Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2017 - Október
2017 - Szeptember
2017 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2017 - Július
Szepesi Attila

Malakiás csodái (Barbár szonettek)

„Minden földet, ha legendája nincsen,

menthetetlenül elpusztít a fagy…”

(Patrice de la Tour du Pin)

 

HADFIAK, PÖFETEG BOSZORKÁK

 

Régi pest-budai szilveszter-éjszakák, kavalkádotokat

megfestette-e valaki? Az ádáz

papírtrombita-harsogásban, dob-

dübögésben és mézes-mázos tangó-

harmonika-kornyikálásban a táncba-szökdöső bolondokat, akik

ropták külön-külön meg összefogódzva, velük a dzsidás-maszkot öltő

hadfiak, pöfeteg boszorkák és lenge tüllbe

öltözött, tündérlányt imitáló szotykák. A meredt-tekintetű

telihold alatt lobogó fáklyák fényénél óraszám

tombolt a mámoros hejehuja. Önfeledten

járta a bulldog-képű a bibircses banyával, nyivákoló

macska-szüzikével a turbános basa, miközben

társát kereste a delejes-tekintetű füles-

bagoly, meg az ingatag léptű medvemorgó.

 

MALAKIÁS CSODÁI

 

Az volt a mozik hőskora: az ötvenes-

hatvanas évek!  Pierre komám, aki filmrendezőnek és

színésznek készült, amúgy osztálytársam volt az

Eötvös Gimnáziumban, néha

magával csalogatott egy-egy filmre, többnyire

tanítási időben. Gyűltek igazolatlan óráink, de

fütyültünk rá. Az orosz háborús-, meg a hazai téesz-

szervezést magasztaló filmeket általában üres

nézőtér előtt játszották, ám a fekete-fehér

klasszikus művekre sokan voltunk kíváncsiak. Pierre

a mozi után egy-egy csehóban, savanyú fröccs

mellett szakszerűen elemezte Harry Baur és Jouvet

játékát, a Vörös Kocsmát meg a Malakiás csodáit.  

 

A TRICIKLIS SUHANC

 

Kockakövekből építettek kétsoros barikádot a

Móricz Zsigmond tériek, amikor 56

novemberében közeledtek a ruszkik. Egymásnak fordított pléh-

tányérokat helyeztek a torlaszok elé, tányér-

aknákhoz hasonlókat. Amikor a tankok odaértek és

csörömpölve-csikorogva meghőköltek, a felkelők a

kapualjakból lesték a hatást. Az első tank

hirtelen körbe-körbe-

forgó lőtornyából sortüzet okádott. Vaktában

aratott a halál: a gomolygó füstben sokan elestek,

többek között szegény Kótya Peti is, a kacska kezű-lábú

triciklis suhanc, aki egy zsák krumplival meg

néhány hasas sütőtökkel épp ekkor kanyarodott a

feldúlt térre Budafok felől. 

 

SZARVAS, HOLDFÉNYBEN

 

Pest határában, egy kökény-cserjés

dombról lőtték a felkelők a városba dél felől

bezúduló harckocsikat. A váratlan sorozatoktól

zavar támadt a fegyelmezett sorban haladó kocsik közt. Egyik-

másik tovább haladt, némelyik viszont vakon tüzelni

kezdett a domb felé. Ám mivel pontosan nem

tudták, honnan jött a támadás, a kökényes alatti házakat is

lőtték. Barátom elmesélte, az ő házukat is

találat érte: a lövedék lyukat vágott a falba, de a túlsó

oldalon kiszállt a gyümölcsfák közé

csapódva. Szerencsére nem sebesült meg senki, csak vastag por-

réteg és törmelék lepte a bútorokat, és ripityára tört a

falitükör, meg a festmény, melyen egy

szarvas bőgött a holdvilágnál.

 

ÓEGYIPTOMI VÁZLAT

 

Nem lehetett tudni, ki volt

a halott, akit egy lomos belvárosi pince

farakása mögött találtak. Az orvos szerint már

legalább nyolc-tíz éve hunyt el, ezért

mumifikálódhatott a

teteme. Olyan volt, mint egy óegyiptomi

piramis-labirintusból előkerült, magába-töppedt

hulla. Arca kormosra feketült, bőre a

csontjára dermedt. Fogsora vicsorított. Ujjaival

görbülten markolta a levegőt, mint orvmadár a

fogós karmaival. Végül nem firtatták, csavargó

lehetett-e vagy sebesülten elrejtőzött

forradalmár, akit a patkánybűzös, dohszagú

pincelyukban ért utol a végelgyengülés.

SISKÁK

 

Egy Tisza-parti halászcsárdában mesélte el orvos-

tanhallgató komám, Brúnó, furcsa kalandját. A forradalom

bukása után tizenhárom évesen nyugat felé indult, apja után, aki

részt vett a harcokban és egy bécsi lágerben élt. Hol autó-

stoppal, hol gyalog haladt, de az egyre gyakoribb igazoltatások

miatt sosem a főúton. El is tévedt és Veszprém után

egy erdei tanyára ért, ahol egy nagybajszú kondás

vörös-szőrű disznókat, siskákat makkoltatott. Huncut mosollyal mondta:

várta már, amin barátom meghökkent. Látóember volt az öreg, a

falusiak olykor ki-kijöttek hozzá tanácsért. Pontosan tudta, honnan hová

igyekszik Brúnó, mert „jelet kapott”, és lebeszélte a további

barangolásról. Másfél évtized múlva vissza akart menni, hogy

üdvözölje titokzatos vendéglátóját, de sem a tanyát, sem a

siska-kondát nem találta.

 

ESŐCSINÁLÓK

 

Elfér tenyeremben a fehér mészfoltos, itt-ott kormos és ívekkel ékesített

kődarab, melyet gyöngyvirágok közt a budaszentlőrinci pálos kolostor

romjainál találtam. A hajdan büszke épületet a mohácsi vész

esztendejében felégették a törökök. Alig maradt némi emlékeztetője,

pedig egykor pusmogó hittudósok és mesteremberek, pékek,

asztalosok, borászok tüsténkedtek falai közt. Éjfélkor

gyakran kísértette a jámbor szerzeteseket az ördög csintalan

szépasszony képében. Néha még Zsigmond és Mátyás király is

be-bekukkantott vadászata végeztével némi áldomásra. Itt élt a

pöttöm poéta, Csanádi Adalbert, akit a társai kifiguráztak, mert

nem csak latinul verselt, hanem bárdolatlannak gúnyolt

anyanyelvén is. És innen keltek útra a budai várba énekszóval

aszály idején az esőcsinálók, hogy végre megcsorduljanak

az ég csatornái.  

 

FELHŐJÁTÉK

 

Habfodros ruhában egy tündérlány libeg a teli-

hold előtt. Nyomában kaffogó kutyák s egy

karja-lába kalimpáló pojáca. Égi színjáték, tán sanda

jósjelek, de nincs kedvem firtatni: vészt hoznak-e vagy

bolondórát. Lila köd borong a távoli

hegyélen, azon túl pedig egy-egy kósza

pillanatra felrémlik a Tátra. Ott éltek

őseim, konok cipszerek, szőttes-szövők, bányászok, óra-

művesek. Alig ismerem legendáikat és

babonáikat. Tisztelték a hegyek – hol jótét, hol ártó –

szellemeit, és a barlangok labirintusában elrejtett kincseket

őrző, incifinci törpéket, a hincókat, akik éjszaka

kerge körtáncot ropnak az arany és gyémánt

vibráló lidércfényénél.

 

 




.: tartalomjegyzék