Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Július
2019 - Június
2019 - Május
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Február
Sántha Attila

Három magyar eredetű besszarábiaia helynév: Orhei

A történelmi Moldvához tartozó történelmi Besszarábia (azaz a mai Moldova Köztársaság, az Ukrajnához tartozó két déli megye: Ismail és Cahul, valamint a szintén Ukrajnához tartozó északnyugati részek) helyneveinek vizsgálatára szinte alig fordított figyelmet a magyar tudomány. Történik mindez annak ellenére, hogy – amint látni fogjuk – a román helynév- és történelemkutatás több esetben is tényként beszél(t) egyes ottani helynevek magyar eredetéről.

Azt is meg kell jegyeznünk viszont, hogy az újabb román toponímiai kutatások már tatár, kun, szláv stb. magyarázatot keresnek olyan esetekben is, amikor a helynévről ordít a magyar eredet[1], vagy pedig – azzal az indokkal, hogy Moldáviában „sohasem élt magyar nyelvű népesség”[2] – a magyaros hangzású helyneveket magyar eredetű moldvai román regionalizmusokból, illetve személynevekből magyarázzák[3] (ez utóbbi gondolat arra épít, hogy a történelmi Moldva és azon belül Besszarábia területén számos magyar eredetű regionalizmus használata mutatható ki).

Tanulmányomban a sokak által magyarnak tartott három besszarábiai Orhei helynév eredetét próbálom körüljárni.

1.) Az első a ma Orheiul Vechi (Régi Orhei) néven ismert archeológiai komplexum, ez Orhei várostól 15 km-re, délkeletre fekszik, Butuceni és Trebujeni falvak között.

2.) A második és legismertebb a mai Orhei város (amely a hasonló nevű járás székhelye is), ez Chişinău-tól 45km-re, északra található, a Răut folyó partján.

3.) A harmadik Orhei Chişinău-tól 15km-re, délre található, Ialoveni faluban (Costeşti  község) egy dombot hívnak így (Dealul Orhei).

 

1. Élt-e magyar népesség Besszarábiában?

 

Először is nézzük, mennyire áll meg a lábán Anatol Eremia azon kijelentése, hogy a térségben sosem élt magyar népesség.

1.1. Csöbörcsök és környéke

Ma három Csöbörcsök nevű település létezik: a Dnyeszter jobb partján, a moldáviai Ştefan Vodă rajonban (Cioburciu, Ştefan Vodă), vele átellenben, a Dnyeszter bal partján, a szakadár Dnyeszter Menti Köztársaságban (Cioburciu, Stînga Nistrului), valamint Új Csöbörcsök (Нові Чобручі)[4], 19. századi kirajzás Ukrajnában, az odesszai régió razdelnyanszki kerületében, kb. 50 km-re a másik két Csöbörcsöktől (ez utóbbiról a magyar kutatóknak mindeddig nem volt tudomása).

A csöbörcsöki magyar katolikusokról az első említés 1632-ből való, Paolo Bonnici ferences misszionárius szerint a Pruton és a Dnyeszteren túl, a tatárok pusztáinál 12 ház katolikus található, viszont 300 család régen szintén katolikus volt, csak a paphiány miatt átálltak ortodoxnak vagy lutheránusnak[5].1639-ban Niccolo Barsi de Lucca szerint 30 házban magyar katolikusok élnek, s nemrég épült templomuk van[6].

A lengyelországi jezsuiták moldvai missziójának 1654. április 6-i jelentése szerint Csöbörcsökön és körülötte mintegy 20 faluban nagyobbrészt katolikus magyarok laknak[7]. Damokos Kázmér, a csíksomlyói ferences kolostor főnöke 1657-ben hat vagy hét katolikus faluról tud Csöbörcsök környékén[8] és így tovább. 1767-ben Zöld Péter néhány nap alatt 7139 személyt gyóntatott és 2512-t keresztelt meg. 
1844-ben a magyar őshazát kereső Jerney János már nem hall itt magyarokról, de nem jut el a faluba[9]. 1930-ban a Dnyeszter jobb partján levő Csöbörcsökön járó Domokos Pál Péternem talál magyar nyomokat. Benda Kálmán szerint a 20. században már csak néhány eltorzult, magyar eredetű családnév őrizte e keletre sodródott magyar közösség emlékét[10].

Ezzel szemben Domokos Pál Péter hazatértekor, 1930-ban azt hallja, hogy “a Dnyeszter másik partján is van egy Csöbörcsök, ahol a szovjet épp magyar iskolát állított fel”[11]. Későbbi magyar utazók szerint ez a másik Csöbörcsökre sem áll, viszont ellenőrizendő Új Csöbörcsök esetében. A Domokos Pál Péter által kapott hír hihetőségét erősíti az is, hogy például az elszórt, Moldvához, Besszarábiához sosem tartozott Odessza körzeti területeken 1929-től a második világháborúig a szovjet hatalom több mint száz román tannyelvű iskolát hozott létre[12]

1.2. Hotin és Stăuceni

Ma az Ukrajnához tartozó Hotin megye katolikusai sorsának nyomon követését megnehezíti a térség teljesen kaotikus történelme, emiatt az 1622-ben alapított Hitterjesztés Szent Kongregációja is többször szem elől téveszti őket. A terület sorra tartozik (nagyvonalakban) Halicshoz (Galíciához) (1140–1199), Galícia és Lodomériához (1199–1340), a Magyar Királysághoz (1340–1374), Moldvához (1374–1538, 1563–1615, 1699–1711), Lengyelországhoz (1538–1563, 1615–1620, 1673–1699), a Török Birodalomhoz (1620–1673, 1711–1812), Oroszországhoz (1812–118), Romániához (1918–1944), a Szovjetunióhoz (1944–1991), Ukrajnához (1991-től)[13]. A 18. század vége előtt az itteni katolikusok semmiképpen nem lengyelek, hisz a történelmi Moldvában az első közösségeik 1772, a lengyel állam felosztása után jelennek meg[14]. Ezen belül Besszarábiába, amelyhez Hotin is tartozik, csak 1855-57-ben jutnak el lengyel telepesek, méghozzá Hotin, Soroca és Chisinau megyékbe[15].

1588-ban Petre Şchiopul vajda hívására egy háromfős lengyel jezsuita küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa, ők megállapítják (Stanislaw Warsewicki, MCSMO 85, 91–94, Johannes Künig-Schonovianus, MCSMO 86–90), hogy az országban kizárólag magyar és szász katolikusok laknak. A jezsuiták csupán a katolikus településeket tekintik említésre méltónak, Warsewicki elmondja, hogy 25 „város” van, Künig-Schonovianus ezeket felsorolja, köztük szerepel Hotin is, valamint Hotin és Szeretvásár között egy „Zarnoucim” nevű, az MCSMO kiadói szerint azonosítatlan település.

Hotin katolikusainak további említései: 1605-ben: „Coccino, ahol van egy görög rítusú szép templom, és egy kápolna a katolikusoknak” (MCSMO 147), 1611-ben: a lengyelországi jezsuita rendtartomány örömmel veszi, hogy Hotin várkapitánya a karácsonyi ünnepekre a kamenyeci rendháztól kért missziós papot (MCSMOA 159). Jerzy Krasinski lengyel követ 1636-os útjának leírásából kitűnik, hogy az 1621-es hotini csata során a város elpusztult, „mára csak egy kis falu, méghozzá nagyon szerencsétlen”[16]. Talán ekkora tehető a magyarság eltűnése is, hisz Niccolo Barsi 1639-es leírásából megtudjuk, hogy a település lakó mind ortodox vallású moldvaiak[17]. 1678-ban kétszer is említik Niccolo Bariomo hotini katolikus papot, aki az akkor épp Lengyelországhoz tartozó területről jár át gondját viselni a szeretvásári katolikusoknak(MCSMO 679, 686), eszerint vagy a magyarok újra visszaszivárogtak, vagy a lengyel helyőrség tagjairól van szó.

A Hotintól 18 km-re fekvő Stăuceni (Sztojcsin) katolikusainak első említése valószínűleg Künig-Schonovianus 1588-as „Zarnoucim”-ja („a felismerhetetlenül eltorzított (hely)nevek, a pontatlan adatok tanúsítják, hogy a levélíró értesüléseit nem a helyszínen, hanem a vajda környezetében, hallomásból szerezte” – lásd MCSMO 89, 21-es lábjegyzet, mi hozzátehetjük, hogy a három lengyel jezsuitának hozzáférése volt az uralkodó könyvtárához, és Künig-Schonovianus akár félre is olvashatott valamit, és egy cirkalmas „t” betűt „ar”-nak olvashatott: Ztnoucim).
Patai András 1743-as jelentésében olvashatjuk, hogy Sztojcsin „nagy katolikus magyar falu Hotin megyében, amelyről a (de Propaganda Fide) atyái nem is tudnak”[18]. Patait és még két magyar jezsuitát Constantin Mavrocordat vajda hívta Moldvába, hogy megírják az ország történetét, és korlátlan hozzáférésük volt az uralkodó könyvtárához[19], emellett Patai személyesen is jár Sztojcsinban.Giovanni Maria Ausilia minorita szerzetes 1745-ben már mint missziós székhelyet említi a falut, amelyben 60 katolikus család él (azaz jóval több, mint ugyanabban az időben Lujzikalagorban vagy Huşi-ban)[20].

1.3. Mugyiló és környéke

Mugyiló a Dnyeszter bal partján fekszik, és ma Ukrajnához tartozik (románul Moghilău, ukránul Mohiliv Podilski). Giovanni Bartolomeo Frontalli 1747 utáni feljegyzéséből tudjuk, hogy a település missziós székhely, 30 család katolikus lakja[21]. A 18. század végén tiszta magyar mezőváros katolikus plébániával , amelyhez négy közeli falu is tartozik, Zöld Péter leírásában: „a második plébánia Mugyiló (...) nagy mezőváros, Podolia és Ukránia végén. Az egyik része a lengyel királyé, a másik az oroszé; harmadik moldvai. Ebben merő magyarok vannak és tűzkővel kereskednek. Ehhez a plébániához közel levő négy falu tartozandó. Gondot visel egy missionárius”[22]. A várost Mogila Jeremiás moldvai fejedelem alapította 1595-ben, a 17. században Podólia egyik legnagyobb településévé növi ki magát. A négy hozzá tartozó katolikus falu egyike szinte biztosan a tőle 10 kilométerre, a Dnyeszter jobb partján, már Moldova Köztársaságban fekvő Unguri (lefordítva: Magyarfalu) volt.

1.4. Budzsáki magyarok

A Budzsákban élő magyarokról Gegő Elek ad hírt 1838-ban: „A bennmaradtak többnyire neszterfehérvári körzetben laknak, s ámbár eloláhosodtak is, a kilii és az iszmaili oláhoktól (a magyar nyelv sajátságát az oláhba átöntvén) igen különböznek. Ezt P. Sándornak s a többi más moldvai magyar rokonainknak, kik Bessarábiát beutazták, tapasztalásaikból”[23].

1.5. Chişinău

Vito Piluzzi 1668. december 14-i jelentésében nyolc[24], 1671. augusztus 26-i jelentésében tíz katolikust említ[25]. Giovanni-Batista del Monte huszvárosi, barládi és csöbörcsöki plébános 1670 novemberi jelentésében „a frissen várossá emelt” Chişinău-ban 15 katolikus házat jegyez fel, nincs papjuk és templomuk[26].

2. A magyar helynévkutatások hiánya és ennek következményei

A besszarábiai magyarság esetleges további nyomait a helynévtörténeti kutatások tárhatták volna fel, ám magyar részről ezzel a témával mindössze egy tanulmány foglalkozik érintőlegesen.[27] Mi több, nemcsak a besszarábiai, hanem a romániai Moldva magyar helységneveinek kutatása is szinte kizárólag azon vidékek, települések névanyagára korlátozódott, amelyeken a moldvai magyarság történelmileg adatolható – így éppen a legősibb helynévtípusokhoz tartozó helynevek sikkadtak el[28]. Így jutnak egyesek olyan következtetésekhez, amelyek egyszerűen nem állják meg a helyüket: hogy ti. nincsenek az ősibb helynévtípusokhoz tartozó magyar eredetű helynevek, s ebből következően a moldvai magyarság legkorábban a XIII. században telepedhetett meg Moldvában[29]: „a moldvai csángók történelmének néhány nehezen tisztázható kérdésében a történészek a nyelvészek kutatási eredményeit (például a helynévkutatások adatait) bizonyítékként használják fel egyik vagy másik tudományos hipotézis igazolására”[30] – mint azonban láttuk, a moldvai magyar helynévtörténeti kutatások egyszerűen nem állnak olyan szinten, hogy belőlük bármilyen következtetést le lehetne vonni.

3. Az Orhei helynév eredeztetései

3.1. Magyar eredeztetés

Kiss Lajos nagyjából máig is helytálló tanulmányában (melynek talán az róható fel, hogy csak részben dolgozza fel a magyar szempontból számba jöhető moldvai helyneveket) ezt írja:

„De van Besszarábiában (Szovjet-Moldvában) egy város is, amely magyaroktól kapta nevét. E város a Kisinyovtól 46 km-re északra, a Dnyeszterbe ömlő Reut folyó bal partján épült. Román neve Orhei (magyar adatként l. 1816: Orhey: Hübner: Lex. 4: 33, 1838: Orhei: Gegő: MMT. 40); ebből alakult a ma hivatalosan használt orosz Оргеев. A román Orhei pedig nem más, mint egy magyar *Várhely átvétele. (A Doboka megyei Várhely-re l. Csánki 5: 146 és Györffy3: 290 Bertonia a.) A hangtani megfelelésre a Doboka megyei Várhely > román OrheiuBistriţei névpáron kívül l. magyar város, varga, Várad, Temesvár stb. > román oraş, orga, Oradea, Timişoara, illetőleg a magyar kastély, műhely, persely > román coştei, mihei, perşei) stb. A besszarábiai magyar *Várhely-re ugyan semmi okleveles adatunk nincs, de a város határában ma is álló XIV-XV. századi vár arra mutat, hogy olyan egykori magyar végvárral van dolgunk, amely a Duna és Dnyeszter melletti, magyar helyőrségű erődítések sorába tartozott (Orlea, Szörénytorony, Gyurgyevó, Kilia, Dnyeszterfehérvár)”[31].

Ştefan Ciobanu az Orhei nevet őrhelyként, őrvárként fejti meg[32], Iorgu Iordan a magyar vár + hely-ből vezeti le a Beszterce megyei Orhei nevét, a besszarábiairól nem szól,[33], az igaztalanul magyarellenesnek bélyegzett Nicolae Drăganu szerint a besszarábiai Orhei esetében hangtanilag mind a várhelyből, mind  az őrhelyből való eredeztetés elfogadható[34].

A magyar eredetet fogadja el Alexandru Boldur is, azzal a megjegyzéssel, hogy Ciobanu magyar etimológiái közül biztosan csak az Orhei és a Ghidighici állja meg a helyét, és a Burcut forrás neve a tatárban „rossz szellemet”(!) jelent[35].

3.2. Magyar eredetű román regionalizmusból való eredeztetés

A mai moldáviai helynévkutatások legnagyobb alakja, Anatol Eremia az Orhei nevet egy feltételezett román regionalizmusból vezeti le(orhei „loc fortificat, cetate”), erődített hely, vár értelemben[36]. Eremia arra a Teodor Porucic-ra épít, aki egyedül jegyzi le az orhei tájszót „megerősített domb, elhagyott váracska vagy nemesi udvarház” értelemben („deal întărit, cetăţuie sau curte boierească părăsită”)[37], és alaposan gyanúsítható azzal, hogy a települések népi vagy történeti névmagyarázataiból román regionalizmusokat fabrikál (merthogy sem előtte, sem utána senki ezt nem hallotta és adatolta).

Porucic tudós kitalációjának eredete nagyon is nyomon követhető: Dimitrie Cantemir uralkodó, a moldvai felvilágosodás nagy alakja a Descriptio Moldaviae, 1714–1716 között írt művében az Orheiu Vechi (régi Orhei) néven ismert várromról szól: „az Orhei tó nyugati partján, a rengeteg közepén egy régi vár romjai láthatók, amit az ottani emberek Orheiul Vechi-nek neveznek”[38].

Tekintve, hogy az orhei román regionalizmus sem Erdélyben, sem Moldvában Porucic-on kívül senki nem adatolta (pedig mindkét helyen nagyon alaposan feltérképezték a román nyelv magyar kölcsönszavait, és egyáltalán a regionalizmusokat), azt kell mondanunk, hogy ez román szóként nem is létezett. Lehetséges létezésének ellentmond az is, hogy a románban ennek a jelentésnek a kifejezésére a régiségben a szláv eredetű, nagyon elterjedt grădişte (gorodişte, horodişte) szó volt használatos, amit nemcsak a szláv hatásnak erőteljesen kitett Besszarábiában, de Erdélyben is kizárólagosan használtak a románok (lásd pl. a régi dák főváros közelében levő Grădişte, magyarul Várhely[39], a mai Sarmizegetusa nevét).

Egyébként, ha mégis igaza lenne Porucicnak, és létezett volna ez a regionalizmus, akkor az a magyarság olyan nagyszámú jelenlétére utalna valamikor a történelem folyamán Besszarábiában, aminek jóval nagyobbnak kellene lennie, mint egy, csupán pár helynevet átadó népességnek.

3.3. Tatár eredeztetés

Nicolae Raevschi[40] és Ion Dron[41] a tatár orge (jorge), szóból eredeztetik az Orhei-t, palota, kastély, jurta, székhely értelemben, anélkül, hogy a hangtani fejlődésre elfogadható magyarázatot nyújtanának. Dron esetében kimutatható, hogy azért fordul a tatár (turáni) eredet felé, mert előfeltevése szerint Moldáviában nincsenek magyar helynevek[42].

Innen jutunk el ahhoz az elképesztő elképzeléshez, amely szerint az orhei azért sem jöhet a magyar várhelyből, mert az illető magyar szó nem is létezik „[a tatár orge szó megfejtésével] irrelevánssá válik az orhei [mint regionalizmus] szó eredete a magyar Warhely-ből, amelyet egyébként egyetlen [magyar] szótár sem ismer”[43]. Felesleges is mondanom, hogy warhely formában legutoljára az ómagyar korban, még a bilabiális v hang eltűnése előtt szerepelhetett volna a szó magyar szótárban...

3.4. Szláv eredeztetés

Inkább ötlet szintjén felmerült egy szláv dió(s) jelentésű орех(овый)-ből ) való eredeztetés lehetősége is[44], ám különösebb siker nélkül.

4. A várhely szavunkról

Nézzük, mit jelent pontosan a magyar várhely szavunk, annál is inkább, hogy érzésem szerint – Cantemirral ellentétben – Kiss Lajos is kissé félreértelmezi azt, és működő várt feltételez a névadáskor: „a város határában ma is álló XIV-XV századi vár arra mutat, hogy olyan egykori magyar végvárral van dolgunk, amely a Duna és Dnyeszter melletti, magyar helyőrségű erődítések sorába tartozott”.

A Várhely név minden esetben olyan erődítményre (és mellette kifejlődő településre) vonatkozik, amelynek már csak a helye maradt meg, erődítményt, amelynek csak romjai látszanak. Ez annál is fontosabb, mert egy új várat, erődítést, amilyenre Kiss Lajos utal, sosem neveznek várhelynek: azt várnak nevezik.

Nézzük pár példán keresztül, mire is utal a Várhely helynév.

A Sopron melletti Várhely (németül Burgstall). „a soproni Várhely fából és földből emelt Hallstatt kori sáncvára a keleti Hallstatt kultúra egyik legfontosabb lelőhelye.”[45] „A külső oldalon kőfallal is megerősített sáncokon a  földvár bejáratánál az előretolt védmű szerepét is betöltő 5 m széles kaput építettek”[46] stb. A várhely szó itt tehát egy ókori várra utal.

A Beszterce megyei Óvárhely(eredetileg Várhely, románul Orheiu Bistritei, németül Burghalle, korábban Burgelau) falu Romániában Beszterce-Naszód megyében. Besztercétől 9 km-re délkeletre fekszik, Felsőszászújfaluhoz tartozik, melytől 5 km-re délnyugatra található.„1319-ben jelentkezik az okiratokban mai nevén: Várhel, illetve 1587-ben Várhely (C. Suciu: Dicţionar istoric) formában. Neve arra is enged következtetni, hogy régi várhely volt, amelytől nevét is kaphatta, és amely nevet a németek (Burghalle) és a románok is (Orheiu) átvettek. Itt római romokat találtak és az egykori római vár falai között építették fel templomukat. Római neve: Arcobadara.”[47] A várhely szó a római vár romjaira utal.

Ha egyenként kutatunk a számtalan Várhely puszta- és dűlőnév eredete után, minden esetben kimutatható, hogy valami elhagyott erődítmény vagy kastélyra utal a helynév. Ilyen a Kunfehértó-Farkas tanya melletti Várhely (Bács-Kiskun megye), Balatonboglár-Várhely (Somogy megye), Komolló-Várhely (Comolău, Kovászna megye), Nagyiklód-Várhely (Iclod, Kolozs megye), Vérteskethely-Várhely (Komárom-Esztergom megye), Szeghalom-Várhely (Békés megye), Fityeház-Várhely (Zala megye), Lasztonya-Szentlőrinc-Várhely (Zala megye), Páka-Várhely (Zala megye), Fertőszéplak-Várhely (Győr-Moson-Sopron megye), Ivánegerszeg-Várhely (Vas megye), Keményegerszeg-Várhely (Vas megye), Komlósd-Várhely (Somogy megye), Kóny-Várhely (Győr-Moson-Sopron megye), Lövő-Várhely (Győr-Moson-Sopron megye), Marcali-Várhely (Somogy megye) stb.

5. Jöhet-e az Orhei az Őrhely-ből?

A kérdésre a válasz röviden az, hogy település neveként nem, domb, kiemelkedés neveként igen.

Nincsenek Őrhely nevű településeink, a szó maximum utcanévként vagy dombnévként használatos. Ennek oka talán abban kereshető, hogy az őrhely általában a várostól, falutól távol eső helyen, magaslaton volt, ahonnan látni lehetett az ellenség közeledtét, ilyen helyeken pedig település nem alakul ki.

Pedig milyen szép elméletet építettek a moldvai magyarság történetével foglalkozó tudósaink (azok kvázi-mindenike) az őrhely jelentéssel felruházott Várhely név köré! Tánczos ezt így foglalja össze: „Általánosan elfogadott nézet, hogy a csángók ősei egy tervszerű magyar birodalmi politika támogatásával érkeztek Moldvába, feladatuk a középkori magyar királyság keleti határainak ellenőrzése, védelme volt. Ez a határvonal a Szeret vonalánál húzódott, tehát a magyar etnikum középkori keletre húzódása nem állt meg a Kárpátoknál. A magyar királyok még a gyepűvonalon túli területeket is igyekeztek katonailag birtokolni, megfigyelőhelyeiket, őrségeiket, végváraikat a Dnyeszter és a Duna vonaláig tolva előre. (Kilia, Dnyeszterfehérvár/Akkerman, Braila, Orhei/Õrhely stb.) A gyepűvédelmi célokat szolgáló tervszerű áttelepítés semmiképpen nem lehet korábbi a XIII. század legvégénél. Az első moldvai határőr-települések legkorábban az 1241-42 es tatárjárás után, majd a XIV. század elején létesülhettek.”[48]

Ezzel az elmélettel csak az a baj, hogy lehet ugyan igaz, ám Orhei nem a katonai szerepéről kapta a nevét. Egyszerűen egy várrom mellett épült településről van szó, amely – mint alább látni fogjuk – később, a XV. században nagyon komoly katonai szerepet is betöltött. Így belerángatása egy előretolt határvédelmi rendszerbe nem biztos, hogy hibás, de teljesen kétes, mivel helytelen nyelvészeti alapból indul ki.

E szépen hangzó elmélet miatt történhetett meg az is, hogy Kiss Lajos ugyan sikeresen visszaveri az őrhelyből való származtatást, viszont a már idézett szócikkében mégis összeköti a települést a határvédő rendszerrel: „a város határában ma is álló XIV-XV századi vár arra mutat, hogy olyan egykori magyar végvárral van dolgunk, amely a Duna és Dnyeszter melletti, magyar helyőrségű erődítések sorába tartozott (Orlea, Szörénytorony, Gyurgyevó, Kilia, Dnyeszterfehérvár).”

Orhei katonai őrhelyből való eredeztetése végső soron Mikecs Lászlóhoz vezethető vissza, aki tökéletesen fejti meg a név etimológiáját, éppen csak bele akarja gyömöszölni magyar előretolt helyőrséges elméletébe, és ezért érthető módon félreértelmezi a szó jelentését.: „(Orhei) neve magyarnak látszik (< Várhely, vö.  Oradea <  Várad,  oraş <  város, stb.) s jelentése alapján szintén a Duna és Dnyeszter melletti magyar végvárak sorába kell iktatnunk.”[49]

6. Orheiul Vechi

6.1. A természet által formált erődítmény

Hogy tisztábban láthassunk a helynév ügyében, a ma Orheiul Vechi-nek nevezett, mára példásan feltárt archeológiai komplexum történetét kell megismernünk.

A Răut folyó ezen a helyen S alakban vájt magának néhol száz méter mély utat a mészkőtalajba, így az S által körülzárt mindkét félsziget (Peştere „Barlangok” és Butuceni promontorok) valóságos természeti erődítményként funkcionált. Az Orhei-nek nevezett középkori település a Peştere promontoron (az S alsó része) feküdt, a félsziget területe 2 000×700 méter.

A Butuceni promontor hossza 3 000 méter, szélessége pedig 300 és 15 méter között váltakozik. Ma afélszigetenegyfalucska, Butuceni található, Cantemir itt lokalizálja Orheiul Vechi-et.

Mindkét promontor csupán egy-egy oldalról közelíthető meg, ezért már ősidőktől kihasználták adottságait, olyannyira, hogy ma valóságos archeológiai kincsesbánya. Orheiul Vechi 3 km-es sugarú körzetében további négy géta vagy dák vár maradványa található, a Trebujeni-Potârca, Trebujeni-Scoc, Trebujeni-Selitra, Măşcăuţi-Cetăţuiehelyeken,[50] amelyek mind a mészkőbe magának utat vágó Răut folyó által nyújtott kitűnő természeti adottságokat használják ki. Témánk szempontjából itt csak annyit jegyezzünk meg magunknak, hogy ha itt nem, akkor sehol sem lehetséges, hogy várromról, várhelyről nevezzenek el egy települést.

6.2. Régészeti feltárások

Nem csoda, hogy a régészek eme Mekkáját mára már kielégítően, mi több, kimerítő alapossággal feltárták.

A Peştere promontorról a legújabb és legátfogóbb, legpontosabb adatokkal szolgáló feldolgozás nemrég jelent meg Gheorghe Postică tollából[51], ez alapján foglalom össze a hely történetét.

Első szakasz

Itt a XIII. században egy falusi jellegű település létezett, mely egészen a tatárok uralom kezdetéig, a XIV. század elejéig működött. A kutatók között felvetődött annak a lehetősége, hogy a tatár várost megelőző falut egy földvár védte, ezt a vélekedést Gh. Postică megerősítendő hipotézisnek tartja[52].

Második szakasz

Az 1300-as évek elején a tatárok a kis falu helyett/mellett felépítik Yanghi Shehr-t, azaz Újvárost, mely jelentős agglomerációvá növi ki magát, ebből az időszakból származik a kőből épült citadella, amely a helyi tatár vezető házának szerepét tölti be. 1363–65 között a város az Aranyhorda vezetőjének, Abdullah kánnak a székhelye, 1368–69 között pedig Demeter al-dunai és Kárpátok-menti kán székhelye. A tatárok úgy tűnik, megbecsülték a helyieket, ezek régészeti nyomai a tatár uralom alatt végig kimutathatóak.

Harmadik szakasz

A tatárok kiűzése (1369) után alakul ki a moldvai város.

Negyedik szakasz

A XV. század első felében kőház mutatja a település fejlődését.

Ötödik szakasz

A XV. század közepétől Nagy István (Ştefan cel Mare) moldvai uralkodó a citadellát megerősíti és az Orhei-i kapitány (porkoláb) székhelyévé teszi meg.

Hatodik szakasz

1510 után a hely elveszíti jelentőségét, lakosai feltehetően áttelepülnek a mai Orhei-re.

Hetedik szakasz

A XVI. század közepén a kőcitadellát lebontják

Nyolcadik szakasz

A XVI: század második felétől a XVII. század első feléig Orheiul Vechi helyén a Movilău/ nevű falut/vásárt találjuk.[53]

Azaz, foglalja össze Postică, az ásatások – a korábbi vélekedésekkel ellentétben – kontinuitást mutatnak ki a tatárok érkezése előtti és távozása utáni népesség esetében.

A Butuceni promontort G. Smirnov 1946–1953 közötti kutatásaiból ismerjük (ő az, aki Cantemir után újra felfedezte az egész, mai nevén Orheiul Vechi-nek nevezett archeológiai komplexumot, közte az ókori várat[54]), valamint I. Niculiţă 1983-2000 közötti feltárásaiból[55]. Itt a Dimitrie Cantemir uralkodó által megjelölt helyen egy géta vár található, amely a Kr. e. V–III. századokban működött.  A várat nyugat (azaz az egyetlen megközelíthető oldal) felől nem kevesebb, mint nyolc sánc, földhányás tette szinte bevehetetlenné.

6.3. Írásos említések

Orhei első írásos említése 1470. április 1-jéről származik[56] (ami nagyon korainak tekinthető, hiszen az első fennmaradt moldvai kancelláriai dokumentumot 1384-re datálják), ekkor Gangur Orhei-i porkolábot említik. Feltételezhetően a 1469-es tatár betörés is közrejátszik abban, hogy Ştefan cel Mare uralkodó létrehozza az Orhei-i porkolábságot, megerősíti a tatár uralkodói épületből kialakított vár-citadellát, újabb földhányásokat építtet. A XV. század utolsó negyedében nem kevesebb mint 8 porkolábot nevesít az uralkodó Orhei élére, közülük leghosszabb ideig Radu Gangur irányítja a várat (1470–1475, 1479–1480 és 1492–1493 között)[57] 1494-től az Orhei-i porkolábok már nem szerepelnek az ország elöljárói között, ami arra utal, hogy a hely elvesztette jelentőségét, mi több, maga az intézmény is megszűnt. Grigore Ureche krónikaíró szerint 1510-ben a krími tatárok végigpusztítják Moldvát, és Orhei-t is felégetik (ennek az eseménynek a nyomait találta meg Postică az 52-es számú épület feltárásakor[58]). A tatár pusztítás után a város egyáltalán nem lassú sorvadása következik, ami oda vezet, hogy a XVI. század közepére az utolsó lakók is felhagyják a települést.

A továbbiakban mint Peştera birtok szerepel, első említése ezen a néven 1574 . május 10-ről származik, ugyanabban a dokumentumban említik először Orhei-t a vechi (régi) jelzővel együtt. Egy 1623. április 9-i dokumentumban a régi Orhei-t a Peştera-tól (a Barlangtól) a folyón fennebb, azaz Butuceni és Maşcăuţi felé említik.[59] Az „Orheiul cel vechiu-nak (régi Orhei-nek) nevezett Peştera birtok” legelső leírása 1627-ból maradt fenn. Sergius Ciocanu ebből a leírásból azt a következtetést vonja le, hogy a régi Orhei a Peştera birtoknak a Răut folyó felőli fejénél található[60], azaz a  Peştere-promontornak a Butuceni-promontor felőli részénél.

6.4. Peştere vagy Butuceni?

A fenti vélekedésekkel szemben, amelyek a Peştere-promontorra helyezik Orheiu Vechi-et, Dimitrie Cantemir uralkodó egyértelműen pár száz méterrel arrébb, a Butuceni-promontorra teszi a régi Orhei-t, az ókori várral azonosítva azt: „az Orhei tó nyugati partján, a rengeteg közepén egy régi vár romjai láthatók, amit az ottani emberek Orheiul Vechi-nek neveznek”. Cantemirről, a minden anyagi adottsággal rendelkező, felvilágosult tudós-uralkodóról nehezen feltételezhetjük, hogy hibás adatokat közölne, akkor meg hogyan lehet egyeztetni a két véleményt, mégpedig azt, hogy a régi Orhei hol a Peştere, hol a Butuceni promontoron, azaz hol a Răut folyó bal, hol annak a jobb oldalán, de alig pár száz méter távolságon belül azonosítják?

Erre egy nagyon egyszerű hipotézis adhat választ: a falu valamikor a XIII. század elején költözött át a Butuceni promontorról a Peştere-re, és magával vitte településének nevét – annál is inkább, hogy mindössze néhány száz méterrel került arrébb. Hogy ez mennyire így történhetett, mutatja a két promontoron fekvő későbbi települések történetének analógiája, ami a 16. századtól dokumentálhatóan is követhetően az átköltözések egész kavalkádját mutatja[61].

6.5. Egyéb magyar vonatkozások

A hely magyar vonatkozásairól nem sokat tudunk, az viszont megemlíthető, hogy a tatárok által épített fürdőt mai napig Feredeu-nak nevezik – igaz, a magyar feredőből eredő román szó használata annyira elterjedt, hogy nem feltétlenül utal magyar névadásra.

Ennél viszont meggondolkoztatóbb egy másik adat: a csöbörcsöki magyar katolikusok 1696-os évi összeírásában[62] szerepel egy Michele Bottucceni nevű személy, amit Butuceni-i Mihályként fejthetünk meg. Eszerint a 17. században (vagy korábban) még lenniük kellett Butuceni-ben, a Régi Orhei területén katolikusoknak, akik a 100 km-re fekvő csöbörcsökiekkel is tartották a kapcsolatot. Itt jegyzem meg, hogy Csöbörcsöktől 180 km-re, Râbniţa rajonban, a szakadár Transznisztriai Köztársaságban szintén létezik egy Butuceni nevű falu, ám az annyira obskúrus hely, hogy létezésén kívül semmilyen más információt nem sikerült megtudnom róla.

Ugyancsak magyar kapcsolatokra utalhat az itteni barlangokban talált számos megfejtetlen rovásírásos felirat, melyek a kutatók szerint a XIII-XIV. században születtek[63]. A Butuceni-i leleteket magyar írástörténészek nem vizsgálták meg.

7. Orhei

A többségi nézet szerint Orheiu Vechi lakossága a XVI. század elején áttelepült a mai Orhei város helyére, és magával hozta a helynevet.

8. A Costeşti-i Dealul Orhei

A Ialoveni községhez tartozó, a Botna folyó partján fekvő Costeşti faluban található az Orhei nevű domb. A falu a fővárostól, Chişinăutól 22 km-re fekszik délre, területén aXIV. Században (nagyjából az Orheiul Vechi-beli tatár várossal egy időben) itt is tatár település nyomait mutatták ki, ugyanakkor egy géta vár romjai is találhatók a közelben. Tekintve, hogy a településről kevés adattal rendelkezem, csak annyit tudok megállapítani, hogy mind a várhelyből (a géta vár vagy a tatár város romjaira utalóan), mind az őrhelyből (a település melletti őrdomb) eredeztetés helyes lehet.

9. Végszó

Hogy kik lehettek ezek a magyarok, akik nevet adtak az említett településeknek, nem tudjuk. Az is tény, hogy a helynevek alapján nem hozhatók összefüggésbe a Mikecs által feltételezett magyar védelmi végvárrendszerrel. Még azt sem tudjuk, hogy katolikusok voltak-e ezek a magyarok, hisz a XVII. században, amikor már gyakoribbak a moldvai katolikusok említései, nem szerepelnek (az egyetlen felekezeti hovatartozásukra utaló halvány nyom lehet a Csöbörcsökön említett Michele Bottucceni név, amit Butuceni-i Mihályként fejthetünk meg).

Előrelépés e rejtélyes magyarok történetének felfejtésében csak a besszarábiai helynévanyag további kutatásával képzelhető el, e vizsgálódásnak ki kell térnie a fentebb említett négy katolikus magyar gócpont környékére (Csöbörcsök, Hotin, Mugyiló, Budzsák), valamint a magyar helynevekkel bizonyosan rendelkező Orhei és Chișinău környékére.



[1]    Ezzel kapcsolatban szimptomatikus jellegű az, ahogyan például Alexandru Boldur történész felülvizsgálja Ştefan Ciobanunak a század első felében tett megállapítását (Ştefan Ciobanu: Chişinăul, editat de Comisia Monumentelor Istorice, secţia Basarabiei, 1925, 17. o.), miszerint a Chişinău melletti Borcut, Burcut (magyar transzliterációval: Borkut, Burkut) forrás neve magyar eredetű, és azt állítja, hogy az „majdnem biztosan tatár”, és jelentése „rossz szellem” (Alexandru Boldur: Istoria Basarabiei, 2. kiadás, 1992, 83., 85. o.)

[2]    Anatol Eremia: Toponimia Republicii Moldova: studiu etimologic, lexical–semantic şi derivaţional, Chişinău,2004, Academia de Ştiinţe a Republicii Moldova, Institutul de Lingvistică, Cu titlu de manuscris , C.Z.U.: 811.135.1’373. 21 (4–78) (043), 38. old.: „în spaţiul geografic cercetat n-au locuit nicicând populaţii de limbă maghiară (...) care să fi creat nume topice în limba lor”, azaz „a vizsgált földrajzi térben (Moldova Köztársaságban) sosem élt magyar népesség (...) amely helyneveket hozott volna létre a maga nyelvén”. Anatol Eremiáról azt kell tudni, hogy ha nem is a mai összromán, de mindenképp a moldáviai toponímiai kutatások legnagyobb alakja.

[3]    Uo.: „toponimele Făgădău, Feredeu, Ghidighici, Heleşteie, Micleuşeni, Şendreni, Tăuri, considerate ungureşti, au la bază de fapt antroponime sau apelative româneşti de origine maghiară (făgădău „cârciumă; han”, feredeu „loc de scăldat; baie”, heleşteu „lac mic”, tău „baltă, lac”, Heghediş, Miclăuş, Şendrea)”. („A magyarnak számított Făgădău, Feredeu, Ghidighici, Heleşteie, Micleuşeni, Şendreni, Tăuri helynevek alapjául igazából magyar eredetű román személynevek vagy kifejezések szolgálnak (făgădău „fogadó”, feredeu „feredő”, heleşteu „halastó”, tău „tó”, Heghediş – Hegedűs, Miclăuş – Miklós, Şendrea – Sándor”)

[4]    http://ru.wikipedia.org/wiki/Новые_Чобручи

[5]Călători străini despre Țările Române(Călători...), Vol V, Bucuresti, 1973, 22.

[6]Călători... V, 89.

[7]Călători... V, 508.

[8]Moldvai Csángó-Magyar Okmánytár 1467–1706 (MCSMO), Budapest, 2003, 512.

[9]Domokos Pál Péter: Moldvai útjaim, in: A moldvai magyarság, Budapest, 2001, 229. old, 19-es lábjegyzet

[10]Benda Kálmán: Csöbörcsök. Egy tatárországi magyar falu története a 16–18. században, in: Századok 1985/4. 895 – 915,

[11]Domokos Pál Péter: Moldvai útjaim, in A moldvai magyarság, Budapest, 2001, 229. old.

[12]Ion Popescu (ukrajnai román parlamenti képviselő, Cernãuti): Românii – a treia etnie din Ucraina (monitorizare sociolingvistică) I, in: Glasul Bucovinei, an IX, nr. 3–4 (35–36), 2002, 27–52.

[14]  Polonezii în spaţiul romanesc, http://www.divers.ro/polonezi_in_spatiul_romanesc_ro

[15]Zamfir C. Arbure: Basarabia în secolu XIX, Bucuresti, 1898, 102.

[16]Călători... V, 113.

[17]Călători... V, 74.

[18]Călători...Vol. IX, Bucuresti, 1997, 295.

[19]Rafael-Dorian Chelaru: Raporturile dintre domnie şi Compania lui Isus în Moldova. Secolele al XVII-lea şi al XVIII-lea, 153.

[20]Călători... IX, 314.

[21]Călători... IX, 350.

[22]  Páter Zöld, Csíkszereda, 2002, Hargita Kiadóhivatal

[23]P. Gegő Elek: A moldvai magyar telepekről, Budán, 1838, 88.

[24]Călători străini despre Ţările Române, Vol. VII, Bucuresti, 1980, 81.

[25]Călători... VII, 90.

[26]Călători... VII, 219.

[27]Kiss Lajos:Magyar helységnevek a Keleti-Kárpátokon túl, in: Magyar Nyelvőr 111 (1987). Benkő Loránd tanulmánya (A csángók eredete és települése a nyelvtudomány szemszögéből, in: Magyar Nyelv 1989. LXXXV. 271–287, 385–405.) nem foglakozik besszarábiai helynevekkel.

[28]  Erről lásd tanulmányomat: A valamivel való ellátottságot kifejező, magyar -gy, -d  vagy -sd képzős helynevek Moldvában – Corod (Kóród), Corogea (Kórógy), Cuejdiu (Kövesd), Helegiu (Halogy), in: Székelyföld, 2010/11.

[29]  Benkő, i.m.: „A helységnevek tipológiai elemzése tehát azzal a bizonysággal jár, hogy mind az északi, mind a déli csángóknak – nem mint az előbbiekben már emlegetett, jórészt vajdai szolgálatban levő egyéneknek, hanem mint népi közösségnek – a megtelepedése Moldvában aligha lehetett korábbi a XIII. századnál, s tömegeikben legföljebb e század vége vagy a XIV. század elején számolhatunk itt velük.”

[30]  Tánczos Vilmos: A moldvai csángók nyelvészeti kutatása (1945–2004), in Kiss Jenő (szerk.): Nyelv és nyelvhasználat a moldvai csángók körében., Budapest, 2004. A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai. 221. szám, 208–285.

[31]  Kiss Lajos i.m.

[32]  Ştefan Ciobanu: Chişinăul, editat de Comisia Monumentelor Istorice, secţia Basarabiei, 1925, 17. Magyar fordításban: „Besszarábia erdővidékén néhány magyar nevű falu található, melyek magyar lakossága  feltehetőleg az első székely telepek vagy letelepedő honfoglalók népességéből állt, vagy akiket később hozhattak a moldvai uralkodók Erdélyből. Ilyen Ghidighici falu neve a magyar Hidegesből, ami „hideg helyet” jelent, a román [helynévanyagban] Recea-t. A Bîc folyón fennebb egy Recea nevű falu is található, Miclăuşeni (Miklós faluja), Orhei az Orhely-ből - őrhely, Micăuţi, Teleşău, Văscăuţi, mindezek a megnevezések magyarnak tűnnek, mint ahogy a Chişinău melletti Burcut forrás neve is a Borcut-ból “bor kút” jön. Az biztos, hogy Chişinău neve is a magyar származású képzőjével együtt magyar szó, talán a Kisjenő-ből (Kis Jenő), amiből az erdélyi Chişinău város neve is származik, vagy a Keszelvo, Keszen, Kiszinel szavakból”.

[33]  Iorgu Iordan: Toponimie românească, Bucureşti, 1963, 310.

[34]  Nicolae Drăganu: Toponimie şi istorie, Cluj, 1928. 69. Drăganu itt egyébként egy hosszú listát közöl a moldvai és besszarábiai magyar helynevekről, és csak azért hagyja abba a felsorolást, hogy saját szavai szerint „ne lőjön túl” a célon.

[35]  Alexandru Boldur: Istoria Basarabiei, 2. kiadás, 1992, 83, 85.

[36]  Anatol Eremia: Toponimia… 50.

[37]  Teodor Porucic: Lexiconul termenilor entropici din limba română în Basarabia, extras din Arhivele Basarabiei, 1931, nr. 1–4, Chişinău.

[38]  Az eredeti latin szövegben: „In occidua lacus ripa, inter consitas iam sylvas, vestigia visuntur antiquae urbis, quam incolae antiquam Orhei appellant.”

[39]  A települést Warhely néven említik egy 1570. november 26-án Gyulafehérváron János Zsigmond erdélyi fejedelem  által kiadott oklevélben (Az erdélyi fejedelmek királyi könyveiI., az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár, 2003, mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó, 104.)

[40]  Nicolae Raevskii: Toponime de origine iranică şi turcică, in: Limba şi literatura moldovenească, 1964, Chişinău, nr.1, 60.

[41]Ion Dron: Enigma toponimului Orhei, in: Destin Românesc, 1999, nr. 3, 5.

[42]  Ion Dron: Exista oare în Republica Moldova localităţi cu nume de origine maghiară? (azaz magyarul: Léteznek-e magyar eredetű helynevek a Moldvai Köztársaságban?), in: Studii şi cercetări, Chişinău, 2001, 247.

[43]  Eugen Bâzgu: Influenţeorientale în arhitectura vernaculară de piatră din zona Orheiul Vechi, in: Diversitatea expresiilor culturale ale habitatului internaţional, Conferinţa internaţională 2-4 august 2007, Chişinău. Chişinău, 2007, Editura Cartdidact, 47.

[44]  Const. C. Giurescu: Istoria românilor, vol. II., ediţia a patra, 412.

[45]  http://sites.google.com/site/scarbantiaarcheopark/forum-scarbantiae/sopron-varhely-burgstall

[46]  http://www.sopronihegyseg.hu/html/latnivalok_varhely.html

[47]  Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai, A gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség kiadása, 2000, Digitális kiadás: Arcanum Adatbázis Kft. 2003.

[48]  Tánczos Vilmos: Hányan vannak a moldvai csángók? in: Magyar Kisebbség. Új f. III, 1997. 1–2. sz. 370–390.

[49]  Mikecs László: A Kárpátokon túli magyarság, in: Magyarok és románok I–II. Szerk. Deér József & Gáldi László. Budapest, 1943, Athenaeum, 464. Ugyanott Mikecs a következőket írja: „Ez a hosszan húzódó védelmi berendezkedés a középkor végéig biztosította a magyar hatalmi fensőbbséget Havaselvén és Moldvában. Mintegy jelképei voltak ennek a hatalomnak azok a magyar helyőrségű várak, melyek e tartományok szélein, a Duna és Dnyeszter mellett őrködtek. Ilyenek állottak a már említett szörénységi Orlea nevű helyen, azonkívül  Szörénytoronyban  és  Gyurgyevóban  (Turnu-Severin, Giurgiu), melyeket Zsigmond király 1423-ban megerősített, Kiliában és Dnyeszterfejérvárott  (Chilia, Cetatea-Albă), mely helyek Hunyadi és Mátyás török harcai korában lettek jelentősek”

[50]  Gheorghe Postică: Orheiul Vechi. Cercetări arheologice 1996-2001, Iaşi, 2006 (Postică 2006), Bibliotheca Archæologica Iassiensis, XVII, ediderunt Victor Spinei et Virgil Mihailescu-Bîrliba14.

[51]  Postică 2006

[52]  Postică 2006, 82.

[53]Postică 2006, 16 (Smirnov nyomán), valamint 190.

[54]  Gheorghe Postică: Cetatea Orheiului în strategia lui Ştefan cel Mare, in: Tyragetia, Serie Nouă, 2007, vol. I [XVI], nr. 2 (Postică 2007), 11. 

[55]  I. Niculiţă, S. Teodor, A. Zanoci: Butuceni. Monografie arheologică. Bibl. Thracologica XXXVI. Bucureşti 2002, 249.

[56]Documenta Romaniae Historica, A. Moldova, vol. II, p. 237–238, 241–243.

[57]  Postică 2007, 10.

[58]  Postică 2007, 13.

[59]  Ez utóbbi bekezdéshez lásd Sergius Ciocanu: Schitul Peştera şi moşia Peştera (Orheiul Vechi) din ţinutul Orhei (de la primele atestări documentare până în secolul al XIX-lea), in: Tyragetia, serie nouă, vol. II [XVII], nr. 2, Istorie. Muzeologie, Chişinău, 2008, 141–162.

[60]  Ciocanu, ibid. 142.

[61]Lásd Sergius Ciocanu idézett munkáját, valamint ugyancsak Ciocanu: Schitul Trebujeni (al lui Bosie Pârcălab) şi moşia Trebujeni/Butuceni din ţinutul Orhei, in: Tyragetia,serie nouă, vol. III [XVIII], nr. 2, 89–109.

[62]  Moldvai Csángó-magyar Okmánytár 1467–1706, Budapest 2003, 728

[63]  Gheorghe Postică: Spiritualitate medievală timpurie în spaţiul pruto-nistrean, in:Tyragetia, serie nouă, vol. II [XVII], nr. 1,136. Postică megjelöli Valerian Grosu és Corneliu Vasilachi  publikációját: Semne lapidare din peşterile de la Butuceni. Sud-Est 4, 1997, 76–81, ehhez sajnos nem sikerült hozzájutnom




.: tartalomjegyzék