Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - Augusztus
2017 - Július
2017 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2011 - április
Benkő Levente

Közelítő közelítések (Neagu Djuvara: A románok rövid története)

Érdekes, mondhatni újító könyvre kaphattuk fel a fejünket, amikor megjelent Neagu Djuvara O scurtă istorie a românilor povestită celor tinericímű kötete (Bukarest, 1999, Humanitas Kiadó). Horváth Andor magyar fordítása (A románok rövid története, Kolozsvár, 2010,Koinónia Kiadó)a 2008. évi,immár tizenegyedik román nyelvű kiadást veszi alapul. Mindenekelőtt abban a tekintetben szolgáltat újat a könyv, hogy szerzője, Neagu Djuvara történész nem leírja, hanem az 1989 előtti román történetírástól jóllakott Irina Nicolau oral history-szakértő unszolására és magnójára több beszélgetés során elmondja a románok – és helyenként a magyarok bizonyos idevonatkozó – történetét. Ilyeténképpen az olvasmány könnyed, elbeszélő, vagy inkább elmesélő, szakít a korábbi munkák bikkfanyelvezetével, érthetőbb, következésképpen könnyen rögzül(het) a most felnőtté váló nemzedék tudatában.

A szerző hat fejezetben mondja el a románok történetét: A kezdetek; A középkori román államok születése; A románok a török uralom alatt; Elhúzódó középkor a román államokban; Románia a modernizáció szakaszában ésA jelenkori Románia. A szöveg természetesen nem mentes a szubjektivitástól, hiszen a mesélő is ember, aki a történelmet annak a nemzetnek a szemszögéből látja és láttatja, amelynek maga is tagja. Ennek ellenére az előítéletektől mentes kötet mellőzi a nacionalista túlfűtöttséget és a bántó kifejezéseket, és nem ellenségképet keres, vagy táplál, hanem érthetőbbé teszi a történelmet, ami – román szemmel olvasva – talán hat majd egy másféle, a valósághoz inkább közelítő történelemszemlélet kialakításában.

Azonban magyar – de akár „semleges” – szemmel olvasva e munkát, lehetetlen észre nem venni egyes régi beidegződéseket. Djuvara egyfelől elég tapasztalt, másfelől elég idős ahhoz, hogy tudomással rendelkezzen a dákoromán kontinuitás-elmélet szülőatyjaként számon tartott Constantin Daicoviciu állítólagos megjegyzéséről, miszerint az egész elmélet hamis. Ismereteim szerint ez a nagyon szűk szakmai körben elhangzott szóbeli megjegyzés soha sehol nem jelent meg írásban, így forrásként, vagy hivatkozási pontként nem használható. S amíg ez így áll, addig Romániában továbbra is úgy nőnek fel nemzedékek, hogy a dákoromán kontinuitás-elmélet megkérdőjelezése a tabutémák közé tartozik. Merthogy Rudolf Rösler – és követői – szerint a források csak a 10. században említenek először a Kárpát-medencében élő latin nyelvű népet, a román nyelv bölcsője pedig Ovid Densuşianu, Alexandru Philippide román nyelvészek szerint a Dunától délre eső területeken keresendő. Szintén régi beidegződésre és a mai köztudatban helyreigazíthatatlannak tűnő gyakorlatra utal az is, hogy Djuvara sem Matias (azaz Mátyás), hanem Matei (azaz Máté) Corvinként emlegeti – tévesen – Mátyás királyt. Nagyobbat ugorva időben és szintén magyar szemmel olvasva, Djuvara összefoglalja ugyan az első világháború utáni – tehát jelenkori – történéseket, de nem részletezi, tehát nem teszi érthetővé – elsősorban a román olvasó számára – a romániai nemzeti kisebbségek, köztük a magyar nemzeti közösség új, országon belüli életét.

Neagu Djuvara azonban megvilágít egy fontos dolgot: a román és a magyar nép történetében sok olyan metszési pont található, amelyeket mindkét fél másképpen értelmez, és amelyek eszerint rögzülnek nemzedékeken át. Ilyen például az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc, az 1918 decemberi gyulafehérvári román nemzetgyűlés, Trianon, az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés, vagy 1944. augusztus 23-a. Djuvara azon kevesek közé tartozik, akik értik és meg tudják értetni, hogy mind a román, mind a magyar fél részéről természetes az a magatartás, ahogyan a történelemnek ezeket a pillanatait felfogják, érzékelik és értékelik. Innentől kezdve tehát érthetőbb kell(ene) legyen a magyarok március 15-i öröme, december 1-i vagy június 4-i bánata, illetve a románok december 1-i ujjongása vagy március 15-i fenntartása.




.: tartalomjegyzék