Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Augusztus
2019 - Július
2019 - Június
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2012 - Október
Kirilla Tamara

Etűdök és azoknál is több

– Márton Evelin: Macskaméz[1]

 

A recenzensnek eszébe jut az az irodalmi berkekben avatottnak tartott mondás, hogy az első kötetnél sokkal nehezebb a másodikat megírni. Az első kötet pusztán csak a tehetség függvénye, a második kötet már árulkodóbb, többet megmutat a szerzőből, s abból, hogy milyen viszonyban van az adományként kapott tehetségével. Mindez azért kapcsolódik Márton Evelin második kötetéhez, mert a Macskaméz körülbelül fele részben tartalmaz olyan írásokat, amilyenek az első, a 2008-ban a Pont Kiadónál megjelent kötetben voltak (Bonjour Lebovitz). Azt lehetne mondani, hogy a Macskaméz egyszerre olvasható Márton Evelin első és második köteteként is. Mellesleg, de jellemző módon az első kötet még Márton Adél-Evelin szerzőségével jelent meg, és ez a bizonytalankodás a Macskaméz első részében is sokszor érződik. Nem annyira a mondatokban, inkább abban, hogy mi legyen a mondatokkal, és mi legyen a mondatokból született bekezdésekkel, és a bekezdésekből összeálló darabokkal. Néha a mondatok is bizonytalankodnak, nem mindig képesek levetni magukról a közhelyes ízű fordulatokat: „Honnan jössz ily feldúlt állapotban testvérünk, kérdezte tőle, és mélyen meghajolt a patikus előtt, akinek nőcsábászi minőségét kénytelen-kelletlen elismerte.”(Weigand) Máskor egészen egyszerűen elsietettek, mintha az olcsó sikerrel megelégednének: „Ekkorra már azonban a szikkadt bájú tulajdonosnő meglépett egy reménytelen külsejű, bizonytalan foglalkozású szélhámossal, Kozák pedig egy kiromlott fogú kínaival kötött üzletet. A szélhámosban utólag kellemesen csalódtunk, amikor egy újabb keletű kocsma tulajdonosaként láttuk viszont. A kínaiban viszont többször is csalódtunk, de ez most nem tartozik ide.” (Vidám Koporsó) Ám még ezek a kevésbé sikerült mondatok is hatásosak, lendületesek, derűsek, sőt, bukéjuk van, árad belőlük valamilyen hit, hogy képesek megszólítani az olvasókat, mégpedig azon a kíváncsi érdeklődésen keresztül, amivel tárgyuk felé fordulnak. „Ez a fránya szerelem egy perc alatt kisarjad. A legfagyosabb télben felemelünk egy nagyobb követ, és alatta, csodák csodájára sápadt csírák lapulnak. Sápadtak, de bármikor képesek vad és álnok indákká növekedni.” (Különutasok)

A bizonytalankodás nagyobbik fele az írások megkomponálását illeti. A Nyíri Lujza ágya és más történetek ciklus többnyire olyan szövegekből áll, amelyek csak felvázolnak egy létállapotot, félrehúznak egy függönyt, kinyitnak egy ajtót, ám csupán résnyire, így az olvasóban különösen erős hiányérzet marad. De az olvasóban maradt hiányérzet természete is bizonytalan. Nem mindig lehet eldönteni, hogy az olvasó tovább akarja-e húzni a függönyt, vagy nyitni az ajtót. Néha épp ennyi kell, ez a résnyi betekintés hozza nagyon közelivé, és teszi intenzívvé a képet, valamint indítja be a képzeletet a továbbképzeléshez. És itt még egy fontos vonást ki kell emelni: a mondatok érzékletesen logikusak: „Azért jött ide, hogy kinyírja magából egy kezdődő szerelem csíráit, ehhez képest semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy hogyan lehetne folytatni...” (Secret Garden); és érzékletesen kifejezőek: „A Szerk. verdeső szárnyú madarai minduntalan holmi ablakoknak ütköztek, amelyeken hiába próbáltak kimenekülni. Az ablakokon túl más madarak ültek, semmibe függő hosszú ágon, szemükben kívánkozás, mi több, epekedés lángja fénylett – de ezeket a madarakat már csak Minelné látta, mert a Szerk. megint bemenekült lezárt szemhéjai mögé.” (Szédület)

Az emlegetett hiányérzet egyik oka minden bizonnyal az, hogy az írások tematikája igen hasonló, nagyjából mindegyik darabnak ugyanaz vagy elbeszélője, vagy hőse, vagy díszlete, mintha egyetlen hosszabb elbeszélés részletei volnának, ezért az olvasó szeretné az egész elbeszélést is elolvasni. A következő fejezet csak megerősíti ezt az érzetet. A Minelek egy idős nő összefüggő elbeszélése életéről, a két Minel fiúról, akivel együtt élt, az egyik a szeretője, másik a barátja volt, és a gyermekének, Saulnak fogantatásáról és születéséről. Miközben az idős Minelné jelenéből is itt van egy elbeszélés, Minelné és az őt faggató újságíró sajátlagos szerelmének története.

A következő fejezet, egyetlen írásból áll (Imbolygás) és alcíme is mutatja, minek igézetében született (családregény). Az utolsó fejezet végén található hármas alciklus (A Csodálatos Mandarin, Güvercin, Színes kövekben a világ…) pedig ismét a teljességigézet alkotásait mutatja. De itt, a kötet vége felé már nem csupán a darabok tematikája, környezete, szereplőinek azonossága láttatja a teljességet, hanem már az egyes darabokban is megteremtődik a teljesség bonyolultságának, összefüggéseinek, sokszínűségének érzete.

„Van borod? – kérdezte hirtelen, és szembefordult Sztásával. Éppen egyforma magasak voltak. Bár százszor megfogadta magában, hogy idegenekkel többé nem bocsátkozik semmiféle testi kapcsolatba, Sztása úgy érezte, menten megőrül, ha meg nem csókolhatja most ezt az embert. Ha nő lett volna, akkor is ugyanezt érezte volna. A Kishercegnek áfonyaillata volt, az állán a borosták pedig olyanok, mint az errefele honos szamóca pihéi.”

A ciklus címe (Etűdök és attitűdök) tulajdonképpen az egész kötet címe, illetőleg alcíme lehetne. A kötet írásai, különösen a kötet elejéről, amolyan skiccek, jókedvvel, lendületből felrakott vázlatok, tanulmányok. De már ezekben is megtapasztalható az az írói attitűd, mely nem riad vissza a lassúbb időtől, a kitartóbb szemlélődéstől, és ennek következtében az elmélyültebb ábrázolásmódtól. (Ide illik egy megjegyzés a kötetben található illusztrációkról: nem illenek ide, hideg lakkot fújnak az írásokra.) A könyv utolsó története finom hálójú kapcsolatot mesél el, egy Sztása nevű lányról, akit egy szigeten tart a Brodu nevű hajcsár, Szaíd megbízásából, és van a Kisherceg (akinek semmi köze Saint-Exupéryhez), és a lány mindhármukhoz másképp viszonyul, voltaképpen elfogadja, hogy másképp kell hozzájuk viszonyulnia, hagyja, hogy megtörténjenek vele az események, amelyek csak ott benne lesznek történetek, annak függvényében, hogy miképpen éli át őket. És még ott vannak a kövei is, amelyeket az ablakpárkányra kikönyökölve szokott nézegetni, és amelyekben a teljes világot látja.

Összegzés helyett egy újabb mondás jut a recenzens eszébe: minden szónál többet mond az a türelmetlenség, amellyel az olvasó a szerző következő könyvét várja.  



[1]Csíkszereda, 2011, Bookart Kiadó.




.: tartalomjegyzék