Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Március
2019 - Február
2019 - Január
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Március
Böszörményi Zoltán

El nem küldött levél Thomas Mannak

Még idén nyáron írni akartam neked,

de a sok utazás és idegeskedés miatt

hetekig halogattam,

hónap sorjázott hónap után,

mégsem ragadtam tollat.

Nem is lesz belőle semmi,

intettem lemondóan egyik reggel

barbadosi lakásom teraszán,

mikor hirtelen feltűnt

számítógépem monitorján

a Pacific Palisades-i (volt) házad kapuja,

jobb oldalán a vörös téglából rakott csonka oszlop,

rajta a cím: 1550 San Remo drive.

Nem tudom megmagyarázni,

hogyan került a fotó elém.

Valamit kerestem az archívumban,

egy elveszett memoárt,

egyszer csak ott volt előttem a kép.

– Állj csak az oszlop elé! –

mondtam Panna lányomnak,

aki hosszú lábaival odaugrott,

és kerek arcát kihívóan

kamerám elé tolta, rám mosolygott,

két ujjával V-betűt formált.

– Így jó? – kérdezte,

és meg sem várta válaszom,

máris ellépett, a fekete rácsos kapun

bekukucskált az udvarba.

Bontásból származó deszkák,

téglák, gipszfaldarabok

egymás hegyén-hátán,

halmokban magasodtak.

Ha most látnád, milyen rumli van

a volt házad udvarán – gondoltam –,

elszorulna a torkod,

kivennél néhány hónap szabadságot,

Zürichbe utaznál Katiával,

ahol újra megállapítanád,

gazdag ember vagy,

nagyon sok adót kell fizetned.

A taxisofőr, aki ma

kihozott bennünket a Rodeo drive-ról,

a Beverly Hills-i Wilshire Szálloda elől,

a pénzt tartja az életben a legfontosabbnak.

Mielőtt kiszállnánk a kocsiból, meg is kérdezi,

miféle zarándokhelyre hozattuk magunkat,

mert ő eddig erről a házról nem tudott,

pedig harminc éve Los Angelesben

és környékén dolgozik.

(Később, húsz perc múlva,

újra kiakad a Villa Aurora előtt,

bosszúsan legyint, amikor megkérdem,

tudja-e, ki volt Lion Feuchtwanger,

hogy kik jártak ebbe a házba akkortájt,

és már sorolom is a neveket: Thomas Mann,

Heinrich Mann, Arnold Shönberg, Wicki Baum,

Bruno Frank, Ludwig Marcuse, Franz Werfel,

Bertolt Brecht, Charlie Chaplin, Charles Laughton,

a listát még folytathatnám – fordulok feléje –,

de ő tiltakozik.

– Elég! Elég! – Nem kíváncsi senki másra,

az említetteket sem ismeri,

csak azt mondjam el,

megéri-e nekem az a százötven dollár,

amit ezért a fuvarért kifizetek,

mert ő sokkal izgalmasabb

helyekre is elvihetett volna,

ha kikérem a véleményét.)

Még itt állunk Pannával a kapu előtt.

A fákat nézem, vallatom,

hátha ők egy léleknyit

vissza tudnak hozni belőled

a hetven év távlatából,

a lombjukban bujkáló szélnek súgnak

valamit rólad,

amit én most nem hallhatok.

– Ó, már tudom, hova jöttünk –,

mondja a taxisofőr, úgy ujjong,

mintha most fedezte volna fel

Amerikát, és gyorsan meg kell osztania

valakivel a hírt – tavaly adták el ezt a házat,

tizenhárommillió-kétszázötvenezer dollárért,

és tudja, kinek, a német államnak.

Azt írja itt az ingatlanközvetítő,

hogy tizennégymillió-kilencszázkilencvenötezer

dollárt kértek érte,

de senki sem akarta ennyiért megvenni,

pedig 1953-ban Chester Lappen ügyvéd

potom ötvenezer dollárt

fizetett érte egy bizonyos Thomas Mann-nak,

aki Svájcban élt.

Várjon csak, mindjárt kiszámolom,

mennyit romlott 1953 óta a dollár –

lapoz okostelefonján,

majd hümmög, csóválja fejét,

nem akar hinni a szemének –,

kettőszázhatvanötször, körülbelül –

mondja keserűen –,

és ha ezt elosztom hatvanöttel,

az átlagban évi

négyszeres vásárlóérték-romlást jelent,

ez egy kicsit sok, nem gondolja? – kérdezi,

majd gyorsan megtoldja –,

de hát a világ nem áll meg,

a Nap is elégetett azóta bazi sok energiát,

és felgyorsult ütemben olvadnak a jéghegyek,

ózonlyukak keletkeznek,

megnőnek a tengerszintek,

nemsokára víz alá kerül New York,

Florida egy része,

itt meg széthasadozik alattunk a föld, annyit reng,

és mindent felemésztenek az erdőtüzek.

Ennyi neked, világ! – füttyent.

Panna közben ugrál a nemrég leterített,

fekete-lila árnyalatokban játszó flaszteren,

én meg – miközben hallgatom a sofőrt –,

azt fürkészem, vajon hol állhatott a kocsijával

majdnem két órán át Susan Sontag,

az út melyik oldalán,

hogy felkészüljön a veled való találkozásra.




.: tartalomjegyzék