Cikk A Ntyz - Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2014 – Október
2014 – Szeptember
2014 – Augusztus
archívum …

legújabb könyveink: Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
Gábor Felicia – Csángó vagyok
Ferenczes István – A pepita hangya
az összes könyveink …

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2014. október 30.

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















'+ ''+ (document.layers?(''):('
'))+ 'Loading image ...'+ (document.layers?'':'
')+''); imgWin.document.close(); if( imgWin.focus ) { imgWin.focus(); } return false; } 2008 - Augusztus
Berényi Zsuzsanna Ágnes

Benedek Marcell ismeretlen színmműve

'Benedek Marcell nevéről legtöbb olvasónak a kitűnő műfordító, író, színműíró, dramaturg, esztéta jut eszébe. Vannak, akik a született és nagyhatású pedagógusra, egyetemi tanárra gondolnak, ha Benedek Marcellről hallanak. Mások egyszerűen csak Elek apó elsőszülött és méltó örökösét, Marci fiát tisztelik benne.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy ez a sokoldalú Benedek Marcell szabadkőműves is volt. 1910-ben lett a budapesti „Deák Ferenc, a Testvériséghez” című páholy tagja. Már ebben a szellemben nevelkedett, hiszen édesapja is szabadkőműves volt, és mindkettőjük baráti köre főként a szabadkőművesek közül került ki.
Benedek Marcellt páholya hamarosan különböző feladatokkal bízta meg. 1914-től „szónok”, 1916-tól helyettes főmester volt, majd a páholy élére főmesterré választották. Az 1919-es, majd 1920-as betiltást követően 1945-ben újjáéledő magyar szabadkőművesség azonnal meg akarta választani vezetőjévé, vagyis nagymesterévé, de ezt a feladatot akkor nem vállalhatta el, mert Erdélyben még fontosabb munka várta. A kolozsvári Bolyai Egyetemen a magyar esztétika tanszéket kellett újjászerveznie. Amikor aztán – az egyre romló viszonyok miatt – már nem taníthatott szabadon, nem végezhette erkölcsi kívánalmainak megfelelően az egyetemi oktatást, visszatért Budapestre.
Páholya 1948-ban ismét főmesterévé választotta, és Supka Géza nagymester mellett helyettes nagymester lett.1949-ben Supka lemondott a nagymesterségről, és ekkor kezdődött a Benedek Marcell nagymesterségével fémjelzett rövid, de igen jelentős korszak a magyar szabadkőművesség életében.
Már 1949. március 10-én elmondott nagymesteri székfoglalójában megemlítette, hogy a magyar szabadkőművesség egyedüli lehetséges működési területe – a kommunista önkényuralom keretében – a kultúra, a szépség művelése. Ennek jegyében az addiginál is gazdagabb, magas színvonalú előadások sorát tartották meg. Benedek Marcell annyi előadást tartott, amennyire csak felkérték – Budapesten és a vidéki páholyokban is.
Sohasem rendeztek annyi „nővérestet”, mint ebben az időszakban. „Nővéreknek” nevezik a szabadkőművesek feleségét, özvegy édesanyját és nőtestvérét. A nővéresteken nem tartottak szabályszerű szertartásokat, hanem valamilyen kulturális műsort állítottak az összejövetel középpontjába.
1950. január 14-én, tehát 48 éve az összes páholy közösen rendezett egy ilyen nővérestet. A Kelet című, belső terjesztésű szabadkőműves lap számolt be a nagysikerű összejövetelről.
Eszerint Supka Géza megnyitója és Jancsin Ferenc hegedűjátéka után Benedek Marcell nagymesternek erre az alkalomra írt „kis színdarabját” mutatták be A zongora címen.
1997 novemberében megjelent, A nagymester című, Benedek Marcell szabadkőműves tevékenységéről az eddig kiadatlan levéltári források alapján szóló könyvemben még csak a darab címét ismertethettem. Most találtam rá ennek a kis remekműnek a kéziratára Benedek Marcell hagyatékában.
A darab a kor jelenét égető eseményeket tárgyal. A címből a tájékozatlan néző vagy olvasó nem találja ki, hogy milyen fontos kérdéseket hoz színre a szerző. A magánipar államosításáról van szó. Az egyén, a közösség és az erkölcs tragédiájáról.
Benedek Marcell bölcs életfilozófiájával felülkerekedik a mindennapok szorító gondjain, és a rettenetes körülmények között is tud tanácsot adni. A komoly, sőt tragikus helyzetekben is megőrzi józanságát. Felfedezi a történtekben a humort, és könnyed, vígjátéki jeleneteket csempész az alapjában tragikus cselekménybe. Valamiféle olümposzi derű lebeg az egész mű felett. Játék a szó nemes értelmében.
Nem hiányzik az érzelem regényességének szépsége sem. A színmű minden ízében szabadkőművesi. Először is a szabadkőművességre jellemző bölcs életfilozófiája, a filozofikussága. Móni bácsi, az öreg, szegény és sokat tapasztalt szabadkőműves fogalmazza meg Benedek Marcell bölcselkedéseit. Szabadkőművesi a páholytagoknak nemcsak a szerepeltetése, hanem minden jellemvonása is. Az emberi segítőkészség, a tisztesség, a páholytagok barátsága, meleg kapcsolata, bizalma a szabadkőművesség megnyilatkozása. Mohi bácsi viccmondásai kedvesen példázzák a páholyon belül uralkodó baráti légkört.
A három férfiszereplő közül kettő szabadkőműves. Mindketten szép példáját adják a szabadkőművesi viselkedésnek, de személyiségük eltérő. Ez természetesen adódik nemcsak életkoruk, hanem helyzetük miatt is. Sándor, akitől a kommunista állam most rabolta el életművét – mint ő maga mondja: az életét –, kétségbeesett. Mohi bácsi már régebben átment ezen a megpróbáltatáson, és kialakította kényszerű, de bölcs viselkedésformáját, túltette magát a történteken és megtalálta lelki békéjét. A harmadik férfiszereplő, Balogh nem szabadkőműves. Jelleme eltér az előző kettőétől. Voltaképpen jóindulatú, de gátlástalanul elfogadja a másét, még akkor is, ha korábban a barátjáé volt az. Sajátmaga előtt is igyekszik megmagyarázni a becstelen rablást, jogosnak, sőt erkölcsösnek feltüntetni a megmagyarázhatatlant. A hazugság légkörében él, ezt terjeszti maga körül, ahogy hivatalosan szokás volt ez akkoriban.
Női szereplő ugyan kettő is van, de az egyik, a szobalány annyira keveset van a színen, hogy ő legfeljebb egy érdekes színfoltot képviselhet. Emma a szabadkőműves Sándor méltó felesége. Női mivoltából következik az, hogy hajlékonyabb férjénél, jobban tud alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és erre bátorítja, valósággal irányítja férjét. Saját érdekükben, a továbbélésért. Ebben támogatja férje iránt érzett meleg szeretete, segíteni akarása. Látszólag őt nem is bántja a veszteség. Ez azonban csak tettetés, hogy férjét talpra tudja állítani. Ezt bizonyítja a zárómondat, amelyet Emma mond: „Ennek már vége”.
A „kis színdarab” nyelve fordulatos, kifejező, árnyalt, élettel teli. Minden szereplőnek megvan a maga egyéni stílusa. Emma még „nyelvészkedik” is. Finomkodásnak hatna, ha nem éreznénk benne azt, hogy így, ezzel a mesterkélt nyelvészkedéssel akarja tompítani férje fájdalmát. A kor – a hazugság korának – szellemébe beleillik az, hogy egyetlen stiláris fordulattal igyekszik a szerző Emma szerepében a kegyetlen valóságot elviselhetővé tenni. Ez is része Benedek Marcell nagymesteri tanításának.
Következzék tehát Benedek Marcell A zongora című kis színdarabjának első nyomtatott változata!'


.: tartalomjegyzék