Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - Március
2019 - Február
2019 - Január
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - Március
Murányi Sándor Olivér

Jégtutaj

Amikor a szigetre költöztem, tartott még a jégzajlás. Ritkán láttam ilyet. Hatalmas szürke, sárga és fehér tömbök úsztak lefelé. A parton álltam, és bevillant agyamba: efféle táblákon én már utaztam.

– Leesek! – ordítottam teli torokból. – Dehogy esel! – szólt rám Pifta. – Maradj nyugton! Ne ránts bele mindannyiunkat a vízbe! – mordult egyet, majd egy vastag bottal lenyúlt a folyó aljára, hogy a meder közepére toljon minket. Kormánybotnak használta. Nem tudtam, hányan lehetünk az úszó jégtáblán. Azt sem, hogy kerültem rá.

Csak arra emlékszem, hogy a tömbházunk előtt gyülekeztek a fiúk. – Gyertek tutajozni! – adta ki a parancsot a rangidős Halálka. Piftáék és Stemmerék már a Küküllőn vannak! – Mindenki engedelmeskedett. Jómagam is a csapattal tartottam, öcsém kíséretében. Kalandvágytól fűtve vonultunk a partra. Piftának nem volt foga, selyp bemutatkozása után kapta nevét a fiúktól. Stemmerrel karjukat nyújtották, hogy felhúzzanak maguk mellé az úszó jégtömbre, amely gyorsan suhant tova. Csuklón ragadtak mindketten, és megrántottak. Nem volt visszautam.

Ugranom kellett. Mellettük még két fiú állt, akiket nem ismertem. Majd öcsémet is felrántották. Irtózatos volt a jégzajlás kellős közepén élni át a visszavonhatatlant; azt, hogy nincs visszaút, csak az előre van, amely előbb-utóbb, megbillenéssel, vízbe eséssel végződik.

Pifta mit sem törődött ezzel, ugyanolyan magabiztossággal kormányozta a Küküllőn a tutajt, mint a Dunán a révet a harminc éve folyamon dolgozó Zsoci. Testvére, Jocóka is felugrott mellé. Egymásba kapaszkodtunk.

Lassan nem fértünk a jégtömbön, amely egyre jobban billegett a folyó közepén. A félelemtől és a bizonytalanság érzésétől kifutott lábamból az erő, leguggolni azonban nem volt hely. A parthoz közeledtünk

újra, miután átjutottunk a Vashíd alatt. A part megtelt munkással, szólt a Matricagyár kürtje, hazaindult a délelőtti váltás. Az emberek csóválták fejüket, amikor különféle furcsa helyzetekben láttak minket a folyón, amely most rendkívül szélesen kanyargott le a Sétatér felé.

Biztos voltam benne, hogy nem érünk szárazon odáig. A menekülésen törtem a fejem, miközben Pifta és Jocóka Kháronként révedtek a távolba. A terepet kémlelték? Vagy az előttük haladó jégtutajokat figyelték? – Most! – kiáltotta bennem egy hang. Tutajunk majdnem a parthoz ért. Ösztönösen ugrottam le a jégtábláról, amely ettől billegni kezdett. A fiúk felkiáltottak a meglepetéstől. Nem tudom, hogyan értem talajt. Arra emlékszem, hogy végre a fagyos földön álltam, és néztem, ahogy öcsém követni próbál engem, de túl későn, mert az úszó jégdarab megint bebillent a fősodorba. Ennek ellenére is ugrott öcsém, de elhibázta. Hatalmas csobbanására szörnyülködve figyelt oda a csapat. Nyakig merült a jéghideg vízben. Úszni próbált az örvényben. Pifta rémülten kiáltva dobta ki nekem a botot a partra, amivel a tutajt kormányozta. Azzal húztam ki öcsémet, miközben a jégtáblán kitört a veszekedés Pifta gyors döntése miatt. A csapat ezzel a víz szeszélyeire lett bízva. Hogy mi történt velük, nem tudom. Végleg eltűntek, mint a gyerekkorom. Mi lóhalálában futottunk haza öcsémmel, akin pillanatok alatt jéggé vált a víz. Kabátja, nadrágja kőkeménnyé vált a jégdaraboktól. Anyám sírni kezdett, ahogy meglátta. Apám kiosztott két pofont neki. Alig bírtuk leszedni róla a ruhát. Azóta már dobos Londonban. Pifta a Conducãtor halála után nem sokkal végleg Spanyolországba távozott. Stemmer ellopott egy videólejátszót, és emiatt egy évet ült börtönben, ami után bujdosni kezdett a társadalomban.

Harminc év múlva álnéven készített Facebook-profilt magának, de nem sokkal ezután a Kerekerdőben találtak rá. Felakasztotta magát. Ahányszor jeget látok, rájuk és öcsémre gondolok. Legutóbb is ők jutottak

eszembe, amikor Kun Árpád meghívott Norvégiába, ahol együtt figyeltünk hosszasan egy gleccsert. Lenyűgöztek a nagy fehér tömbök, amelyek alatt turisták szelfiztek. – Ne menj közelebb! – figyelmeztetett

Árpád, amikor fotómasinámmal előrébb akartam haladni. – Ütött már agyon itt fotóst a gleccsertömb. Rázuhant. Agyonnyomta. – Meglepetten álltam meg. A fagyott víz égbe meredő bálványait sütni kezdte a

nap. Tetejükön jéggé fagyott a fény. Egyikük vízszintesen illeszkedett a többihez. Mintha Stemmer és Pifta mosolygott volna róla. Könny szökött a szemembe. Oldalra néztem. Mellettem a földön jókora bot hevert. Kormánybot.




.: tartalomjegyzék