Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2018 - Október
2018 - Szeptember
2018 - Augusztus
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2018 - Október
Fekete Vince

Idővonal

Egyed Péter1 halálára

 

I.

Már csak a jelen már csak a mai nap

már mindig csak ez a nap beszélek Veled

és tudom amit te nem hogy nincsen már

nincs semmi remény gépek és műszerek

foglyaként ágyhoz perfúziós állványhoz

kötözötten a meszesedő agysejtek vaksin

hunyorogva néznek farkasszemet a múlttal

zöld legyek íve himbálózik előttem végig

a kerten ahol vagyok lobogó ingujjak gatyák

mellények foszló harisnyák kibomlott

hajak úsznak a levegőben a templom mohos

kövei és a fűvel benőtt halmok mögül

az élők világa felé ropogtatják kiszáradt

ízületeiket kopognak csontszúvas bokáikkal

a holtak földöntúli jelszavakat harsogva

eszüket vesztve forognak habzó álkapcsokkal

becézik a teremtést az örökkön elfolyó időt

 

ó édes virágporos levegő ó te édes ózon

szemgödreiken átsüt a hold

 

II.

Beszélek veled és úgy mondod ki hogy mi van

mintha nem is rólad nem is a véget mondanád

madarak cirpelésének vékony huzalai kötik a házat

kórházat a dombhoz a földhöz alvó népének figyelme

ellankad (te nem tudsz aludni!) a lüktető vér

hullámaiból le az örök folyadékba az Idő vizébe

igyekszel csobban a holdfény mint egy kő metsző szél

fúj a vályús utakból trappolnak a holtak bordáik

kerepeltetve kiáltana egy de állkapcsa kiakad és

az aljba zuhan

 

tükrébe tart vissza a kilépett tükörkép

 

III.

Öntözni gazolni nyírni nyesni kötözni

megerednek-e vajon a tavaszi facsemeték

kaszálni vágni gereblyélni megsérült-e

vajon a damiltól-késtől amikor hozzákapott

a cseresznye vékony kérge megszenvedi-e

kihajt-e jövőre virágzik-e nő-e vagy újat

kell venni helyette ásni trágyázni ültetni

gondozni megfogan-e a traktorkerék

által vágott kopaszokban az új fű

kihajt-e újra az idén már száradó

körtefa terem-e áttelel-e megsínyli-e

a kora tavaszi fagyokat viharokat

 

IV.

ó idő múlásának percenései ó az

az élőlény riadalma hogy nincs

nem lesz többé nem lesz többé már

ami van ó a maradók lelki háztartásának

üzemzavarai percre-pillanatra

emlékek rajzanak s mint rügyek

által mélybe lökött száraz levelek

pörögnek aláhullnak elenyésznek

a domb öléből vonulók kézen fogják

egymást menetelnek már a reggeli

fényben üres szemgödreikkel a felkelő

napba hunyorogva a kimondhatatlant

akarva kimondani tátogva reménytelen

szerelmüket az élet iránt szélfútta

zöld homályban mennek némán

ötven év száz év elviszi mind el őket

az emberiség szitás emlékezetéből

 

V.

A levél elejti árnyékát ökörnyál lebeg

mint két ág között a telefonban zümmögnek

az elhaló hangok hangjaid az üzenetek ott lebegnek

gazdáik is a csendben az emlékezet szövőmirigyeiből

eregetik a szálakat a kezek néma beszédével

az érintéssel simogatással társalognak azzal

ami még felel ezen a nyelven ami megérti a

figyelmet a gondoskodást nyesik a csemetéket

a fákat bokrokat vágják a füvet a motorberregés

mint a méheké suhogó porzó fű fák virágok

füvek gyógyítói ültetni locsolni ápolni az

izgalom a jóérzés a test legkisebb pórusaiba

szivárog át zöld vérű fehér vérű növények szín

illat örömei életük ennyi születés halál születés

halál aztán magára csukódik a lélek mint egy

levél mint a kert mikrovilága magára csukódik

a világ szelídség vadság bölcsesség gyöngeség

a vég ellen befelé göngyölődő ökölbe szoruló

levelek tetűmocskolták már gombatenyészet

fehér nyálkái rajtuk süt a nap haláluk előtt

még egyszer utoljára vakító ragyogás

 

VI.

A múlt milyen nyomjelző rakétái miféle drónok

ezek honnan jönnek csontzörgéssel kopogással

kerepléssel miféle csapat az álom innenső térfelén

miféle alakzatok hogy sem bőr sem a levegő sem a

hús sem a köd körvonalak csak töltet nélkül lebegő

gomolyagok bőr inak izmok semmi nélkül nyúlkálnak

felénk feléd csontkezükkel csontlábukkal

 

VII.

Ringó kerti bölcső öntevékeny boldog ajándékok

a múlttól a kerttől hogy elfeledkezzék a halandó a

mindenség létezéséről fejét a paplan alá vonja

összezsugorodik mint egy embrió anyja hasában

a jó melegben a sötétben érzi-hallja a hasfalban a

vérkörök zúgását dobog ver hangosan mögötte dohog

a táj él lebeg virágzik minden suhog susog zakatol

ő örökre a vízben mint a magzatvízben lengedez kintről hangok

már kósza hangok csupán a lét elillanó lángtengeréből – –

1 „Mindig is hittem abban, hogy az a kevés ember, aki barátom lett, nekem volt rendelve, kivételesen. Velük kell leélnem ezt az eföldit.” Egyed Péter, 2005. október 29.




.: tartalomjegyzék