Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - Június
2017 - Május
2017 - április
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - Február
Izsó Zita

Versek

AMNÉZIA

 

Fűszereket tartok az üres gyógyszeres dobozokban,

amiket a szobádban találtunk,

ne menjen kárba az űr, ami utánad maradt.

Most edzeni járok

abban az időben, amíg ápoltalak,

a falakat átfestettem,

ne emlékeztessen a hóra, amit hiába vártál,

miközben a kórteremben minden arra utalt, hogy ez a tél száraz lesz

és gyors lefolyású, mint a betegség,

amiről akkor még egyikünk sem tudott túl sokat.

 

Azóta elajándékoztuk a sminkkészleted,

és már senki se sír, ha meghallja a neved,

de én azért mindennap bemegyek a szobádba,

és megszámolom a kedvenc tollaid,

mint születésedkor az ujjaid.

 

Közben a hosszú hallgatások emléke úgy süllyed bennem,

mint üresen elásott időkapszulák,

vagy a testben növekedő, kioperálhatatlan csomók,

 

és már sosem egyben jutsz eszembe, csak felismerem

néha más embereken

a hajad vagy a szemed színét,

így raklak össze, magamban megszámozom a részeid,

mint a kutatók a tengerbe zuhant repülőgép megtalált roncsait.

 

A BECSAPÓDÁS PONTOS HELYE

 

Próbálok úgy tenni, mintha valaki

elárulta volna nekem a titkaid.

Mintha aprólékos munkával, hétről hétre a ház elé kitolt kukáidból

sikerült volna kiszednem mindent,

amit neked évekbe telt elefelejtened.

 

És mintha azért jöttem volna, hogy mindezt visszahozzam,

az elrontott játékokat,

sok kihízott ruhát,

 

és a csikket, amit egy alkalommal nem vittél el a legközelebbi kukáig,

hanem a földre dobtál,

mert tudtad, hogyha megszakítod a beszélgetést, akkor nem mered kimondani,

amit azóta is szégyellsz,

hogy jobb lenne, ha már nem élne, akkor haljon inkább meg.

 

Azóta sok idő telt el. A sír mindig szép és rendezett.

A többi családtag csináltatni akar rá egy szobrot,

te mondasz valamit a formák feleslegességéről,

én pedig elfelejtem az udvariaskodást,

és közlöm, nem a te hibád,

akkor már orvosi számítások szerint rég nem kellett volna élnie,

te azt mondod, a szobrásztanulók jó időben az egyetem kertjében gyakorolnak,

szerinted mindig párosával lenne érdemes kimenniük,

mert utólag nehéz bevinni a szobrot, amit csináltak,

utólag nem könnyű magunknak megbocsátani

 

Aztán előveszed az ismeretlen város térképét,

és kijelented,

ha nem történik aznap semmi,

akkor idén is oda mentek,

és megmutatod nekem

a szobor helyét, ahol mindig találkoztok,

miután ő elment a régészeti múzeumba, te pedig

ettél egy fagylaltkelyhet a kedvenc helyeden.

Nézzük egy darabig az ujjad hegyét,

azt a pontot, ahova idén is meg kellett volna érkeznie.

 

Az a térkép talán már el is veszett,

de én még most is meg tudom mutatni,

hova esett az asztallapon az a pont,

és hogyha merőlegest állítottunk volna bele,

az egyenes hol fúrta volna át a húsz milliméter vastag laminált padlózatot,

és a négy emelettel lejjebb található beton alapzatba

pontosan hol hatolt volna bele –

sokáig megmarad majd bennem,

mint karon az oltás nyoma,

vagy a becsapódás pontos helye.

 

FELSZÍNKÖZEL

 

Mostanában szívesen sétálok a partnak ezen a szakaszán,

mert itt sosem jártunk együtt,

és ez a táj elhiteti velem, hogy van valamim,

amit nem adtam oda neked.

Pedig ez csak egy olyan partszakasz,

ahol éjjelente sötétített ablakú autók állnak meg,

kidobják a család egy hét alatt termelt szemetét,

az ellopott tárcákból kiszedett személyi igazolványokat,

házasságon kívül született gyerekeket,

és olyan szürke az ég, mint egy lepedékes szájpadlás,

vagy a váróterem plafonja,

ahol az emberek megtudják a legrosszabb híreket.

 

Néhány napig magányos kutyafuttatóknak, eltévedt utazóknak,

céltalanul kóborló járókelőknek néztem őket,

aztán rájöttem, hogy ide jön mindenki, aki valaha szeretett téged,

itt dobálják el az oda nem adott ajándékokat, használt terhességi teszteket.

Ismerősek vagyunk egymásnak.

Néha hallgatom őket, csak úgy kopognak a szavaik,

mint a betonra hulló dió, egy másfajta,

letagadhatatlan érés fejlődés gyümölcsei,

hogy végül is itt vannak, nem kell bánniuk a rád pazarolt időt,

hisz mindenük megvan, tulajdonképpen semmit sem vesztettek el.

Már csak néha kutakodnak

az ellopott pénztárcákból kiszedett személyi igazolványok között,

hátha megtalálják azokat, akik lehettek volna nélküled.




.: tartalomjegyzék