: http://helegiu.ro/

[23]    Takács László: 110 éves a halogyi templom. In: Hétdombi Hírek, 2008. február

[24]    Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I-II. Budapest, 1997.

[25]    A szóvégi -d > -gy változásra igazából egyetlen egy példát találtam, és ott sem állapítható meg, a változás mikor történt. Pais Dezsõ mutat rá, hogy a 11. században Magyarországon megjelenő Swerad ólengyel-zsidó névből Szórád lesz, de a Szórágy névváltozat is előfordul, l. Pais Dezső: A szóvégi -d > -gy változáshoz és gy ~ d váltakozáshoz. In Magyar Nyelv. 1943 (39). 64.

[26]      Kiss Lajos: Erdély vízneveinek rétegződése. In Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. Kovács László–Veszprémy László. Bp. 199–210.

[27]    Hoffmann István: A régi helynevek kutatásának lehetőségei, múltja és távlatai. Kézirat, X. Nemzetközi Finnugor Kongresszus, névtani kerekasztal (Joskar-Ola, 2005. 08. 15–21.), http://mnytud.arts.unideb.hu/nevtan/informaciok/finnkong/hi-m.pdf

[28]    Binder Pál: Megjegyzések a középkori erdélyi helynevek szász megfelelőiről. In Erdélyi Múzeum folyóirat, 54. kötet, 1992. 1–4. füzet, 106. Binder szerint kapcsolat van a folyó magyar neve, az Utas, és a szláv Teleajen név között, mi több, a magyar a szláv fordítása.

[29]    Zagavia falu a magyar kapcsolatairól ismert Hârlău (Horló) mellett fekszik, nevének eredetére nézve nem találtam semmilyen fogódzót.

[30]    DIR, sec. XV, vol. II, 92.

[31]    Emil Petrovici: Studii de dialectologie şi toponimie, Bucureşti, 1970.

[32]    http://www.fallingrain.com/world/a/K/o/r/o/v/i/

[33]    Kniezsa István:  Keletmagyarország helynevei. In Magyarok és románok I–II. Szerk. Deér József & Gáldi László. Budapest, 1943, 151.

[34]    Iorgu Iordan: Toponimia românească. Bucureşti, 1963, 91.

[35]    DIR, sec. XIV–V, vol. I, 421.

[36]    Tánczos Vilmos (Hányan vannak a moldvai csángók? In Magyar Kisebbség. Új f. III, 1997. 1–2., 370.) így foglalja össze a kérdést: „A történelmi oklevelek (l. Domokos 1987, Benda 1989, Horvath 1994), a helynév- és személynévanyag (Rosetti 1905, Veress 1934, Lükô 1936, Mikecs 1943, Benkô 1990), a néprajzi tények (Kós–Nagy–Szentimrei 1981) azt bizonyítják, hogy Moldva bizonyos területein – főleg a Kárpátok szorosainak előterében álló folyóvölgyekben, azaz a katonai-stratégiai szempontból kulcsfontossággal bíró helyeken – a magyar etnikum jelenléte megelőzte a románság betelepedését.”

[37]    Mikecs László összefoglalásában(A Kárpátokon túli magyarság. InMagyarok és románok I–II.Szerk. Deér József & Gáldi László. Budapest, 1943, 459) Lükő Gábor alapján (A moldvai csángók, Budapest 1936, 33–36): „Cuejdiu patak, dombok, falu < magy. Kövesd, vö. Mezőkövesd > Cuiejdiu (Maros-Torda m.); Almaşu és Almajelu patakok és falu < magy. Almás; Ceuca domb < Csóka; Gabur patak, Gabureşti falu < magy. Gábor szn.; Ilişeşti falu < magy. Illés szn.; Maghera patak < Magyar népnév; Tarcău havas, patak, falu < magy. Tarkó; Şomuzu havas < magy. Somos; Bicazu patak és falu < magy. Békás; Farcaşa falu, patak < magy. Farkas szn.; Grinþieşu havas, patak, falu < magy. Gerinces; Cristişoru hegy < magy. Keresztes; Rareu havas < magy. Ráró; şarul, patakok < magy. Sár.” A felsoroláshoz mi még hozzátehetjük  aPângăraþi < magy. Pongrácszn,Oşlobeni < magy. Vasláb, Hangu< magy. Hangony, Săcăluşeşti < magy. Szakálas(falva),Ceahlău < magy. Csaholó helyneveket is.

[38]    Iorgu Iordan: Toponimia românească. Bucureşti, 1963, 91.

[39]    Chiojdu és Starchiojd annak a  Săcueni (Székely) megyének a területén fekszik, amely mintegy a székely Orbaiszék meghosszabbítása volt a Kárpátokon túl a kora középkorban (lásd Mikecs László: A Kárpátokon túli magyarság. InMagyarok és románok I–II. Szerk. Deér József & Gáldi László. Budapest, 1943, 454.)

[40]    Lásd Vrancea megye történetének rövid leírásában http://www.referatele.com/referate/geografie/online12/Vrancea--DEZVOLTAREA-ECONOMICA--RELIEF-SI-CONSTRUCTIE-GEOLOGICA--MUNTII-VRANCEI-SI-DEPRESIUNILE-LOR-.php

[41]    Indice DIR, sec. XVI, vol. I.613, sec. XVII, vol. II. 160.

[42]    Indice DIR, sec. XVI, vol. III.125.

[43]    Indice DIR, sec. XV, vol. II.269.

[44]    Indice DIR , sec. XVII, vol. IV. 146.

[45]    Benkő Loránd: A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből. In Magyar Nyelv 1989. LXXXV., 286.




.: tartalomjegyzék