Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - December
2019 - November
2019 - Október
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2016 - Július
Daczó Katalin

Ha ezer lány útra indul

(Részlet a szerző azonos címmel hamarosan megjelenő hosszabb tanulmányából. )

Az Ezer Székely Leány Napja rendezvénysorozat 1930-as évekbeli megszervezése egy korszak hangulatának, szellemének kivetülése volt. Csakis egyazon korban, egyazon térben élő rendkívüli emberek és lelkes tömegek szerencsés egymásra találásának következtében indulhatott útjára a mozgalom, amely az Ezer Székely Leány Napjaiban tetőzött, s bár 1944 előtt mindössze néhány alkalommal szervezhették meg, hatása átívelt évtizedeken, megtorpantotta a népviselet kihalását, s minden korábbi próbálkozásnál jobban, mélyrehatóbban felhívta a figyelmet a veszélyekre, a veszteségeinkre, a lehetőségeinkre.

Jelen tanulmány mögött több éves kutatás áll, mégsem jelenthetem ki, hogy teljes, hogy megtámadhatatlan a most feltárt kép. Előrebocsátom, hogy bár a rendezvényre Székelyföld különböző vidékeiről érkeztek résztvevők, és a régió egészére hosszú távon kihatott, kutatásokat elsősorban a csíki vonatkozásokról végeztem. Készítettem jó néhány interjút is idős asszonyokkal – régi lányokkal, ennek ellenére ezúttal nem a visszaemlékezésekre, hanem főként dokumentumokra, s ezen belül elsősorban a korszak sajtójára alapozom megállapításaimat.

 

Vázlatos korkép

Ez volt az az időszak, amikor az első világháborúban jelentős vérveszteséget szenvedett, az 1919-ben új országhoz csatolt és részben vezetőitől megfosztott, letaglózott székelység kezdett felocsúdni, magához térni. Tegyük azt is hozzá, hogy ebben az időszakban egyre több jogfosztó rendelet látott napvilágot, és egyre erősödtek az elrománosítási törekvések – talán ez is hozzájárult a nemzeti mozgalmak élénküléséhez.

Az Ezer Székely Leány Napja tehát nem 1931. június 7-én, az első rendezvénnyel kezdődött, és nem is ennek az első seregszemlének a megszervezésével. Úgy gondolom, nem lehet pontosan meghatározni azt a pillanatot, amikor a korszak jelesei egyenként vagy együttesen felismerték, tenniük kell valamit, mielőtt végképp elveszíti önmagát a székelység, mielőtt az életmódváltás és viseletelhagyás gyors ütemben a régi világ teljes eltűnéséhez vezetne. Emellett a korszak sajtóját tanulmányozva arra a következtetésre jutottam, hogy párhuzamosan két (esetleg annál több) mozgalom is elindult, a harangokat többen is félreverték: az idősebb értelmiségi réteg kritikusan, az egyházi értelmiség bölcsen konstatálta a helyzetet, az ifjú „titánok” pedig, akárcsak az Erdélyi Katolikus Nőszövetség[1] különböző szervezetei, tettre készen viszonyultak a helyzethez.

Hadd mutassak be néhány konkrét és igen plasztikus példát előbb az idősebb generáció problémaleírásából – elsősorban a viseletelhagyásra vonatkozóan.

Tivai Nagy Imre valamikor az 1920-as évek végén foglalta össze észrevételeit.

Szekeres Péter „volt talán a legutolsó, ki a megyei gyűléseken felcsíki nyakatlan zekében és kék ujjosban képviselte faluját, amely nem a módját, hanem azt az ősi székely hagyományokhoz való csökönyös ragaszkodást jellemezte, mely évezredeken át minket e földön fenntartott és védelmezett. Elég sajnos, hogy manapság olyan hirtelen tudunk meghódolni a haladásnak keresztelt áramlatoknak, melyek semmi jót nem fognak hozni reánk. Jobb volna, ha nem divatoznánk, s ünnepi ruhánkul megmaradnánk a veres zsinóros fejér harisnyánál, a kék lájbinál és a székely szőttesnél. Ennél szebb és amellett drágább ruházatot a jó Istennek sincs módjában teremteni. Míg amellett meg tudunk maradni, semmi divatáramlat el nem tud sodorni a földről. A gyergyói fekete zeke, a felcsíki nyakatlan zeke és az alcsíki szürke zeke, természetesen most már szárnyak nélkül szabva, olyan jellegzetes ruházat, mely mindenütt székelyt mutat. Mindez azonban csak jámbor óhajtás, mert a számtalan példa láttán felbuzdult kurta hajú tejhordó nagyságák ma különb hócipőket és pizsamákat viselnek, mint a tejvevő ténsasszonyok. Minek magyarázatát nem a szükségben, hanem a közénkbe hányódott nadrágos férfiak utáni vágyódásban találom. A kurti és ujjas kiment a divatból, a rokolya térden felül rövidült, a mezítlábot csatos, kivágott cipő és selyem strimfli fedezi.”[2]

Szépvízi Balás Lajos 1935-ben még Tivainál is rosszallóbban mutatta be a helyzetet: „A szőttes rokolya és s fehér harisnya kiment divatból; helyét a fiahordóformájú buggyos nadrág és térdigérő köntöscsúf foglalta el, a fiatal legények és emberek a férfi büszkeséget, a bajuszt leberetválják, a fiatal nőnem a haját lenyisszenti, a nyakát a beretvással felberetváltatja, – úgy néznek ki, mint a trénlovak. Régi jó vallásos világban a legényeknek a helyük a kórusban, a leányoknak az óltár előtt vólt a helyük, – most a kerítésbe nem hallgassák az Isten igéjét és a szentmisét. – De ma! leány, leányka, legény, legénke s fiatal asszonyok – különösen, ha úri, divatos galaczi rongy ruhája van, bevágja magát az első padokba, s ha idős asszony, vagy férfi megy, nem kel ki, nem ad helyet, hanem félszemre megnézi, hogy a padvégin fennállva kell hallgassa a szentmisét és Isten igéjét. Ma ez a divat! Ez is a világháború hagyatékénak nem cselekvő. hanem szenvedő állapotja. Oh édes jó Istenünk! Hová tünt el a jó és egyszerű jó világ? mikór a leányok télen egymáshoz fonóba jártak, pergett az órsó, böjtben már csattogott az osztováta és lekerültek rólla a jó és tartós kendervásznak, szebbnél-szebb szőttes rokojának valók, ez Húsvétra mind kész volt. A kész szőttes új rokojákot Húsvét másod napján vették fel: ebbe mentek délelőtt a templomba két ágba font pántlikás hajjal s délután a játszókertben játszani, harmadnapján, ha be volt állva a keddi búcsú, odamentek Csíksomlyóra a búcsúra.”[3]

 

Tyúk vagy a tojás?

Megjegyzem, igen nehéz a tanulmányom választott tárgyánál megmaradnom, oly szerteágazónak látom az okokat, és oly nagyszámúnak a megvalósításhoz hozzájáruló személyeket. Nemegyszer teszem fel magamnak a kérdést, hogy vajon mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ahogy egymás nélkül a kettő elképzelhetetlen, ugyanúgy elképzelhetetlen az Ezer Székely Leány Nap 1931-es elindítása a közvetlen előzmények, a Szociális Testvérek Társaságának tevékenysége, a szőttesbálok, és a Domokos Pál Péter és társai fémjelezte csíki értelmiségi réteg részvétele nélkül. Ahogyan Vámszer Géza fogalmazott, „a népi művészet és háziipar felelevenítése, illetve megörökítése annyira a »levegőben« volt már, hogy minden értelmiségi – aki tehette – munkakörében ebben az irányban tevékenykedett.”[4]

Kutatásom elhúzódásához és elbonyolódásához mégis éppen a tyúk–tojás kérdés vezetett, s ezt szerettem volna minél alaposabban körüljárni. Olyannyira elterjedt ugyanis a nézet, hogy a rendezvény elindítása Domokos Pál Péter érdeme, hogy szinte kegyeletsértés kijelenteni, hogy ez nem éppen ilyen egyszerű… De én bízom benne, hogy tanulmányom révén nem csak a Szociális Testvérek Társaságának értékőrző munkássága kerül méltó piedesztálra, hanem Domokos Pál Péter igen sokirányú tevékenységét is sokkal árnyaltabban fogjuk látni, s érdemeiből mit sem von le az a tény, hogy az első, 1931-es Ezer Székely Leány Nap megszervezése nem kizárólagosan az Ő nevéhez fűződik.

Az is megfigyelhető, hogy gyakran különbözik ugyannak a személynek a korabeli beszámolója és az utólagos visszaemlékezése is, s egyik is, másik is lehet téves. A valós időben megjelent újságcikk sokszor a cenzúra, vagy a cenzúrától való félelem miatt lehet hiányos, elkendőző, stb. – az utólagos visszaemlékezésre pedig a felejtésen kívül a közben eltelt 40-50 esztendő történései is rányomták bélyegüket, így talán az egész együtt adhat egy valóságközeli képet. No meg, tegyük hozzá, gyakran előfordul, hogy egy rendezvény, egy esemény utólag nagyobb jelentőséggel bír, mint arra számítani lehetett.

 

A városi „munkavállalás” és a Nőszövetség

„Galaczi rongy ruhának” nevezi Balás Lajos az előbb idézett írásában a Romániában cselédkedő, s onnan hazatérő lányok, asszonyok viseletét, s való igaz, a városi szolgálat minden szempontból befolyásolta a székelyföldi hétköznapokat. A Regát „polipkarjai” szinte felmérhetetlen veszteségeket okoztak az amúgy is elnéptelenedésnek indult székely községekben. Volt olyan település, ahol telente alig akadt 12–24 év közötti leány a faluban.[5]

„Erdély falvaiban tavaly személyesen felvett ki mutatásunk szerint Madaras faluban 139 leány van (12–24 év között), közülük 115 szolgál erdélyi városokban, 13 a Regátban. Nagykászonban 274 leány közül 27 erdélyi városokban, 146 a Regátban. És így tovább.”[6]

Ezekben az években az egyre terebélyesedő nőegyesületek vezetői is felismerték, hogy a cselédlányok erkölcsi tisztaságának megőrzése és néphagyományaik, népviseletük megtartása összefügg. A városokban leányklubok[7] alakultak, Csíkszeredában például 1924-ben az Oltáregylet védőszárnyai alatt, 1926-ban pedig megalakult az Erdélyi Katolikus Nőszövetség is, hogy összefogja „az összes hitbuzgalmi, szoc. és karitativ irányú kath. nőegyesületetet.”[8]

Elnökasszonya a nagyváradi Horváth Árpádné lett, akinek kezdeményezésére elsőként a Bihar megyei Székelyhídon alakult leányegyesület 1926. nov. 21-én, amelynek vezetésével Stettner Andreát[9] bízták meg. Munkája azonban csakhamar túlnőtt szülőfaluján, és a szürke nővérek szervezőmunkája a székely falvakban és a román városokban egyaránt megindult. Katalin- és Márta-körök alakultak, leányotthonok létesültek, komoly kultúrmunka zajlott a vezetőképző tanfolyamokon felkészült katolikus magyar tanítónők irányításával. A Nap[10] („a katholikus nőmozgalom lapja”) és a Vasárnapi Harangszó[11] (impresszuma szerint „falusi asszonyok és leányok lapja”) folyóiratok a leánynevelő/leánymentő tevékenység, a Szociális Missziótársulat folyamatos krónikásai, s gyakran éppen a munka gerjesztői voltak.[12]

Például Hogyan alakítsunk Leányegyesületet? címmel részletes módszertani, gyakorlati tájékoztatást közölt A Nap a tennivalókról[13], és a leányegyesületek ügyrendjének 4-dik pontjaként a háziipart is megnevezi, mint lehetséges kenyérkereseti forrást. Ugyanezen év májusában a vasúti misszió megszervezésének útmutatóját[14] közölte, és ez a misszió szintén a cselédlányok megmentésére irányult.

Küzdjünk-e a népviseletért? tette fel a kérdést Stadler Frieda[15]. Mielőtt „felveszünk leányvédelmi munkaprogramunkba egy új pontot – írta Stadler Frieda –, készítsünk pontos mérleget arról, hogy a) mennyi a jó és mennyi a rossz a népviseletekben és b) van-e kilátásunk arra, hogy valamiféle sikereket érjünk el ebben a küzdelemben és ezzel a küzdelemmel.” Kérdésfelvetésére a következő lapszámokban maga is több közleményben válaszolt, miközben a népviselet kérdésköréhez több pártoló hozzászólás is érkezett. „A falu lányaiért az tesz legtöbbet – reagál többek között Szabó János székelyszentkirályi plébános –, az hozza a legértékesebb áldozatot, aki őket a nemes egyszerűség minden jegyét magán hordó ősi viselethez ismét visszasegíti.”[16]

Stadler Frieda érvelése is megérdemli, hogy néhány gondolatot kiemeljünk: „a népies viselet valamiképpen visszaszorítja az egyéni feltűnési vágyat, és csak a szépségvágyat hagyja érvényesülni” vagy „feltűnni az a népies viseletnél egyenlő a nevetségessé levéssel. Aki a haját másképpen fonja, aki hétköznap ünneplőt ölt (…) annak számot kell erről adnia.”[17] „Föltétlenül nagy erkölcsi tényező a népviselet hordása, megvannak azonban a maga hátrányai is” – fejezte be a II. közleményt Stadler Frieda, viszont a III. közlemény valószínűleg éppen a következő, februári lapszámban jelent meg, amely hiányzik a gyűjteményből.

A folyóirat cikkei viszont a továbbiakban is arról tanúskodnak, hogy az újrafelfedezett népviselet hódítóútja megállíthatatlan. Az ifjúsági vezetőképző kurzusok rendszeres témája volt a hagyományápolás, az 1928-as szatmári kurzusra például minden résztvevő szervezetnek népviselet-tervezettel kellett pályázni. „Falusi leány egyesületeink utján meg akarjuk kedveltetni a népviseletet ott, ahol nem szokásos” – fogalmaz a kiírás.[18] A verseny első díját a sepsiszentgyörgyi Elekes Sári nyerte el.[19]

 

Nagygyűlési határozatba foglalva

Kolozsváron tartották 1928. július 29. – augusztus 1. között a Katholikus Nőszövetség kongresszusát, amely 1. pontként elhatározta, hogy a Regátba került székely lányok erkölcsi züllésének meggátolására „bizottságot küld ki, melynek feladata lesz Bukarestben tanulmányozni a székely leányok helyzetét. 2. A háziipar fellenditése azzal, hogy piacot teremtünk az egyes cikkeknek, alkalmas eszköz volna arra, hogy falusi leányainkat szülőföldjükhöz kössük. Tudvalevő dolog, hogy székely népünkben kifejlett iparmüvészeti érzék van. Vannak falvak, ahol művésziesen szőttek, de mivel kellőképpen értékesíteni nem lehetett, a fiatal nemzedék már nem tartotta érdemesnek a szövés megtanulását. Minthogy ezzel sok és fontos nemzeti érték vész el, azért a Nőszövetség háziipari központot létesit Kolozsvárott. Ennek célja lesz egyrészt a háziipart megvédeni az elkorcsosodástól azzal, hogy szakértők felügyelete alá veszi az egyes vidékek háziipar termékeit, másrészt értékesitési lehetőségeket teremt kiállítások rendezésével és üzlet beállitásával.”[20]

Messze túlfeszítené e tanulmány kereteit mindaz, amit a Katholikus Nőszövetség és tagszervezetei a népviselet és a háziipar megőrzéséért tettek, ezért nem kívánom tovább részletezni csak azt a vetületet, amely az Ezer Székely Leány Napjához a Szociális Testvérek Társaságán keresztül elvezetett. Ennek egyik fontos pillanata a Szociális Testvérek csíki körútjának gyergyócsomafalvi állomása lehetett:

„A csiki körút, melyet decemberre terveztek a Szociális Testvérek és mely a választások miatt akkor meghiusult, most jött létre. Iványi Angela és Stettner Andrea testvérek indultak három heti körutra. Gyergyóalfalu, Csómafalva és Szárhegyen tartózkodtak két-két napig előadásokat tartva a falusi leányokhoz közel álló témákról. Rövid jelentésükből kiragadjuk azt az örvendetes tényt, hogy Csómafalván a népviseletről tartott előadás nyomán a leányok annyira fellelkesedtek, hogy elhatározták, hogy fel fogják eleveniteni e községnek speciális népviseletét. Másnapra a gyülésre már el is hozták azt.”[21]

 

A szőttesmozgalom

A szőttesmozgalom kezdetének Domokos Pál Péter az 1929-es csíki székely népművészeti kiállítást tartotta. „Csíki székely szőttes ruhát legelőször az Orbán Balázs emlékünneppel kapcsolatos kiállitáson láttunk nagyobb mennyiségben. Azon a kiállitáson felöltözött urinők és leányok szolgálták fel a székely ételeket. Egy folyosón több mint 10 rend női ruha volt elhelyezve és 3 model volt felöltöztetve. Magára az Orbán Balázs ünnepre Nagykászonból kászoni viseletben mintegy 20-an jöttek. A nők rokoját és csepszet hordottak. A csoport fényképe meg van.”[22]

A Csíki Lapok beszámolójában[23] 10 000 tárgyról ír, amit a szervezők a megye minden részéből „hordtak össze”. A tárgyakat öt csoportban állították ki. „Az eleven szőttesipar kászoni, karczfalvi, szenttamási és szentdomokosi egyes tarka szőttes rokojáit is megcsodálhatja akárki; azokból is 100-nál több volt. Megnézhette és gyönyörködhetett minden megjelent Tompos Pálné Csíkszentgyörgy, Balló Béláné, Demes Elekné, Dávid Sándorné Csíkszentimre, Kászon, Karczfalva, Szentdomokos szőtteseiben.”[24]

 

A falu találkozott a várossal

A szőttesmozgalom következő látványos megnyilvánulása a csíkszentgyörgyi szőttesbál volt 1930 húsvét másodnapján. Erről a rendezvényről több híradást is találtam a korabeli sajtóban: a Csíki Lapok 1930. április 27-én, A Napban 1930. május 15-én jelent meg egy rövid hír, majd négy hónap teltével (mivel A Nap július–augusztus hónapokban nem jelent meg) egy hosszabb beszámoló.

„Csíkszentgyörgyön a Szociális Misszió Szervezet székelyszőttes-bált rendezett. A megelőző előadáson csíkszeredai tanárok szerepeltek. Különös örömmel ünnepeljük ezt a kezdeményezését csíkszentgyörgyi munkatársainknak.”[25] – így a rövidhír.

A Csíki Lapok cikkét V. G. írta alá, vagyis minden bizonnyal Vámszer Géza, aki ebben az időszakban Csíkszeredában élt, és mai szóhasználattal élve, több programban, többek között a múzeumalapításban, a szőttesmozgalom elindításában, a falumunkában és a turistaélet fellendítésében is részt vett.

„Csíkszentgyörgyön húsvét másodnapján a falu találkozott a várossal. (…) A falunak jólesett, hogy közel 20 városi ember, pénzt, fáradtságot nem sajnálva, lement hozzájuk; a városi pedig gyönyörködött abban, hogy a feje tetejére állitott világban még van a székely népben élni akarás, jó kedv, munkaszeretet és kultúra.”[26] – számolt be Vámszer. „Ott tanítónők, iparosok és kereskedők fiai, leányai hetekkel azelőtt készíttettek maguknak rokolyát, szőttest és harisnyát, hogy méltó külsővel vehessenek részt a »szőttes bálon«. Egy Bukarestben szolgáló leány e hir hallatára csupán azért jött haza, hogy e bálon ujonnan készitett szőttesében ő is megjelenhessen.”[27]

A cikk szerint a „példát adó szőttes bált a Szociális Misszótársulat csíkszentgyörgyi tagozata rendezte és pedig Márton Bálintné elnöknő, Héjja Kálmán káplán és Miklós Gergely tevékeny közreműködésével”.

Vámszer Géza beszámolójából nem derül fény valamennyi falura látogató városi nevére, de azt megtudjuk, hogy köztük volt Bándy Mária, aki színpadi monológot adott elő, Antal Áron tanár, aki a „szőttes-viselet gyakorlati és szépészeti előnyeiről győzte meg a hallgatóságát”, valamint Domokos Pál Péter, aki „4 székely dalával gyönyörködtette a fegyelmezett és türelmes hallgatóit”. Műsor után palotást, csárdást, körmagyart, párnástáncot és gólyatáncot is eljártak a jelenlévők.

Vámszer azt leszögezi, hogy „a Csíkmegyei Kultúr ház munkásságának is egyik főpontja az ilyenszerü falusi mulatságok, előadó estek szervezése, illetőleg azokon való részvétele”[28].

Fotó: 7 1933 nagykaszoni szottes bal szereploi dpp

Végezetül a cikk szerzője kérte a falvak vezetőit, „kövessék a szentgyörgyi példát, vegyék elő a szőtteseket a ládafiából, vagy csináltassanak ujakat, adjanak székelyes izt, hangulatot a mulatságoknak, estélyeknek: mi csikszeredaiak pedig szivesen teszünk eleget felkérésüknek, lemegyünk hozzájuk, mint előadók, szavalók, énekesek.”[29]

„A szőttes-bál gondolatát az adta nekem, hogy amint régen a fényűzés ellensulyozására karton-bált rendeztek (ahol mindenkinek karton ruhában kellett megjelenni), a népviselet érdekében miért ne rendezhetnénk »Szőttes-Bált«? – fogalmazott Márton Bálintné, a csíkszentgyörgyi Nőegylet elnöknője. A Leányegylet gyűlésén előadtam a tervemet és egyben inditványoztam, hogy minden tag csikszentgyörgyi népviseletben jelenjen meg ezen a bálon. (…) Három jutalomdijat is tüztünk ki, 500–300–200 Leiben, s ezt azok között osztottuk ki, akik a legszebb és valódi népviseletben jelentek meg. (…) Bándi Mariska tanítónő, Antal Áron tanár és Damakos Pál Péter zenetanár szives készséggel működtek közre és mozditották elő az est sikerét. Hogy milyen nagy megértésre talált a szőttes-bál gondolata, mutatja az is, hogy Csíkszeredából is többen az előkelőségek közül eljöttek a mi falusi bálunkra, ami minket csak további kitartó munkára buzditott.”[30]

 

„A nagy világégésben mindenünk nem veszett oda”

Ebben az időszakban született meg a Csíkmegyei Kultúrház-alap létrehozásának gondolata, és ugyanennek az évnek a pünkösdjén szervezte meg Domokos Pál Péter, Gál Ferenc, Nagy Imre, Vámszer Géza és több társa a Csíki Székely Múzeum első kiállítását.

A Csíkmegyei Kultúrház-alap szervezőbizottságának tagjai a korszak csíkszeredai kulturális életének vezetői voltak: „Dr. Pál Gáborné, Dr. Hirsch Hugóné, Dr. Nagy Béniné, Dr. Pitner Árpádné, Dr. Hirsch Hugó főorvos, Dr. Györgypál Domokos ny. főispán, Papp János főgimn. igazgató, Domokos Pál Péter tanár, Nagy Imre festőművész, Sz. Cseh István, Lőrinc József, Balogh István, Részegh Viktor, Gál Ferenc, Biró József, Csibi Károly és Holló Gábor”[31]. Megjegyzem, hogy néhány nap múlva Hirsch Hugó és neje kilépett az állandó bizottságból.[32]

A szőttesmozgalommal részben összefonódva zajlott a múzeumalapítás, gyűlt a székely népművészeti és egyházművészeti kiállítás anyaga, amelynek megrendezésén „a csikszeredai kulturházalapitás előkészitő bizottsága”[33] dolgozott, és amelynek „Domokos Pál Péter tanár által összegyüjtött anyagát az adakozók áldozattkészsége a megalapitandó muzeum alapjául szánta.”[34]

A Csíki Székely Múzeum alapító kiállítása 1930. június 6. és 10. között tartott nyitva Csíksomlyón, és alig több mint egy hónap múlva, július 19-én az első csíkszeredai szőttesbált is megszervezték részben ugyanazok a személyek. Ennek előkészítésekor a Csíki Lapok újságírója – talán maga Részegh Viktor, az előbb említett szervezőbizottság tagja, s egyben a lap felelős szerkesztője – a mozgalom elindításához vezető felismerést is megfogalmazta: „Ez a forrás egy megismerés, amelyhez a kisebbségi életiskola 10 keserves esztendeje után jutottunk, hogy a nagy világégésben mindenünk nem veszett oda, népünk számára van még visszaut a végzetes lejtőről: Az összes erkölcsi, szellemi és anyagi erőnknek koncentrálása öntudatos munkára és székely társadalmunk ujjászervezése a százszázalékos fajszolidaritás alapján. Ez a megismerés elsősorban önkéntelenül is a székely falu felé forditja figyelmünket, mert a teljes faji megnyugodásnak alapfeltételei ugy erkölcsi, mint kulturális és gazdasági tekintetben falusi népünkben vannak meg, tehát a legelső és legfontosabb teendő a székely falu kulturális és gazdasági megszervezése, továbbra pedig a falusi és városi társadalom legszorosabb kapcsolatának kiépitése.”[35]

A csíkszeredai szőttesbált követően maga Domokos Pál Péter (Páldeák Áron írói álnéven) tisztázza a lapban a mozgalom célját.

„Nagy jóakarattal, de kevés hozzáértéssel már több lap emlékezett meg a bálokról. Voltak olyan oktalanok is, akik ebbe a becsületes népi mozgalomba rosszindulatu politikát kevertek. Szükségesnek látom azért néhány szóban a szőttes-bálok helyes célját ismertetni.

A háboru s az utána következő áldatlan idő az emberek gondolkozásmódját teljesen átalakította. Helytelenül olyan meggyőződést alakított ki, mely kevesebb munkát, jobb és kényelmesebb megélhetést igér. A képzelt könnyebb kenyérkereset ugy férfiainkat, mint asszonyainkat elvonta a rég jól bevált háziipartól s igy a régi szokások, a régi viselet a szép szőttes ruha stb. helyett szolgálattal, napszámmal és sok egyébbel keresett filléreiken izléstelen gyári termékeket vásároltak, jó szokásaikat elhagyták. Ezek a kicserélt emberek már öltözködésükben nem gondolnak a célszerüség, jóság, szépségre, hanem arra, amit városokon láttak. Természetes, hogy a városiak öltözetéből az ítélet hiánya miatt a rosszat vették át s igy egy se nem népi se nem városi öltözet alakult ki, mely mindennél szörnyübb. Attól lehet tartani, hogy a világot bejárt szolgálók végkép kiirtják az egyedül szép népi viseletet.

A szőttesbálok célja tehát: visszahozni az apró székely házakban teremtődött viseletet, és megtartani a háziipart; ünnepet rendezni, melynek tárgya éppen a megvetett és feledésnek indult csiki székely szőttes.”[36]

Novemberben ismét Domokos Pál Péter számolt be a kultúrház avatásakor tartott csomortáni szőttesbálról, és megjegyzi, hogy „jelen pillanatban szavakkal meg sem jelölhető az a hatás, melyet megyénk becsületesen gondolkozó vezető hölgyei[37] gyakorolnak az igen sok ítélet nélkülire akkor, amikor büszkén öltik magukra az őszi szőttes ruhát, fejükre teszik az annyira jellegzetes csepszet és ruhájukat ünnepinek nevezik a rongy selyem helyett.”[38]

Nem tudom, hogy pontosan mikor talált egymásra a Szociális Testvérek Társaságának leánynevelő és -mentő munkája, illetve a mozgalom gondolata, de a találkozás egyik mozzanatról éppen A Nap tanúskodik Domokos Pál Péter egyik Moldvában gyűjtött népdalának közlésével.[39] A cikk végén apró betűkkel a szerkesztő megjegyzése olvasható: „Olvasóinknak, különösen tanítónőknek, egyesületi vezetőknek előre is szeretetébe ajánljuk Domokos Pál Péter tanárnak irodalmi eseményt jelentő dalgyűjteményét. (…) Szeretetükbe ajánljuk magát azt a kultúrmunkát, amit a dalok összegyüjtője ebbe a készülő műbe beletett. Ehhez a kulturmunkához lehetőleg hozzá fogjuk tenni mi is a magunkét kézről-kézre, szájról-szájra irva ezeket a dalokat, hogy közkincssé váljanak, missziót teljesitsenek népünk szellemi életében.”[40]

 

Az Ezer Székely Leány ünnepe

A készülődés

1931-ben Domokos Pál Péter és Péter Ferencz nyomdatulajdonos újságot alapít Csíki Néplap néven, s ettől kezdve ez a lap lesz a szőttesmozgalom szócsöve: rendszeresen beszámol a megyeszerte divatba jött szőttesbálokról – Csíkszeredában 1931 húshagyó keddjén rendezte a Csiki Székely Kultur- és Muzeumegyesület a másodikat[41] – és csaknem minden lapszámban népszerűsíti a közelgő rendezvényt is: „Lázasan készülnek lányaink az 1000 székelyleány napjára[42]. A nevezetes nap május 31-én lesz. A lányok valamennyien szőttes ruhában lesznek. (…) Ezen alkalommal avatódik a minden másnál szebb csiki szőttes-ruha templomi ruhává. Május 31-től kezdve minden jóérzésü székely leány szőttes ruhába megy templomba. Ez a ruhaavatás demonstrálja, igazolja, hogy népünk hétköznapi viseletét annyira szeretjük, hogy ünnepi ruhánkká nyilvánitva boldog büszkeséggel hordjuk.”[43]

Az első Ezer Székely Leány Napot a lapok híradása szerint az Erdélyi Katolikus Nőszövetség, illetve annak tagszervezetei szervezték. Az egyik első híradás a rendezvény előkészítéséről Stettner Andrea testvér tollából származik 1931 elejéről. Az írás a szervezés módszereire is rávilágít.

„Csík és Udvarhely megye összes plébániáira körlevelet küldtünk, amelyben a plébániákhoz tartozó egyházközségek leányait vezetőikkel együtt meghívjuk a közös nagy találkozóra: Csíksomlyóra, hogy ott ősi viseletükben vagy falusi ruhájukban megjelenve részt vegyenek a közös szentmisén és szentáldozáson és régi magyar énekeink, játékjaink, táncaink előadásában aktive vagy passive részt vegyenek.

Az Ezer-Székely-Leányok napjának az a célja, hogy egyrészt a leányok katholikus és női öntudatát, népviseletük iránt érdeklődésüket felkeltse és magukat ilyen nagy tömegbe látva az összetartozás érzetét bennük növelje, másrészt az arra hivatottaknak indítást adjon a leányvédelmi munkára, amelynek komoly megszervezése kisebbségi életünkben létkérdéssé vált.

Az a lelkesedés, amelyen a tervet általában fogadják, felbátorít bennünket arra, hogy ezúton is felkérjük a Főtisztelendő Papságot, a tanítóságot és a nép vezetőit, hogy az előkészítésben legyenek segítségünkre.

Füzetjeinket, amelyek a programmot teljes terjedelmében, tehát énekekkel, játékokkal, kottákkal és táncok leírásával együtt, a közös szentmise imaszövegét és a szent énekeket tartalmazza, elküldtük a körlevelekkel együtt a plébániákra. Ennek a füzetnek díjmentes megküldését ígérjük mindazoknak, akik a betanítás komoly szándékával fordulnak a Katholikus Nőszövetség központi irodájához, Cluj, Piaţa Unirii 13.

Habár körlevelek útján csak Csík és Udvarhely megye községeit hívtuk meg, mert azok esnek legközelebb Somlyóhoz és onnan legvalószínűbbnek tűnik, hogy le tudnak jönni a leányok, őszinte örömmel vennénk tudomásul a többi közelebbeső vármegyék érdeklődését is; kérjük, fogadják el ezúton küldött meghívásunkat.

Minden megkeresésre válaszol és örömmel ad felvilágosítást a fent jelzett központi iroda.

A Romániai Katholikus Nőszövetség megbízásából: Stettner Andrea testvér.”[44]

Lehetetlen valamennyi sajtóanyagot, dokumentumot teljes szöveggel idézni, ami az első találkozó előkészítését és népszerűsítését szolgálta, de egy rövid számbavétellel megpróbálkozom. A Nap szintén 1931 januárjában harangozta be a rendezvényt, majd a márciusi és április lapszámokban is reklámozta. Az előkészületekről ugyanez a lap így számolt be az első leánynapot követően: „A Romániai Katholikus Nőszövetség idei leányvédelmi programmjának megvalósításában kiemelkedő esemény volt a június 8-án[45], Csíksomlyón megrendezett Ezer-Székely-Leány napja. Az előkészületek hónapokon át folytak. A Központ propagálta a gondolatot, füzeteket küldött szét a részletes programmal, körlevelekkel értesitette a szükségesekről a készülő falvak vezetőit, végül kiküldöttje által meglátogatta az egyes községeket és ellenőrizte az előkészületek egységességét, egyöntetűségét. A községekben a plébános urak es a tanitóság, valamint a Leányegyesületek vezetői fáradságot nem ismerő buzgósággal és szeretettel készitgetik a lányokat, ami pedig sokat jelent munkában, ha a rokolya szőttetéstől az imádságok és énekek közös megtanulásáig mindent beleveszünk.”[46]

A Csíki Lapok hasábjain először 1931. február 8-án történik említés az Ezer Székely Leány Napról. Ekkor Józsa Margit tanítónő üdvözli a kezdeményezést, ugyanakkor kertészeti tanfolyamok végzését és konyhakertek felállítását javasolja a székely lányok számára.[47]

Sajnos, a Csíki Székely Múzeumban található 1931-es Csíki Lapok és Csíki Néplap gyűjteménye is hiányos, az Országos Széchenyi Könyvtárban pedig a Csíki Lapok 1931-es évfolyamából egyetlen lapszám sincs, az ebben az évben alapított Csíki Néplap pedig szintén hiányos, de ennek ellenére megállapítható, hogy a Domokos Pál Péter szerkesztette Csíki Néplap sokkal hangsúlyosabban vesz részt a szőttesmozgalom és az Ezer Székely Leány Nap népszerűsítésében, mint a nagy múltú Csíki Lapok.

„Lapunk korábbi számaiban többször megemlékeztünk az ezer székely-leánynapról. Érdemben azonban nem foglalkozhattunk a kérdéssel” – olvasható egy aláírás nélküli, de személyes hangvételű, valószínűleg szintén Domokos Pál Péter tollából származó cikkben, amelyben a cikkíró így fogalmaz: „Az Erdélyi R. Katholikus Nőszövetség – gondolom – a szociális missziós nővérek inditványára elhatározta, hogy Csíksomlyón, a székelyélet klasszikus falujában székely-leánynapot rendez (...).”[48] (Kérdés, mire gondolt a cikk szerzője, miért tartotta fontosnak a „gondolom” szót?)

Ugyanez a cikk ismerteti a korábban már Stettner Andrea által is említett programfüzetet is. A programfüzet fénymásolatát a Szociális Testvérek Társaságának csíkszeredai székhelyén sikerült kézbevennem. A másolat László Dénes csíkszentsimoni segédlelkész példányáról készült, és kézírással az is rá van firkantva, hogy Csíkszentsimonból 59, Csatószegről 26 lány vett részt a leánynapon. A füzetben nem szerepel semmiféle adat arra vonatkozóan, hogy ki állította össze. Bevezetője a Római Katolikus Nőszövetség felhívása. „Érzitek-e, hogy száz éves álom-átka nehezedik ránk? Egyházunkkal, fajunkkal, őseink emlékével nem élünk együtt, szempilláinkra ólomsúly nehezedik. (...) Az »ezer székely leányok napja« ébresztő csók akar lenni alvó csipkerózsa lelkekre.”[49]

A programfüzet imádságokat, egyházi és világi (Elindultam szép hazámbul..., illetve Gerencséri ucca...) énekeket, játékokat (Hidas játék, Bújj, bújj zöld ág, Lánc, lánc, este lánc, Elvesztettem zsebkendőmet), és egy magyar tánc leírását tartalmazza.

 

Az első Napon

A dátum

Ezekben a napokban a csíki közvéleményt a seregszemlén való részvétel mellett számos egyéb ügy is foglalkoztatta: például többezer hithű csíki katolikus memorandumot intézett Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspökhöz a tanítóképző Csíksomlyón maradását kérve.[50] Ugyanakkor választásokra készült a vármegye, a Magyar Párt szenátorjelöltje, dr. Pál Gábor pedig Genfben, a Nemzetek Szövetségénél küzdött a Csíki Magánjavak vagyonának visszaszerzésért.[51]

A leánynap kitűzött dátuma az első meghirdetésétől kezdve szinte az utolsó percig május 31-e volt.

A szervezés idején felmerült olyan javaslat is, hogy a leánynap dátumát helyezzék át pünkösdre, „de mivel a kérdés technikailag kivihetetlen és mivel a pünkösdi búcsú évszázadok óta kifejlődött szokás szerint megy végbe, a leány-nap pünkösdhöz egy hét, Szentháromság vasárnapján rendeződik. Valóban az új mozgalom teljes egészébe csak így látszik meg. A megye minden községében élénk készülődés van. A szőttes rokoják százai szövődnek. Hisszük, hogy Szentháromság vasárnapja nagy székely ünnep lesz.”[52]

„A leánynap Csíksomlyón 1931. május 31-én lesz. A megye különböző részeiből szekereken és egyéb alkalmatosságokon megérkezett leányok, kivétel nélkül meggyónva Csíksomlyóra érkeznek és ott ½9 órakor szentmisét hallgatnak. A nap további programját ott látják, hallják meg”[53] – hirdette még május közepén is a Csíki Néplap, hogy egy héttel később már egy hetes halasztásról írjon: „Az ezer székely leány nap a közbejött választások miatt nem május 31-én, hanem a következő vasárnap, június 7-én lesz megtartva. Kérjük az érdeklődők figyelmét ezen változásra felhívni.”[54]

Ez a halasztás akár jól is jöhetett volna a rendezvénynek és a zetelaki lányoknak. Hogy miért? Erre egy 1931. május 6-i, Gróf Majláth Gusztáv Károlyhoz intézett beadvány ad magyarázatot:

„Kegyelmes Püspökatyám!

A Jóisten segítségével megkezdtük a bukaresti munkát. Annyi jóakarattal és szíves készséggel találkoztunk, hogy reméljük, sikerül majd erőnkhöz mérten megfelelnünk a feladatnak. Megnyílt a baratiai plebánián a Nővédelmi Hivatal és a napokban nyílik meg egy 12 ágyas Cseléd Otthon a Gara de Nord közvetlen közelében.

Legyen szabad ezen jó híreink után egy nagy kéréssel jönnöm. Arról értesültünk, hogy május 31-én Kegyelmes Atyám Zetelakán fog bérmálni. Ez nagyon lesújtó reánk nézve, mert a csíksomlyói leánynapunk egy egész falu leányától esik el ezzel. Ugyanis Zetelakáról legalább 100 leányt várunk. Előre is bocsánatot kérek merész kérésemért, de a könyörgő napok tájékán lévén többet mer az ember. Jóságos Püspökatyám, kegyeskedjék a leánynap koronáját feltenni azzal, hogy ezen a napon méltóztassék a Leánynap ünnepi szent miséjét Csíksomlyón celebrálni. Tudom, hogy a bérmálási sorrend, ha egyszer megállapítatott, szent és sérthetetlen, de hátha ez egyszer lehetne változtatni. Mit jelentene a sokfelől összesereglő székelyleány hadnak, ha Püspökatyjuk külön az ő kedvükért jönne Csíksomlyóra. Könyörögve kérjük, hogy ha lehetséges, kegyeskedjék meghallgatni bennünket, ha pedig nem lehet, úgy kérjük szépen ne méltóztassék haragudni merészségünkért. (…)

Krisztusban engedelmes leánya,

Ikrich Auguszta testvér[55]

„Válasz nemleges. 931. V/9.” – olvasható a beadvány hátoldalán.[56]

Mivel végül a dátum június 7-re módosult, akár azt is hihetnénk, hogy a zetelaki lányok részt vettek a Leánynapon, vagy sor került a beharangozott püspöki szentmisére[57], de nem így történt. Az első találkozó krónikáiban sem a zetelakiakról, sem Gróf Majláth Gusztáv Károlyról nem történik említés.[58]

Sajnos, a későbbiek során sok helyen tévesen jelent meg az első leánynap dátuma: maga Stettner Andrea is egyik beszámolójában június 18-ra datálja, P. Boros Fortunát pedig Csíksomlyó, a kegyhely című munkájában július 7-re keltezi, sőt, ugyanebben a kötetben említi meg, hogy a kegytemplom Simon Jukundián által készített orgonája „1931. június 8-án Úrnapján az Ezer Székely Leányok részére tartott vecsernyén búgott fel utoljára a nagy egyházi zeneszerzőnek »Hozzád fohászkodunk áldott Védasszonyunk« kezdetű énekével. Másnap már kezdették a régi orgona bontását.”[59]

 

„A magyar nemzeti viselet feltámadásának ünnepe”

Az első Ezer Székely Leány Napon 1931. június 7-én a gimnáziumi tanulók fegyelmezett sorai nyitották meg a résztvevők látványos felvonulását. A mai Márton Áron, egykori Rákóczi utcában haladó sort az elöljárók – köztük Pál Gábor szenátor – valamint tanárok követték: Buszek Gyula, Antal Áron, Somai János, Boga Lajos és Domokos Pál Péter. Ez a mai is közismert felvétel több kiadványban is megjelent (pl. Katholikus Naptár, 1932; A Nap – 1931. szept. 1., stb.), de előfordult, hogy éppen Domokos Pál Péter alakja levágódott róla. A felvonulást Andori-Aladics Zoltán csíkszeredai fényképész örökítette meg, és a hagyatékában fennmaradt képkocka hibás – mégis ezúttal inkább ezt közölném.[60]

Fotó: 9 1931 aladics a

A mintegy 1600 székely lányból álló színpompás menet Csíksomlyóról a csíkszeredai plébániatemplomhoz tartva végighaladt a városon, addig soha nem látott élményben részesítve a nézőket.

Sajnos, a Csíki Lapok és a Csíki Néplap azon lapszámaihoz, amelyek az első Leánynapot ismertethették, nem sikerült hozzájutnom, a Csíki Székely Múzeum és a Széchenyi Könyvtár gyűjteményéből is hiányoznak az adott példányok, viszont a rendezvényről több erdélyi lap és a következő évre szánt, 1932-es kalendárium is beszámolt. A Nap kétszer is kitért az eseményre: a júniusi számában röviden, a szeptemberi számban részletesen tudósított.

„Lefolyt az »ezer székely lányok napja« Csíksomlyón – fogalmaz az első híradás. – Ezren felül jelentkeztek. Az ünnepség napjára megkétszereződött a számuk. Sok érdeklődő nézte végig a hatalmas felvonulást. Falvak népe és intelligencia. Filmre vették. Technikailag megnehezitette a programm bemutatását az érdeklődőknek zsufoltan óriási tömege, melynek megszervezéséről, mivel számitásunkat sokszorosan tulhaladta, előre nem lehetett gondoskodni. Ezt belevéve is felejthetetlenül nagyszerünek vallják a résztvevők a leánynapot és a Központ meleg hálásának ad kifejezést ezuton is mindazokkal szemben, akik a helyi megrendezésben és a falvak előkészitésében részt vettek.”[61]

10 1931 szasz jozsef domokos pal peter szasz elemertol

Mivel a szeptemberben megjelent beszámoló a legrészletesebb és a rendezvény időpontjához legközelebb eső leírás, hosszabban idézünk belőle.

„Minden várakozást felülmúlóan nagy volt az érdeklődés. Már szombat déltől kezdve érkeztek a távolabb eső falvakból a leányok lelkes vezetőikkel. Somlyó, Taploca és Szereda jólelkű családjai fogadták be a szállást igénylő vendégeket. Vasárnap hajnalban mintha a földből nőnének ki a szekerek, autóbuszok a tarka daloló vagy éneklő népséggel, szinte ellepte az utakat a zarándokló tömeg, mindenki egy irányba, a somlyói csodatevő Máriához igyekezett. A kegytemplom sürün megtelt, a padsorokban rendezetten és meghatódottan várakozott 1600 leány, szentáldozásra készülve, mig végre felhangzott a sereg ajkán a miseének. Aki ott volt, aki hallotta, az érezhette is, hogy mennyi erő volt abban a hittel, bizalommal, tiszta szívvel énekelt imádságban. »Nem lehet, hogy a jó Isten ne hallgassa meg«, ez volt az érzésünk.

11 1931 vagy 1932 1000szekely_06_002

Szentmise után 8-as sorokban indult a menet Szeredába. A gimnázium udvarán tartott állomást, ahol a szeredai Oltáregylet hölgyei szakértelemmel megszervezetten és kedves közvetlenséggel kínálták és adták a reggelit az éhező seregnek. Erőt meritve vonultak a szeredai templom elé, hogy az Urnapi körmenethez csatlakozzanak, szinponpás díszükben szimbolizálva a mindenség hódolatát, a közénk jövő Krisztus Király lábainál. Ez a körmenet valóban felejthetetlen látvány volt. Elől a gyermekek, a gimnázium, a tanári kar, utánuk 1600 fiatal lány Máriás zászlókkal, őseik viseletében, mellettük mindenütt papjaik, vezetőik. Szárhegy, (az általam látott példányon kivehetetlen szó – a szerk megjegyzése), Újfalu, Gyergyószentmiklós, Csomafalva, Csíkszentdomokos, Szenttamás, Jenőfalva, Karcfalva, Dánfalva, Borzsova, Csicsó, Taploca, Szentmiklós, Csomortán, Csobotfalva, Somlyó, Delne, Pálfalva, Szépviz, Szereda, Szentsimon, Szentmárton, Csekefalva, Mindszent, Csatószeg, Szentkirály. Szentimre, Kászon-Altiz, Feltiz és Impér, Jakabfalva, Ujfalu Nagy- és Kis-oláhfalu, Lövéte. Korond. Parajd, Székelyszentkirály, Udvarhely, még Háromszékmegyéből Ozsdola és Kézdivásárhely is képviselve volt ebben a gyönyörű menetben. Mennyi prédikáció, mennyi buzdítás, biztatás, mennyi feláldozott nyugalmas este és délután, mennyi utánajárás és fáradtság a vezetők részéről és mennyi apró kiadás, mennyi tanulás, mennyi igyekezet és jóakarat, az uttal járó fáradtság elviselése, mennyi, de mennyi apró áldozat kellett ahoz, hogy létrejöjjön egy ilyen egységes megmozdulása a katholikus székelységnek.

Sajnos, a délutáni programm nem sikerült ugy, amint terveztük. Az általános érdeklődés olyan tömeget hozott be a környékről, hogy az e célra szánt és előkészített Stabiliment udvara kicsinek bizonyult a befogadásra. Ez a körülmény, valamint a hirtelen támadt vihar, megzavarták az ünnepséget, s mindnyájunk nagy sajnálatára az annyi széppel készülő leányok, tudásuknak csak igen kis részével gyönyörködtethették a nézőket. Közös énekeik, néhány bemutatott régi táncuk azonban az akkor szerzett gyönyörüségen kivül szinte csalogató meghivó lett a jövő évi – most már tapasztalatokon épülő – második Leánynapra. A délután ünnepi hangulatát a magasrőptü szónoklatnak köszönhettük. Erélyesen mutatott reá kötelességeinkre, őseink erkölcseihez és tradícióihoz való hűséges ragaszkodást illetőleg. Befejezésül a Nőszövetség hálás köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik munkájukkal lehetővé tették a Leánynap megrendezését.”[62]

Nagyon megörvendtem, amikor Kovács Attila plébános jóvoltából beletekinthettem a csíksomlyói Szent Péter plébánia Házkönyvébe, és láttam, hogy az első és a második leánynapról is beszámolt Bálint Lajos főesperes, csakhogy amikor a szöveg feldolgozásához értem, kiderült, hogy a Domusban olvasható, 1931-re vonatkozó szöveg megegyezik A Nap már idézett szeptemberi beszámolójával, s mindössze az utolsó mondatok különböznek. „A délután ünnepi hangulatát a magasröptű szónoklatnak köszönhettük, melyet dr. Csipak Lajos gimn. tanár tartott. Erélyesen mutatott reá kötelességeinkre, őseink erkölcseihez s tradicioihoz való hűséges ragaszkodást illetőleg. Legyen elismerés e kedves napért Stettner Andrea socialis testvérnek.”[63]

A sok téves dátum között a csíkszeredai plébánia házkönyve is segít eligazodni: A székely népviselet emelése és értékelése céljából »Ezer Székely Leány Nap« ünnepségeit Úrnapját[64] követő vasárnapon tartották meg és az akkor celebrált úrnapi körmenetben is részt vettek. A székely szőttesbe öltözött leányoknak hosszú sora festői látványt nyújtott. A vidékről is nagyon sokan voltak, a körmenetben résztvevő hívek száma a 6000-t felülmúlta.”[65]

 „A magyar népviseleti akció Erdélyben fordulóponthoz érkezett – értékelte az első rendezvényt a Pásztortűz. – Hosszú, fáradságos és sokszor csaknem meddőnek látszó előkészítő munkálatok után, a Missziós nővérek Csíksomlyón és Csíkszeredán sikerült népviseleti ünnepélyt rendeztek. A csíksomlyói Ezer Székely Leányok napja a magyar nemzeti viselet feltámadásának ünnepe volt!”[66]

A rendezvényről több, 1932-es esztendőre szóló erdélyi naptár megemlékezett. Az Erdélyi Magyar Naptár Stettner Andrea beszámolóját közölte:

„Különös napra virradt Csikszereda 1931. junius 18-án[67]. Ezer-Székely-Lányok napja. – ilyen még nem volt eddig. De minek is lett volna? Kinek jut eszébe nyári verőfényben esernyőt tartani, sértetlenül álló házat vizzel öntözni? Hanem aztán, ha dörög, villámlik és megindulnak az ég csatornái: akinek van, esernyője alá, akinek nincs, ahol legközelebb fedelet lát, oda huzódik. S ha – ne adja Isten – tüzkakas szállna a ház tetejére, hej serény a háznép, de még a szomszéd is a tüzoltásban, ki barátságból, ki még előrelátásból is, nehogy a szél épen az ő portáján ejtse le a romlásthozó szikrát.

Kinek jutott eddig eszébe a székely-lányokért aggódni, vagy ősi viseletünk, faji kulturánk pompás, virágos hajtásainak hervadására felfigyelni? Ma – székely lányaink tizezrei kénytelenek idegen, nagy városban tiszta lelküket, gyenge testüket fenyegető ezer veszély között kenyeret keresni. Falusi népeink a nyomor és az esztelen igényesség taposómalmában őrlődnek fásult, kétségbeesett vagy lázadó árnyakká.

Rendeztünk hát Ezer-Székely-Lányok napját Csiksomlyón. Égi háboru elől fedél alá bujni, árasztó zuhatagnak ernyőt tartani, recsegve-ropogó, lánggal égő kicsi kunyhónk rejtett kincsét menteni, vagy a magunk házát a szomszédégés szikrájától megóvni. Jöttek: Udvarhely-, Csik-, Háromszék falvaiból a lányok, a szemükben ott égett Máriás-tiszta lelkük teremtő tüze, kacagott le róluk székely ruhájuk ezerszinü szépséges tarkasága. Jöttek 1600-an, ki erőt kérni, ki hálát leróni, ki kétkedő, nyugtalan lelkét a mennyország békéjében megfüröszteni, jöttek mind: találkozni, a szeretet-lakomán egy lélekké válni, egy lélekkel kérni a náluk levő, köztük lakó Krisztust.”[68]

Zárszóként, mivel talán senki nem fogalmazta meg lényegretörőbben P. Boros Fortunátnál Csíksomlyó és a leánynapok kapcsolatát, őt idézném: „Az Ezer Székely Leány-nap kezdett kiszélesedni. Életrehívták azt vidékenkint is, hogy annál tömörebbé tegyék a cél megvalósítását. Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Budapest jelzik azokat az útvonalakat, amelyeken a székely ifjúságot keresik, hogy a csíksomlyói gondolat áramkörébe bekapcsolják. Akárhol is rendezik meg az Ezer Székely Leány-napot a központ mindig Csíksomlyó. Ide, a segítő Mária köré, gyűjtik össze legalább gondolatban Mária lelkes leventéit.

Akárkik rendezik, akárhová hívják össze ifjúságunkat, csak a csíksomlyói tűznél melegednek, s ennek a tűznek kialudnia nem szabad; amint arról sem szabad elfeledkezni, hogy ezt a tüzet a csíksomlyói ferencesek gyújtották ki.”[69]

A tanulmány elkészítésében és a képanyag összegyűjtésében segítségemre volt: Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala valamint Czikó Gergely (Csíkszentgyörgy), Fogarasi Edit SSS, Gyarmati Zsolt, Hegedűs Enikő, Muckenhaupt Erzsébet, Szabó Magdolna és még sokan mások. Köszönet érte!

 

[1] A Magyar Katolikus Lexikon meghatározása szerint „a Szociális Testvérek Társasága vezetése alatt álló, 1926-ban Aradon alapított szerv az erdélyi katolikus nőmozgalom irányítására”.

[2] Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Negyedik, bővített kiadás. Csíkszereda Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2009. 196.

[3] Balás Lajos: Örökös emlékirat. A szerző kiadása. Hatvan,1935. 27–28.

[4] Vámszer Géza: Néprajzi vonatkozású mozgalmak Csíkban a két háború közti években. In Kós Károly, dr. (szerk.): Népismereti dolgozatok. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1977. 43–44.

[5] Veress Judith: A rettenetes polip-kar. A Nap, 1928. VIII. évf. 9. sz. 7.

[6] A. testvér: Egy a tízezerből. A Nap, 1930.X. évf. 1. sz. 6.

[7] A leányokat tömörítő városi csoportokat „leánykluboknak”, az 1926-tól szerveződő falusi csoportoknak „leányegyesületeknek” nevezték.

[8] Veress Marianne: Katholikus Nőszövetség. A Nap, 1926. VI. évf. 2. sz. 5.

[9] Stettner Adél Andrea (1905–1991) tanulmányai befejezése után ideiglenes fogadalmas testvérként a nőszövetség keretében a falusi, főleg a székely lányok pasztorációjában vett részt, előadásokat, képzéseket tartott, a leányvédelem egyik vezéralakja, és Zakariás Flóra mellett az Ezer Székely Leányok Napjának fő szervezője volt. 1934-ben kilépett a Szociális Testvérek Társaságának kötelékéből és Magyarországra távozott, ahol a KALÁSZ társalapítója lett.

[10] A Nap az aradi Vasárnap szociális mellékleteként indult. 1922 májusától Temesváron, 1928-ban rövid ideig Nagyváradon, végül Kolozsváron jelent meg. Kiadója a Szociális Missziótársulat, 1928-tól a Katolikus Nőszövetség. Utolsó száma 1944 júniusában jelent meg.

[11] A Vasárnapi Harangszó Kolozsváron jelent meg 1934–1944 között a Római Katolikus Nőszövetség kiadásában, falusi asszonyok és leányok számára. Szerkesztője előbb Zachariás Flóra, majd Szim I. Lídia volt.

[12] A Nap fennmaradt példányait a Szociális Testvérek Társasága csíkszeredai tagjainak jóvoltából lapozhattam át, a Vasárnapi Harangszó jó néhány lapszámát a csíkcsicsói Nagy Lászlóné Máriának köszönhetően böngészhettem.

[13] Hogyan alakítsunk Leányegyesületet? A Nap, 1927. VII. évf. 1. sz. 2–3.

[14] Szegedy-Maszák Aladárné: Utmutatás a vasúti missió megszervezésére. A Nap, Szociális Utmutató melléklet. 1927. VII. évf. 5. sz. 3–4.

[15] Stadler Frieda: Küzdjünk-e a népviseletért? A Nap, 1927. VII. évf. 9. sz. 1–2.

[16] Szabó János plébános: Levél Székelyszentkirályról. A Nap, 1927. VII. évf. 10. sz. 8.

[17] Stadler Frieda: Küzdjünk-e a népviseletért? II. közlemény. A Nap, 1928.VIII. évf. 1. sz. 2.

[18] Tudnivalók a kurzuson tartandó versenyekről. A Nap, 1928. VIII. évf. 3. sz. 7.

[19] Versenyek. A Nap, 1928. VIII. évf. 4–5. sz. 3.

[20] A Kath. Nőszövetség nagygyűlésének határozatai. A Nap, 1928. VIII. évf. 7. sz. 5–6.

[21] A csíki körut. A Nap, 1929. IX. évf. 2. sz. 11.

[22] Szőttes bálok és az ezer székely leány-nap. Csíki Néplap, 1931. febr. 25. I. évf. 4. sz. 1. A cikk aláírás nélküli, de vélhetően Domokos Pál Péter írása. Ő volt a Csíki Néplap felelős szerkesztője annak megjelenésétől kezdve. Sajnos, az említett fotót nem sikerült megtalálni.

[23] Csíki székely népművészeti kiállítás. Csíki Lapok, 1929. márc. 31.

[24] Uo.

[25] Csíkszentgyörgyön… A Nap, 1930. X. évf. 5. sz.

[26] V. G.: Szőttes bál Csíkszentgyörgyön. Csíki Lapok, XLII. évf. 1930. április 27. 17. sz. 1.

[27] Uo.

[28] Uo.

[29] Uo.

[30] Márton Bálintné: Sokak buzditására közöljük... A Nap, X. évf. 1930. 7. sz. 2.

[31] A Csikmegyei Kulturház-alap szervezőbizottsága. Csíki Lapok, XLII. évf. 1930. április 27. 17. sz. 2.

[32] Dr. Hirsch Hugó lemondott a Magyar Kulturház ügyvezető elnöki tisztéről. Csíki Lapok, XLII. évf. 1930. május 3. 18. sz. 3.

[33] Nem elírás kultúrház-alapító csoport igen változatos megnevezése. Úgy tűnik, nincsen hivatalos nevük, így minden híradáskor újabb és újabb nevet kapnak a kezdeményezők, hol egybe, hol külön, hol kis- máskor nagybetűvel írva.

[34] Székely népművészeti és egyházmüvészeti kiállitás Csíksomlyón. Csíki Lapok, XLII. évf. 1930. május 25. 21. sz. 2.

[35] Székely szőttes-bál Csíkszeredán. Csíki Lapok, XLII. évf. 1930. július 13. 28. sz. 1.

[36] Páldeák Áron: A szőttes-bál. Csíki Lapok, XLII. évf. 1930. július 27. 30. sz. 2.

[37] Az első székelyruhát öltő úrhölgyek egyike, amint azt a későbbiekben Domokos Pál Péter többször is kifejti, Hirsch Hugóné Filep Judit volt.

[38] Páldeák Áron: A csomortáni Szőttes Bál. Csíki Lapok, XLII. évf. 1930. november. 30. 48. sz. 1.

[39] Domokos Pál Péter: Egy csángó dal: a közlő most készülő munkájából. A Nap, X. évf. 1930. 8. sz. 2. p.

[40] Uo.

[41] A csikszeredai második szőttes-bál. Csíki Néplap, I. évf. 1931. febr. 25. 4. sz. 3.

[42] Ezekben az években még nincs egységes megnevezése a rendezvénynek: hol kisbetűkkel, hol nagybetűkkel, együtt, kötőjellel vagy külön írva a szavakat, minden megnevezés fellelhető.

[43] Szőttes bálok és az ezer székely leány-nap. FOLYÓIRAT CÍME I. évf. 1931. febr. 25. 4. sz., 1.

[44] Erdélyi Tudósító, XIV. évf. 1931. 1. sz.

[45] A dátum téves, június 8-a hétfőre esett és több helyen is kifejezetten szerepel, hogy az első leánynapot vasárnap tartották.

[46] Ezer-Székelyleány-Napja. A Nap, XI. évf. 1931. 9. sz. 6–7.

[47] Józsa Margit r. k. tanítónő: Ezer Székely Leányok napja. Csíki Lapok, XLIII. évf. 1931. február 8. 6. sz. 2.

[48] Ezer székely leány-nap. Csíki Néplap, I. évf. 1931. április 1. 9. sz. 4.

[49] Bevezető. In Ezer-székely-leányok napja. Csíksomlyó. 1931.

[50] Memorandum a csikszeredai tanitóképző érdekében. Csíki Néplap, I. évf. 1931. május 20. 16. sz. 2.

[51] Távirat Genfből. Csíki Néplap, I. évf. 1931. május 28. 18. sz. 1.

[52] Ezer székely leány-nap. Csíki Néplap, I. évf. 1931. március 18. 7. sz. 3.

[53] Ezer székely leánynap. Csíki Néplap, I. évf. 1931. május 13. 15. sz. 2–3.p.

[54] Az ezer székelyleány-nap… Csíki Néplap, I. évf. 1931. május 20. 16. sz. 3.

[55] Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár. 1665. doboz, 23 csomag. 1349.

[56] Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár. 1665. doboz, 23 csomag. 1349. Az első leánynapról nem találtam más dokumentumot a levéltárban.

[57] Ezer székely leány-nap. Csíki Néplap, I. évf. 1931. ápr. 1. 9. sz. 4.

[58] Úgy tűnik, a Szociális Testvérek Társaságának előbb „bizonyítaniuk” kellett, ugyanis először 1933-ban celebrálta a püspök a leánynapi misét.

[59] P. Boros Fortunát: Csíksomlyó, a kegyhely. Pallas-Akadémia Könyvkiadó. Csíkszereda. 102.

[60] Egyúttal megjegyzem, hogy Andori-Aladics Zoltán felvételeinek másolatát Csíkszereda Polgármesteri Hivatal bocsátotta rendelkezésemre. Köszönet értük!

[61] Lefolyt… A Nap, 1931. XI. évf. 1931. 6. sz. 2.

[62] Ezer-Székelyleány-Napja. A Nap, 1931. XI. évf. 9. sz. 6–7. p.

[63] A csíksomlyói Sz. Péter Egyházmegye történte (Historia Domus) az 1925. szentév alkalmából írta Bálint Lajos c. prépost, főesperes-plébános. 466. p. Rendelkezésemre bocsátotta Kovács Attila plébános. Köszönet érte!

[64] 1931-ben június 4-re esett.

[65] Csíkszeredai Plébánia. Historia Domus. 1931. 48. Rendelkezésemre bocsátotta Darvas-Kozma József esperes-plébános. Köszönet érte!

[66] A Székelyföld virágai. Pásztortűz, XVII. évf. 1931. július 26. 376.

[67] Június 18-a csütörtökre esett, de mivel pünkösd 1931-ben május 24-én volt és az úrnapja a Pünkösd utáni tizedik nap, ez június 4-e volt, és az Úrnapi körmenetet a csíkszeredai plébánia Domusa szerint is 7-én tartották.

[68] Stettner Andrea: Ezer Székely Leányok Napja. In Erdélyi Magyar Naptár az 1932-ik szökőévre. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet RT. Kolozsvár, 72–75.

[69] P. Boros 1994. 169.




.: tartalomjegyzék