Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2019 - November
2019 - Október
2019 - Szeptember
archívum ...

legújabb könyveink: Kisné Portik Irén – Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte
Ferenczes István – Arhezi/Ergézi
Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
az összes könyveink ...

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2016, március 4

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















2019 - November
Ágh István

Versek

KÉT HANG SZÓLÍT

 

Két hang szólít tudatom odújából,

még a dobhártyám is beléremeg,

a jelent múltra és jövőre váltón

egyszerre vagyok öreg és gyerek,

 

múltam segít jövőmet elviselni,

carpe diem! az okos mának él,

bár ami lesz, gyökerét belém ereszti,

s szívja sóim, mint földből a növény,

 

mégsem mindegy, mi után jutok sírba,

nincs mód pótolni, jóvá tenni sem,

ittlétem ne csak salakom bizonyítsa,

ha érdekében áll valakinek,

 

míg a napok műhelyében időzöm,

múlt s jövő között áll a pillanat,

melyben ittlétem bizonyítéka készül,

mégsem adtam meg könnyen magamat.

 

KIÁLLÍTÁSON

 

Én vagyok a legvénebb mindenhol,

jobb lenne hát meghúzódni otthon,

minthogy magamat is félreértsem,

hogy fönt vagyok, pedig már a mélyben,

 

ha kérdezik éveimnek számát,

hozzám képest túl soknak találják.

Ám magukhoz mérten aggastyánnak

tolnak kilencven év távolába,

 

állók között ülni már nem szégyen,

elveszek a tömeg sűrűjében,

s ha megszédít tarka örvénylése,

megkapaszkodom egy kölcsönszékben,

 

így érezhet legalul a törpe.

Szoknyaszélek kószálnak fejemre,

csiklandoznak cérnaszálak, bolyhok,

azt képzelem, sírok, bár vigyorgok,

 

az emberszag elnyom, mint az álom,

kifordított tömegsírba látok,

oda leszek eleven temetve,

elfelejtve, az ifjú szívekben.

 

SZENTEK VOLTUNK

 

Elcsodálkozom, mint mindannyiszor,

nem haltunk ki, ha én még itt vagyok,

tán az örökzöld szokás segített

vakreménnyel élni reménytelen.

 

Hova lettünk volna hitetlenül,

akkor kérni sem lett volna kitől,

bor, búza, béke jutott valahogy,

csak a talentum ezüstje fogyott.

 

Mindig több, ami egyre kevesebb,

közeledik az igenhez a nem,

s ha kioltja egyik a másikat,

valamerre egy csillag leszalad.

 

Luca után és vízkereszt előtt

osztották az égi előleget.

Szentek voltunk akkor mindannyian,

ott lebegett a fényes karika

 

birkabőrből szabott kucsmánk fölött,

mintha már nem is dudás regösök

lettünk volna, akik jókedvűen

összeéneklik aprópénzüket.




.: tartalomjegyzék