Cikk A Otgz - Székelyföld kulturális havilap - Hargita Kiadó

utolsó lapszámaink: 2015 – Szeptember
2015 – Augusztus
2015 – Július
archívum …

legújabb könyveink: Petőfi Sándor – A helység kalapácsa
Gábor Felicia – Csángó vagyok
Ferenczes István – A pepita hangya
az összes könyveink …

Székely Könyvtár:

Arcképcsarnok: Erdélyi magyar írók arcképcsarnoka

Aktuális rendezvények: 2015. szeptember 30

bejelentkezés:

Online előfizetőink a lap teljes tartalmát olvashatják! Előfizetés!

kereső:
Általános keresés. Pontosabb keresésért kattintson ide!

Moldvai Magyarság: Kulturális havilap

partnereink:





















'+ ''+ (document.layers?(''):('
'))+ 'Loading image ...'+ (document.layers?'':'
')+''); imgWin.document.close(); if( imgWin.focus ) { imgWin.focus(); } return false; } 2010 - Február
Puskás Attila

Szép szavakban forradalom

Az ötvenes évek derekán, frisen végzett egyetemistákként, az öcsémmel nagy tervekkel indultunk a Magyar Autonóm Tartományba, elfoglalni tanári katedráinkat. Jómagam először Csíkszépvízen, majd egy év múlva a csíkszeredai Vegyeslíceumban tanítottam, Csaba öcsém a gyimesfelsőloki szakközépiskolában lett tanár.
Mivel hittünk abban, hogy ebben a tartományban megteremtődött a szabad szó lehetősége, éltünk vele mindaddig, amíg a Hatalom nem nyilvánította elítélendő bűnnek.
Szépen induló tanári pályánk öt év után végleg megszakadt...

A történelmi közeg

Az 1952-ben sztálini parancsra létrehozott Magyar Autonóm Tartomány (MAT) elkötelezett kommunisták tartományi és rajoni vezetésével megpróbálja a közel 80 százalékban magyar etnikumú terület autonómiájának látszatát kelteni. A Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette román adminisztráció azonban már kezdettől ellenőrzi a parancsra létrehozott, folytonos gyanakvással követett belső megnyilvánulásokat, állandó bírálattal ösztönözve „nagyobb éberségre” a helyi kommunista vezetőket.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc alaptalan reményeket táplált a MAT lakosságában, együttérzéssel követték a magyarországi eseménenyeket. Szerte a tartományban szervezkedések folytak. A válasz: kíméletlen megtorlás. És az indokolatlanul kegyetlen megtorlások évekig nem csillapodtak.
Szigorítást jelentett a – vélt vagy valódi – „ellenségek” mozgásterének korlátozásában a belügyminisztérium 1957-ben hozott hírhedt 70-es rendelete, amely arra kötelezte az állambiztonság III.ügyosztályát (belső elhárítás), hogy minden múltbeli politikusról, szimpatizánsról, valamint a társadalom „megbízhatatlan”, ellenséges elemeiről nyilvántartást vezessen. Magyar (és nem csak) vonatkozásban a négy magyar év (1940–1944) közszereplőiről. Ezzel párhuzamosan belső rendelet szorgalmazta a magyar anyanyelvű ügynökök (informátorok, besúgók) fokozottabb beszervezését az úgymond „bűnös” akciók eredményesebb leleplezésére.
Csík rajont római katolikusok lakják. A vallásukhoz és papjaikhoz hű katolikusokban püspökük, Márton Áron 1951-ben történt letartóztatása újabb okot adott a rendszerrel való szembefordulásra. Nem fogadták el az ún. „békepapokat”, akiknek egyébként, amikor 1955-ben kiszabadult, a püspök megbocsátott.
Miután a kommunista vezetés belátta, hogy a vallásukat gyakorolni akarók elleni tiltó akciók sikertelenek, 1958-ban fondorlatos lépésre szánták el magukat a katolikus egyház és papjai ellen. Ennek kitervelője Budişteanu ezredes, a MAT-beli III. csoportfőnökség vezetője. A „Mureş” (Maros) fedőnevű akció szenvedő alanya Sántha Antal csíkszentdomokosi káplán. A hittanórákra járó lányok megrontása a vád. A nagy felhajtással megrendezett pert 1958 karácsonya előttre „időzítették”. A koncepciós perben szereplő lányok iskolánk tanulói voltak. Sántha Antal 12 évet kapott és széleskörű akció indult a katolikus papság ellen. Mintegy 24 pap került rövid időn belül börtönbe.
Mint ez köztudomású, ekkoriban szűntetik meg, „vonják össze” a Babeş egyetemmel a Bolyai Tudományegyetemet, a szeparatizmus elleni jelszóval. Összevonnak, egyesítenek más egyetemeket, főiskolákat is hasonló román intézményekkel, amelyek majd rendre elsorvasztják a magyar tagozatokat. Ugyanakkor kötelezik bizonyos tantárgyak (földrajz, történelem) román nyelven történő tanítását a magyar iskolákban.
Ezek az évek a durva módszerekkel kényszerítő kollektivizálás évei is. Tanárokat, diákokat küldenek haza, s addig nem térhetnek vissza, amíg szüleik nem állnak be a „közösbe”.
Mindezekre az eseménenyekre rátesz „egy lapáttal” Kádár Jánosék országjárása, amely a marosvásárhelyi beszédben csúcsosodik ki, amikor Kállai Gyula miniszter 1958. február 25-én a hallottak miatt csalódott marosvásárhelyiek előtt mintegy szabadkezet ad a román diktátornak a nemlétező „bűnök” megtorlására.
Ezek azok a történelmi előzmények (mindenekelőtt az 56-os magyarországi események és azok romániai visszhangja), amelyek magyarázatul szolgálnak a Vegyeslíceumban történtekre és amelyek végül a csíkszeredai tanár-diák per 11 áldozatának sorsát megpecsételték.

Csíkszeredából Csíkdánfalvára

Az a tanári „karrier”, amely sorsom lett, csak a kommunista idők erkölcstelen, diktatórikus politikájával magyarázható.De még ezzel együtt is szokatlan. Hivatásból lettem tanár. Biológus és szerelmese az irodalomnak. Olyan fáradhatatlan lendülettel kezdtem el dolgozni már Csíkszépvízen is, amely csak erősödött akkor, amikor 1955 őszén megkaptam a csíkszeredai Vegyeslíceum természetrajz katedráját. Lakás is került a gimnáziumban, mivel Lőrinczi Jánossal együtt megbíztak a bentlakás felügyelőtanári feladatával.
Ezekben az években több fiatal tanár kapott kinevezést a líceumba. Megpezsdült a szakmai és művelődési élet, mind az iskolában, mind a városban. Egymást érték az irodalmi estek, a színdarabok. Az iskola hátsó udvarában életrekelt a kísérleti kert (Micsurinnak nevezték).
Vajnovszki Kázmér mutatja be a fiatal tanárokat az Előrében 1956. május 9-én megjelent riportjában (Hétköznapok – vasárnapok). Így fejezi be írását: „Tavaszi fuvallatot vittek egész Csíkszereda kulturális életébe.” És ebben nem volt semmi túlzás.
Nem maradt el az elismerés sem. Jóllehet eleinte idősebb kollégáinkat zavarta a „nyüzsgésünk”, de elismerték, hogy ilyen Csíkszeredában még nem volt. A tanügyi feletteseink – túl a szavakon – prémiumokkal is elismerték érdemeinket. De elismerését fejezte ki a rajoni pártvezetés is. Rajoni kultúrfelelős lettem tanügyi vonalon, és – bár úgymond „kispolgári” származásom, pártonkivüliségem, alig három éves szolgálatom „ellenjavalttá” tette – felkértek rajoni szaktanfelügyelőnek, amit én, általános megbotránkozásra, visszautasítottam. Tudtam, miért teszem. Azonban „karrierem” ezzel „leszálló ágba” került. Az akkori főtanfelügyelő, Simon András ellenségemmé lett, annyira sértette a visszautasítás.(Magyarázatul: akkor egy tanfelügyelő a Párt hivatali „harsonája” volt és párttagnak kellett lennie. Másrészt szerettem tanítani, ezért lettem tanár és nem hivatalnok.)
Az 1956-os események érezhető mozgolódással, izgalommal jártak mind a tanárok, mind a diákok körében. Én gyászszalagot viseltem a forradalom vértanúiért, s erről tudtak kollégáim, diákjaim is. Lőrinczi – tanácsomra is – nem vette ki a magyar forradalom ügyét írásaikkal is vállaló írókat, költőket a tantervből, jóllehet erre rendelet kötelezte. Nem néztük el a magántanuló aktivisták tudatlanságát vizsgáikon, aki nem érdemelte, nem ment át. Persze, mindez nem maradhatott titokban. Az első – figyelmeztető – villám 1958 nyarán sújtott le, a rajoni tanügyi nagygyűlésen.
Valós és valótlan vádakkal vádoltak meg többünket. Engem azzal is, hogy cselekedeteimmel megtévesztettem a Pártot, befurakodtam bizalmukba. Néhány napra rá hívattak a tanfelügyelőségre (másokkal együtt), és választás elé állítottak: vagy kérem önszántamból Csíkdánfalvára helyezésemet, vagy elbocsátanak a tanügyből. A kisebbik rosszat választottam.

Fiatal költők líceuma..., avagy hogyan lett egy vándordiák nyomán tizenegy „rendszerellenes összeesküvő”?

Sokféle érzelmei támadtán az ifjú versben fejezi ki „elmondhatatlan” gondolatát, hangulatát a táj, a szeretett lény, a népe iránt. Verselő diákok voltak a csíkszeredai líceumban többen is, köztük Sántha Imre, Vorzsák János, Szőcs László XI-es, utolsó éves diákok. Verseik témája, akárcsak az élet, változatos volt, ám nyílteszű diákokként verseikben szembehelyezkedtek a fojtogató elnyomással, az egyre hangosabb magyarellenességgel. A forradalom igenlése visszhangzott verseikben (no meg persze a szerelem, minden megközelítésben). Füzetekbe írták a verseiket és büszkék voltak – kétségtelen – tehetségükre. A versnek az a rendeltetése, hogy mások is ismerjék. Verseiket tehát diáktársaik is ismerték. Az is természetes volt, hogy „produktumaikkal” tanáraikhoz forduljanak tanácsért. Osztályfőnökük, Palczer Károly, egyike volt szeretett tanáraiknak (lásd a bűnügyi adatlapját), hozzá fordultak tehát. Palczer tudott költői „hajlamaimról”, s arról is, hogy beíratkoztam a magyar nyelv- és irodalomszakra levelezőként. Azt tanácsolta tanítványainak, hogy mutassák meg nekem verseiket, mondván, én jobban értek a poétika szabályaihoz. Így került hozzám (akkor már Dánfalván voltam) Sántha Imre fekete füzete verseivel. Ezek között a versek között nem egy volt úgynevezett nacionalista, rendszerellenes.
A tizenegy ember sorsát meghatározó „lavina” 1959. április 4-én indult el Sántha Imre hátrahagyott levelével (lásd a mellékletet), amelyben búcsúszavaival fejezi ki önállósodási szándékát és arra kéri a szüleit, hogy (idézem): „...milicistával, ha egy cseppet is szeretnek, nagyon kérem, ne köröztessenek. Ha elfognak, motozás lesz a vége, akkor megtalálják verseimet, amelyeknek hangja a mai kor fülét igen sérti.”
Sántha, felhagyva terveivel, hazajött. Ezt megelőzőleg azonban a megriadt szülők tanárhoz, igazgatóhoz, tanfelügyelőhöz fordultak és az ügy eljutott a szekuritátéhoz is. A házkutatás során vádló anyagot találtak. Április 4-én letartóztatják Sánthát, de 7-én szabadon engedik. (Vorzsák János SZIVOT (CNSAS) anyagában van egy szekus határozat, amely szerint Sánthát bízzák meg a verselő diákok megfigyelésével.) Április 13-án újra letartóztatják, ezúttal Vorzsákkal és Szőccsel együtt.
Vorzsák – aki tanulmányozta szekus dossziéját – közli,hogy a SZIVOT-anyagban talált egy Sántha önéletrajzot, amelyben verseiről számol be, valamint, megbánva tettét, fogadkozik, hogy egész életét a Párt törekvéseinek támogatására szánja és harcol az osztályellenség ellen.
Ugyancsak Vorzsák közli, hogy a Sántha-dosszié (a 11 dossziét, tehát a Puskás-ügy egész anyagát mindenkinek átadták tanulmányozásra) tartalmazza a kihallgatások idején Sántha cellájában tartózkodó Dr.Németh Ernest (Ernő) orvos besúgó révén a vizsgálótiszt tudomására hozott valótlanságokat, amelyek jól jellemzik Sántha nagyképűségét és hazudozásra való hajlamát. Németh április 25-én, 28-án, május 5-én közli a Sánthát kihallgató tiszttel, hogy 1956-ban tanáraik irányításával készítettek elő forradalmi megmozdulásokat, s ő, mint az a diák, aki a legtekintélyesebb volt (sic!), szerepelt mint tanár-diák „kapcsolattartó”(!!). Később – jelenti ismét Németh – visszavonja ezeket a kijelentéseit, mondván, hogy csupán „dicsekedni akart”.

Sor kerül a tanárokra is

Április 24-én – úgymond,a diákok ügyében – Marosvásárhelyre hívják Palczer Károlyt, a fiúk osztályfőnökét. (Végig vele utazik egy fölöttébb gyanús személy, aki végül leleplezi magát, hiszen egészen a szekuritátéig kíséri.) A szekuritátén letartóztatják Palczert. Sántha Imrének a kihallgatása során az ügyet „továbbgörgető” közlése az volt, hogy előbb Palczernek adta át 1958-ban a fekete füzetet, aki helyeselte a versekbe foglaltakat. További verseket később is adott át (pl. Múlt, jelen, jövő és a Hozzátok szólok című verseket). Ekkor javasolta Palczer – vallja Sántha –, hogy forduljon hozzám tanácsért, mondván, hogy én jobban értek a versekhez.
Valamennyi szekus anyag arra utal, hogy Sántha szükségtelenül „bőbeszédű” volt. Alább olvashatjuk, amiről kényelmesen hallgathatott volna, egyikünk (János László) nem került volna az ügybe.
Elmondta, hogy a magyar forradalom napjaiban Zsók László IX.C. osztályos tanuló részére névtelen levél érkezett, amelyben szervezkedésre buzdítják őt és társait. Ennek a levélnek a felolvasásán jelen volt János László is (Zsók László nagybátyja), továbbá Vorzsák és ő (Sántha).Ez az osztályteremben történt, de miután János László a X. osztály végeztén Brassóban tanult tovább, a szervezkedés abbamaradt. Ekképp a már kibontakozó tanár-diák „ellenforradalmi” ügyet „megfejelték” egy ötvenhatos diákszervezkedéssel is. Igy került ebbe a mellékágba János László, akinek a másik ügyben nem volt szerepe.
Időközben a Csíkdánfalvára eljuttatott „fekete füzetet” a dánfalvi Zsók László közvetítésével visszaküldtem Sánthának.
Sántha az április 8-i kihallgatása során megerősíti, hogy az ő letertóztatása után (április 4-7.) visszaküldtem a füzetét, de abból a következményektől megijedt osztálytársai kitépték az „ellenforradalmi” verseket, arra számítva, hogy így nekem nem lehet bajom a versesfüzet miatt.
Azonban a jószándék hiábavaló volt. Május 12-én a dánfalvi albérletemnél tartott, jobbára eredménytelen házkutatás után (mert „bűnös” irataimat, verseimet, naplómat átadtam elrejtés végett háziasszonyomnak), letartóztattak, majd este egy dzsippel János László és Zsók László társaságában (némaságra kötelezve) a marosvásárhelyi szekura szállítottak.

Újabb négy tanárt tartóztatnak le

A nyilatkozatokat bőven szolgáltató Sántha Imre Lőrinczi János magyartanáráról beszél, aki abban az évben átvette a végzős XI. osztályt és a magyar irodalmat „nacionalista” szellemben tanította (!!).
Eközben a már letartóztatott tanárok vallomásából egy vidám tanári társaság képe rajzolódik ki, akik születés- és névnapokon, színdarabpróbákon és különböző szórakozóhelyeken együtt vannak. Hallgatják a rádiót a forradalom idején, lelkesednek a forradalom sikerére, éneklik a két tiltott himnuszt (a magyart és a székelyt). Mivel a frissen jött fiatal tanárok, tanárnők jobbára függetlenek, Bereczk Lajos (Gyurka) aligazgató családjánál részesülnek otthonos fogadtatásban. Így Bereczk lesz a közös beszélgetésekért a fő felelős. Bereczket július 6-án tartóztatják le.
A magyar irodalmat tanító Lőrinczi Jánosra július 10-én kerül sor.
Kovács Gyula fiatal matematika-fizika szakos tanár. A pedagógusok rajoni gyűlésén felszólításra sem ítéli el már letartóztatott tanártársait. Neki is július 10-én kell megismernie a tisztesség „kommunista jutalmát”. (Nem így Salló István tanítótársam Dánfalván, aki a magyar szókincs minden negatív jelzőjével fakadt ki ellenem.)
Most már (a cellai besúgóknak is tulajdoníthatóan) egyre kuszább az ügy kibontakozása, a vádjavaslathoz vezető út befejezéséhez szükséges események, vallomások rögzítése.Ezért nem lehet tudni ki által történik először említés arról, hogy a forradalom napjaiban Kovács Dénes rajztanár behozta a Szabad Nép magyarországi napilap egyik számát, amelybe a forradalmat méltató neves újságíró, Pándi Pál egy hosszabb cikke van, helyenként figyelemfelkeltő céllal, pirossal aláhúzva. Kovács Dénest – utolsónak – augusztus 7-én tartóztatják le.
Ismerniük kell olvasóinknak azt a szekus-segítséget, amit a cellabesúgók jelentettek vizsgálati fogságunk idején. Ezek a gazemberek barátságos, érdeklődő „szenvedőtársakként” leplezték igazi lényüket és szándékukat. Ezáltal fontos szerepük volt a vizsgálótisztek sikerében. Ne titkoljuk tehát nevüket (valódi nevüket a szekus-irattár dossziéiból írtuk ki).
Velem egy Oprea nevű köztörvényes (sikkasztásért elítélve) volt egy cellában.Ö jelentett rólam minden kihallgatásom között Fábián Márton századosnak. Oprea leginkább arra volt kiváncsi (mármint Fábián!), hogy mi lett az írásaimmal? Szerencsémre gyanút fogtam és következetesen azt mondtam,hogy elégettem mindet, amikor meghallottam a letartóztatásokat.(Szőcs Károlyné, Regina asszony rejtette el ezeket a házkutatás előtti este.Ha megbíztam volna Opreában, bűnpártolásért Regina asszony is börtönbe kerül.Ő később öcsémen keresztül eljuttatta szüleimnek. Ma is megvannak.)
Palczer Károllyal egy Farkas Albert nevezetű volt egy cellában, azonos céllal.
Kovács Gyulával Dr.Kertész Béla, székelyudvarhelyi orvos tárgyalta meg „államellenenes” bűneit.(Később ugyanabban a városban lakva gyakran találkoztak.Bocsánatkérésre nem került sor.)
Bereczk Lajost egy Csillag Vasile nevű köztörvényes boldogította és keserítette el a végtelenségig. Tudomásunk van a dossziék alapján arról is, hogy Dr.Németh Ernő, mikházi orvos is„beszolgált”.
A besúgók másik feladata az volt, hogy a ránk váró sötét jövőt minél színesebben ecseteljék, s ekként késztessék vallomásra kliensüket. Bereczk és Kovács Dénes értesüléseink szerint súlyos idegi válságba estek e manőverek következtében. Az emberi gonoszságnak ez a léleknyomorító befolyása kergette kétségbeesésbe a csíkszeredai líceum legtehetségesebb, legkedveltebb tanárait. A besúgok lehet, hogy már nem élnek, többségükben áldozataik sem. Soha, senki nem kért bocsánatot azért, amit embertársai ellen vétett. Megbocsátani pedig csak a bocsánatkérőnek lehet!

A per záróindítványa összeáll

A vád záróindítványát 1959. augusztus 20-án készítette el Fábián Márton százados, a belügyminisztérium Magyar Autonóm Tartományi Igazgatósága Bűnügyi Kivizsgáló Osztályának vizsgálóbiztosa. A továbbiakban, szükség szerint rövidítve, a dokumentum fordítását adom.
„Elemezve a bűnügyi nyomozás felderítő tevékenységét és ennek anyagát, a 348/1959-es bűnügyi nyomozati dosszié alapján az alábbiakat vádoljuk.” – indítja a 22 oldalas vádiratot Fábián.
Ezt követőleg felsorolja a gyanúsítottak nevét „bűnük” súlyosságának sorrendjében, lakóhelyüket, és a javasolt BTK cikkelyt. Ez az esetek többségében a hírhedt 2O9-es 1. és 2. pontja „a” és „c” betűi, azaz „a társadalmi rend elleni tevékenység (uneltire) bűntett és vétség elkövetése”. Néhányunknál a 325-ös cikkely is szerepel, amely az „ellenséges propagandaanyag nyilvános terjesztése” bűntettet bünteti.
A sorrend: Puskás Attila, Bereczk Ludovic (Lajos), Lőrinczi Ioan (János), Palczer Carol (Károly), Kovács Iuliu (Gyula), Kovács Dénes, Sántha Emeric (Imre), Vorzsák Ioan (János), Zsók Ladislau (László), János Ladislau (László) és Szőcs Ladislau (László).
Jelzi Fábián, hogy a bűnügyi eljárást hivatalból kezdeményezték 1959. április 15-én.
A továbbiakban Fábián általánosan vázolja a gyanúsítottak „ideológiai tévelygésük gyökereit”.Érdemes innen a fontosabb megállapításaiból pontosan idéznünk: „A nacionalizmus a burzsoázia ideológiai és politikai fegyvere, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy nemzeti fogantatású gyűlöletet szítson a különböző nemzetiségű dolgozók között, ezáltal nyomatékosítva egyik nemzetnek az uralkodását a másikon.” (Mennyire igaz! -teszem én hozzá.)
„A hatalomtól megfosztott burzsoázia nem adja fel jószántából elvesztett állásait, hanem teljes erejéből harcol pozícióinak visszaszerzéséért. E célok megvalósításában nem mellőzi a bűntetteket sem, bármennyire is gyűlöletesek legyenek azok.(...) Különösen a soknemzetiségű államokban használt fegyverek egyike, amelyet egyes reakciós értelmiségiek használnak, akik különböző állásokba beszivárogtak, különösen a tanügy valamennyi szintjén, az, hogy az ifjú tanulókba beoltsák a nacionalizmus gyűlöletes mérgét, ezáltal valósítva meg bűnös céljaikat. Esetünkben a csíkszeredai Magyar tannyelvű Vegyes Líceumról van szó, élén (?!) Puskás Attilával, aki egy kulák (?) és politikai elitélt (?) fia (n.b. édesapám sohasem volt kulák, elítélt sem, csak deportált) és aki előzetesen, számos alkalommal folytatott a RNK demokratikus rendszere ellen ellenséges jellegű beszélgetést azokkal az elemekkel, akik ugyanezeket az érzelmeket táplálták. Ezt követőleg közösen elhatározták, hogy fokozottabban támogatják az ellenforradalmi tevékenységet a tanulók soraiban azáltal, hogy nacionalista, soviniszta szellemben a népi demokratikus rendszerrel szemben gyűlöletre nevelik őket.
A nacionalista-soviniszta tevékenységük következtében, amelyet a tanulók közt kifejtettek, a fiatal tanulók egy csoportja a XI.C osztályból, élén Sántha Imrével, ellenforradalmi tevékenységbe kezdett. Több ellenséges hangú verset fogalmaztak meg és terjesztettek, amelyekben arra buzdították osztálytársaikat, hogy kezdeményezzenek hazánk demokratikus rendszere elleni tevékenységet.”
E bevezető szöveg után Fábián rátér a személyenkénti „bűnök” felsorolására a már ismertetett sorrendben. Ennek megjelenítése előtt azonban lássunk egy, a perrel kapcsolatos fontos kérdést.

Szervezet vagy csoport?

A kérdés nem indokolatlan. Jóllehet a kor történelmével foglalkozó munkákban (pl.Pál-Antal Sándor: Áldozatok – 1956) az ügy megjelölésére „Puskás csoport” összesítő megjelölést találjuk, mégis megalapozott a feltevés, hogy – legalábbis a vizsgálati időszak kezdetén – felmerülhetett a „szervezet” lehetősége is, nyilván sokkal súlyosabb büntetésekkel. Feltevésemet alátámasztja a négy diák „szervezett” jellegű beszélgetése 56-ban, de annak a ténynek a többszöri emlegetése is a vádjavaslatban, hogy Puskás, Bereczk, Lőrinczi, Palczer „együtt” beszélték meg a politikai helyzetet, a „tennivalókat” Szintén erre utal az 1956-os lakodalom, ahol én, úgymond „összehívottak” (?!) előtt olvastam fel Október 23 című versemet.
Természetesen, ahhoz, hogy szervezetet „fabrikáljanak” a 11 gyanúsított
tevékenységéből, hiányzott jónéhány „kelléke” a szervezetnek (pl. alapszabály, célkitűzés írásban, tagtoborzás, a szervezet megnevezése, a tisztségek kijelölése, titkosság, stb.), ámbár, ismerve a szekuritáté találékonyságát, némi többlet erőfeszítéssel és a letartóztatottak „hathatós hozzáálásával”,akár sikerülhetett is volna.De – nem bizonyítható okból – letettek erről. Feltevésemet hiba lenne tényként előadni.
A csupasz igazság az, hogy az a majdnem baráti kapcsolat, amely sikeressé tette az iskolánkat, jól meghatározott pedagógiai célkitűzés volt, semmi köze nem volt a politikumhoz. Harmonikusan dolgoztunk együtt, és ez szükség esetén (már csak identitásunk megőrzésére tett műsoraink miatt is) „ellenforradalmi” tevékenységre volt „átírható”.

Ki miben találtatott „bűnösnek”?

1. Puskás Attila a per fővádlottja. Alig öt éves tanári múlttal számos szóbeli- és írásbeli dicsérettel mögöttem, ezek ellentételezésére ugyancsak alaposabb indoklás szükségeltetett a „főbűnösség”-hez. Így kéznél volt édesapám politikai múltja, amelyet az ún. horthyista rendszerben vállalt szerepe határozott meg. Hogy szerepemnek múltja is legyen, jól jött a tanúk részéről az, hogy úgymond már az egyetemi éveim alatt is fejtettem ki ellenforradalmi tevékenységet (pl. „becsmérelte a haladó irodalmat, ellenséges hangú verseket írt” stb. Mindebből dokumentumokkal semmit sem bizonyítottak!)
Az is hasznosnak bizonyult, hogy „szándékosan” kérte MAT-ba való kinevezését, hogy a székelység körében terjessze nacionalista-soviniszta elveit.(Mintha akkoriban mi határoztuk volna meg, hogy hova helyeznek ki.)
„Miután Bereczk Lajos, Lőrinczi János, Palczer Károly és mások személyében hasonló meggyőződésűekre talált, a továbbiakban már »szerevezetten« (!) folytattak ellenséges hangulatú beszélgetéseket a nemzetiségi kérdésről.
Az 1956-os ellenforradalmi események felerősítették ellenforradalmi tevékenységét. Összegyűltek Bereczk Lajos lakásán Lőrinczi Jánossal, Kovács Gyulával és másokkal, hallgatták az imperialista adókat és csoportosan (!) latolgatták az RNK-val szemben ellenséges módon az eseményeket, dicsőítve az ellenforradalmi banditák terrorista tevékenységét, kifejezve azt az óhajukat, hogy győzzön az ellenforradalom és terjedjen át Romániába is, amikoris alkalom adódik a népi demokratikus rendszer megdöntésére. Ezen alkalmakkor Puskás Attila és az említett tanárok rágalmazták a népi demokratikus rendszert, kifejezték gyűlöletüket a kommunistákkal és a Szovjetunióval szemben.
Puskás Attila a Magyar Népköztársaságban kitört ellenforradalmi események alkalmával fokozta ellenséges tevékenységét. Verset írt, amelynek hangja egyértelműen ellenséges volt (n.b. Fábián nem ismerte a versemet) a népi demokratikus rendszerrel szemben, azonosult az ellenforradalmi elemekkel, dicsérte ezek terrorista cselekedeteit, ellenséges tettekre buzdított RNK kormányzati formája ellen.
Ugyanekkor Lőrinczi János meghívta Puskás Attilát a Székelykeresztúron 1956. november 3-án tartandó lakodalmára, ahol megbízható (!) személyek voltak jelen (értsd: rokonok, barátok). Ekkép aztán a lakodalom átalakult ellenforradalmi szolidáris megnyílvánulásra és a jelenlévők felháborodásukat fejezték ki – a hajnali rádióközvetítésre reagálva – a Munkás-Parasztkormány megalakulása miatt, és azért, hogy az új kormány a Szovjetunióhoz fordult az ellenforradalom leverésére. Puskás Attila felolvasta az Október 23. című versét, a jelenlévők elénekelték a magyar és székely himnuszt, majd szétoszlott a lakodalmi népség.
Puskás Attila gyanúsított nyilvánvalóvá tette gyűlöletét a Szovjetunióval és a RNK-val szemben azáltal is, hogy Kovács Gyulával és Lőrincz Jánossal együtt elhatározták azt, hogy nem néznek meg szovjet filmet és nem olvasnak szovjet szakirodalmat.
Bereczk Lajossal, Lőrincz Jánossal, Palczer Károllyal és Kovács Gyulával, valamint másokkal is ellenségesen beszéltek a közép- és felsőfokú oktatás magyar tannyelvű anyagáról. Több rendben Bereczk Lajos lakásán a fenti személyek ellenséges hangon tárgyalták a RNK nemzetiségi politikáját, amely a magyarság felszámolását célozza és elhatározták, hogy ez ellen a legmegfelelőbb mód a tanulók tudatába belopni a társaság bűnös terveit olyképp, hogy erre a magyar irodalmi órákat használják fel. Így burzsoá történelemszemléletet lehet becsempészni, meghamisítva az igazságot, sovén felfogásuknak megfelelően. Hasonlóképpen azt is elhatározták, hogy a tanórán figyelmen kívül hagyják az analitikus tantervet, és úgy választják meg a polgári szellemiségű írókat, hogy ezeknek műveivel a népi demokratikus rendszer ellen izgassanak.
Puskás Attila eme bűnös elhatározása értelmében pontosan meghatározta Lőrinczi János számára, hogyan adja elő – megtévesztő módon – a magyar irodalmat. Hogy eredményesebben fejthesse ki tevékenységét, Puskás Attila beiratkozott a magyar nyelv- és irodalom szakra, hogy majd irodalom szakosként ültesse el a tanulókban ellenforradalmi elveit.
1957-től a tanulóknak előadást tartott március 15-ről, nacionalista-soviniszta szellemet sugallva tanítványainak.
1959 tavaszán Bereczk Lajossal és Lőrinczi Jánossal együtt művészi műsort készítettek elő a tanulókkal (n.b. a pontatlanság csimborasszója: ekkor már Dánfalván voltam!), amely nacionalista, sovén tartalmú balladákat (!!) és a Gábor Áron c. színdarabot tervezték előadni (n.b. ez 57-58-ban volt!). Ez a színdarab 1943-ban jelent meg (n.b. Földi István Gábor Áron c. színdarabjáról van szó) és nyilvánvalóan nacionalista, soviniszta tartalmú volt. Sokszorosította és így adta a diákoknak betanulásra, de a felsőbb hatóságok leállították a próbákat (n.b. Horváth József igazgató).
(...) Puskás Attilát 1958.őszén a középiskolában kifejtett ellenséges tevékenysége miatt fegyelmi úton a csík-rajoni Csíkdánfalvára helyezték ki (n.b. azaz saját kényszerkérésem alapján).
A fent említett csoport ellenséges tevékenységének a hatására egy csoport diák, Sántha Imre vezetésével, 1958. őszén nyílt ellenséges tevékenységbe kezdett ellenforradalmi versek írásával. Puskás Attila 1959. tavaszán szerzett ezekről tudomást, amikor Sántha Imre és Vorzsák János megmutatták neki verseiket (n.b. Vorzsák verseit nem ismertem), hogy útmutatást kapjanak a jövőre vonatkozóan. Miután a versek tartalmát megismerte, Sántha Imre és Vorzsák János gyanúsítottakat arra utasította, hogy a jövőben is fejtsék ki ezirányú tevékenységüket (egyébként egyikükkel sem beszéltem!), azt tanácsolva, hogy terjesszék verseiket a tanulóifjúság körében.
Miután Puskás Attila megtudta tanítványainak letartóztatását – akiknek ellenforradalmi tevékenységét leleplezték az állami szervek – azért, hogy eltűntesse ellenforradalmi tevékenységét, valamennyi ilyen jellegű írásos dokumentumát megsemmisítette (hál'Istennek, nem ez történt).
Puskás Attila elismerte valamennyi ellene szóló vádat, ameyeket társainak a nyilatkozatai is megerősítettek, azaz Bereczk Lajos, Palczer Károly, Sántha Imre, Vorzsák János, valamint Horváth József és Pintér Györgyi tanúk és a bűntárgyak (csak a Gábor Áron színdarab kötetét találtam a dossziémban, más nem volt, ezt Gáll Ferenc idős csíksomlyói tanítótól kölcsönöztem).”
Hosszú bűnlajstromom után a többi gyanúsítotté következik, de ezekből csak azokat az elemeket emelem ki, amelyek az illető ügyében lényegesek és még nem fordultak elő, elkerülendő a nehezen elviselhető bikkfanyelvű szöveget és a felesleges szószaporítást. Ezért tehát írásom nem szöveghű, azaz nem teljes dokumentum. Tekintettel kell lennem olvasóink türelmére is. A sűrűn ismétlődő jelzők nem nélkülözhetetlenek.
2. Bereczk Lajos kétes múltú (nocsak!) elem – nyilatkozza Fábián. „Mind iskolai évei, mind antidemokratikus szülei meghatározták antidemokratikus személyiségét. Párttag volt, de leleplezték és kizárták a Pártból, miután ellenségesen viselkedett a RNK-val szemben (n.b. párttagot nem lehetett elítélni, előbb ki kellett zárni a Pártból). Miután kizárták a Pártból, fokozta ellenséges tevékenységét a RNK népi demokratikus rendszerével szemben. Rágalmazta mindazokat az intézkedéseket, amelyek megszilárdították és megingathatatlanná tették a népi demokratikus rendszert, híveket toborozva céljainak a megvalósítására. Kapcsolatba lépett kollégáival, lakására hívta őket, azaz Puskás Attilát, Lőrinczi Jánost, Kovács Gyulát és másokat. Ellenséges módon befolyásolta őket, kiábrándítva és elégedetlenekké téve kollégáit a rendszer tartóssága miatt.
Tevékenysége fokozódott az 1956-os magyarországi ellenforradalom idején, amikor gyalázta a kommunistákat és a Szovjetuniót, magasztalta a terrorcselekményeket és arra várt, hogy az ellenforradalom kiterjedjen hazánkra is, azért, hogy aktivizálódhassanak a népi demokratikus rendszer megdöntésére. (...)
Különösen nagy hangsúlyt fektetett a tanulók nacionalista-soviniszta nevelésére és a fentebb említett kollégáival egyetértésben a magyar irodalmi órákat látta alkalmasnak terveik megvalósítására, megtévesztő módon tanítva az irodalmat. Ennek a feladatnak a megvalósítása Lőrinczi Jánosra hárult. (...)
A magyar vér (sic!) tisztaságának megőrzésére ellenezték a vegyes házasságot. Miután 1957 őszén magyarországi nővére meglátogatta, aki találkozott Bereczk kollégáival, Puskás Attilával és Lőrinczi Jánossal, ellenséges módon tárgyalták a magyar ellenforradalmat, gyalázták a Munkás-Paraszt Kormányt és a Szovjetúniót. (...)
Bereczk együtt Puskás Attilával és Lőrincz Jánossal nacionalista-soviniszta műsort állított elő (lásd P.A.- nál). Egyfolytában becsmérelték, alkalmatlanoknak minősítették felsőbb vezetőiket azért, hogy lejárassák őket a kollégáik előtt. (...)
Bereczk Lajos gyanúsított elismerte az ellene felhozott vádakat, amelyeket Puskás Attila, Lőrinczi János, Kovács Gyula és Palczer Károly nyilatkozatai is bizonyítanak.”
3. Lőrinczi János (...) „Kinevezése után (1955) nyomban kapcsolatba lépett Bereczk Lajossal és Puskás Attilával, akik nacionalista-sovén érzelműek és szemben állnak a RNK népi demokratikus rendszerével.(...) Bereczk Lajossal, Kovács Gyulával, Puskás Attilával együtt ellenséges tevékenysége a magyar ellenforradaloim idején felerősödött, méltatta a terrorista tetteket és arra várt, hogy hazánkba is átterjedjen az ellenforradalom, amikor cselekedhetnek.
Ebben az időben szervezte meg lakodalmát Székelykeresztúron, amelyre bizalmi embereit, így Puskás Attilát is meghívta (n.b. akkoriban együtt voltunk bennlakási felügyelők, kapcsolatunk valóban baráti volt). Előzetesen megbeszélte, hogy mi történjék. Megkérte Puskás Attilát, hogy hozza el a versét, hogy felolvashassa.Így is történt, és ennek az eseménynek nagy hatása volt a jelenlévőkre, olyannyira, hogy a végén elénekelték a magyar és a székely himnuszt. (...)"
A továbbiakban a már ismert vádak ismétlődnek a magyar irodalom tendenciózus tanításáról, amelybe bevonja Pintér Görgyi kolléganőjét is, meg a kultúrműsorról már leírtak.
„Miután 1958-tól a XI.C osztályban is tanította a magyar irodalmat, azzal ahogyan tanította, befolyásolt egyeseket, például Sántha Imrét, ennek ellenforradalmi tevékenységét olyképpen, hogy Sántha olyan verseket írt és terjesztett osztálytársai közt, amelyek ellenséges tartalmúak voltak.
Lőrinczi János elismerte az ellene felhozott vádakat, amelyeket alátámasztottak Bereczk Lajos, Puskás Attila, Palczer Károly és Sántha Imre vallomásai is"
4. Palczer Károly „mint tanárszülők gyermeke nacionalista-sovén nevelésben részesült, a népi demokratikus rerndszer ellenségévé vált. 1956 nyarán Puskás Attilával, Kovács Dénessel, Lőrinczi Jánossal és másokkal ellenségesen viszonyulva a szocialista realista szellemiségű irodalomhoz, azt állította, hogy nincs megnyilvánulási szabadságuk az íróknak (...)
A magyarországi ellenforradalom idején a tanáriban ellenséges hangon magyarázta a rádióban hallottakat és kifejezte azt az óhaját, hogy jutna el hozzánk is a forradalom.Betegsége idején diákjai, Sántha Imre és Vorzsák János, akik hasonlóan gondolkoztak, meglátogatták, együtt megtárgyalták az eseményeket és megállapították, hogy az ellenforradalom oka a munkásság nyomora. (...)”
A fentieket követően újra ismétlődnek a magyar irodalom oktatásával már bemutatott vádak, valamint az ellenséges jellegű találkozók Bereczk lakásán.
„Mint osztályfőnök többször nyilvánította ki rágalmait a felettes hatóságokkal szemben az ifjúság nevelésével kapcsolatban. Eme hiányosságokkal (?) szemben bátor kiállásra buzdította tanítványait.
Amikor megismerte 1958 őszén Sántha és Vorzsák verseit, további ellenséges tevékenységre sarkallva őket adott tanácsot, útmutatást. Ismerve Puskás Attila verseit, biztosította tanítványait kollégája megbízhatóságáról, azt ajánlotta, hogy mutassák meg neki a verseiket azért, hogy poétikai szempontból tanácsot adjon.Ugyanekkor jelezte Puskásnak, hogy a tanítványai meg fogják látogatni.
Palczer Károly gyanúsított elismerte valamennyi ellene felhozott vádat. Ezeket tanúsítják Bereczk Lajos, Puskás Attila, Lőrinczi János, Sántha Imre és Vorzsák János is.”
5. Kovács Gyula „miután kinevezést kapott a csikszeredai Vegyes Líceumba, kapcsolatba lépett Bereczk Lajossal, Puskás Attilával, Lőrinczi Jánossal, Palczer Károllyal és másokkal, akik ellenségesen viszonyultak a RNK népi demokratikus rendszeréhez. (...)”
A továbbiakban ismétlődik a Bereczk lakásán hallgatott és kommentált rádióadásokkal kapcsolatos vád, az itteni összejövetelek untig ismert története, a már jól ismert minősítő jelzőkkel.
„Ismerte Puskás Attila ellenforradalmi versét, amelyben a szerző az
ellenforradalmárokhoz csatlakozást támogatta (n.b. nem erről szól a vers). Kinyilvánította a vers iránti rokonszenvét és csodálatát.”
Nála is említés történik Bereczk magyarországi nővérének a látogatásáról, a már ismert rokonszenv-minősítésekkel.
„Kovács Gyula elismeri valamennyi ellene felhozott vádat, amelyeket megerősítenek Bereczk Lajos, Puskás Attila, Palczer Károly, Lőrinczi János nyilatkozataikkal.”
6. Kovács Dénes „1955-től erőteljesen nyilvánul meg több tanártársa ellen (?) nacionalista-soiviniszta szellemben. (...) 1956 nyarán Puskás, Lőrinczi, Palczer kollégáival, valamint másokkal is a szocialista-reálista irodalom ellen fakad ki, gyalázza a RNK íróit, dicséri a sovén polgári írókat.
A magyar ellenforradalom idején bemutatta a tanáriban a Szabad Nép nacionalista-soviniszta írását (n.b. Pándi Pál cikkét), amelyet a jelenlévők ellenséges hangon tárgyaltak meg, dicsérve az ellenforradalmár magyar írókat. (...)
Hamis híreket terjesztett a tanáriban a kolléektivizálás ellen lázadó csíkcsicsói parasztokról, azokról a gazdákról, akik szembefordultak a Párttal és a Kormánnyal.
Kovács Dénes elismerte a vádakat, amelyeket megerősítettek Puskás Attila, Lőrinczi János, Palczer Károly és Bereczk Lajos is.”
7. Sántha Imre „még 1956-ban kezdte a népi demokratikus rendszer elleni üzelmeit, amikor IX.osztályos volt. Az 1956-os események idején Vorzsák Jánossal együtt felkeresték a betegeskedő Palczer Károlyt és a nyugati rádióállomások ellenséges jellegű adásait tárgyalták.
A fasiszta felkelés idején Sánthát arra kérte Zsók László, hogy vonuljanak félre együtt Vorzsák Jánossal, mert János László fontos, titkos dolgot akar velük megbeszélni. Névtelen levelet vett elő, amely az erdélyi magyar ifjakat szervezkedésre szólította fel a népi demokratikus rendszer ellen. Ekkor János László kezdeményezésére egy felforgató jellegű magyar nacionalista szervezetet (!?) hoztak létre. Sántha kapta a további tagok és fegyverek beszerzésének a feladatát. Sántha a gyűlés keretében elmondta, hogy van egy rossz pisztolya, amelyet meg lehet javítani. (n.b. Zsók azt állítja, hogy szó sem volt ezen a találkozáson pisztolyról. Működött Sántha fantáziája.)
Ezt követőleg néhány nap múlva Sántha, Vorzsák és János újra a fegyverek beszerzéséről beszélgettek,azonban a felkelés elbukása miatt abbamaradt a további szervezkedés, bár Sántha és Vorzsák 1957-58 folyamán többször folytattak ellenséges tartalmú beszélgetést – más osztálytársaikkal is – Erdély helyzetéről, becsmérelve a román kultúrát és reakciós szellemű tanárok által ajánlott könyveket olvastak.
Sántha Imre 1958-tól ellenséges hangú verseket írt, amelyekben dicsőítette a magyar ellenforradalmat és gyalázta a RNK demokratikus rendszerét. Miután Palczer és Puskás tanárok a verseivel fenntartás nélkül egyetértettek, ellenforradalmi tevékenységébe bevonta Szőcs Lászlót is.1959. április 2-án, tartva az iskolában kifejtett ellenforradalmi tevékenysége következményeitől (?) eltűnt csíkpálfalvi lakásukról, levelében hátrahagyva szüleinek, hogy ne nyomoztassanak utána, mert a nála lévő ellenforradalmi versei miatt felelősségre vonhatják.
Sántha Imre valamennyi vádat elismerte, amelyeket megerősítettek Vorzsák János, Zsók László, Szőcs László, Palczer Károly, Puskás Attila és Zágoni Elemér nyilatkozataikkal, valamint a csatolt bűntárgyak.”
8. Vorzsák János „a fasiszta felkelés idején meglátogatta Sánthával együtt Palczer Károly tanárt” (lásd Sánthánál az azonos szöveget).
„1956 november elején Zsókkal, Jánossal együtt részt vett a névtelen levéllel kapcsolatos összeesküvésben (l.Sánthánál). Szintén feladatot kapott új tagok és fegyverek beszervezésére, beszerzésére. Miután az ellenforradalom megbukott, a szervezkedés abbamaradt.
1958 őszétől verseket kezdett írni, amelyek ellenforradalmi tartalmúak voltak. Ezeket terjesztette osztálytársai között. Hogy még ellenséges tartalmúakat írhasson, bemutatta verseit Palczer tanárnak és Puskás Attilának (Vorzsák verseit nem láttam). Sánthával együtt olyan ösztönzésben részesültek, hogy folytassák a verselést és terjesszék ezeket (ó, szegény magyar nyelv!).
Miután 1959.tavaszán Vorzsák és Zsók megtudták, hogy Sánthát letartóztatták,
megsemmisítették az ellenforradalmi verseket azért, hogy tanáraikkal együtt kibújjanak a felelősségrevonás alól.
Vorzsák János elismerte a vádakat, amelyeket vallomásaikkal Sántha Imre, Szőcs László, Puskás Attila, Palczer Károly, valamint a bűntárgyak is megerősítettek.”
9. „Zsók László címére 1956. novemberében egy névtelen levél érkezett a nacionalista ifjak nevében, dicsőítve a magyar ellenforradalmat, gyalázva az RNK népi demokratikus rendszerét. Arra buzdította az ifjakat, hogy szervezzenek titkos mozgalmat a rendszer ellen. Miután elolvasta és tartalmát ellenséges hangon tárgyalta János Lászlóval, megeyeztek abban, hogy kapcsolatba lépnek Sánthával és Vorzsákkal (lásd a Sánthánál már leírtakat). Ennek a kapcsolatnak az volt a következménye, hogy tudomást szerzett Sántha és Vorzsák ellenséges tartalmú verseiről. 1959 tavaszán a már Csíkdánfalván tanító Puskás Attila tanár arra kérte, hogy vigye vissza Sántha verseit, amelyek véleményezésre nála voltak. Miután a füzettel visszatért az iskolába, megtudta, hogy Sánthát letartóztatták. Ekkor Vorzsákkal együtt kitépték és megsemmísítették a füzetben található ellenforradalmi tartalmú verseket.
Zsók László elismerte a vádakat, amelyeket nyilatkozataikban megerősítettek Sántha Imre, Vorzsák János és János László is.”
10. „János László (a névtelen levéllel kapcsolatos történéseket lásd a Sánthánál leírtak szerint) miután 1957-ben érettségizett, a kapcsolata megszakadt Vorzsákkal, Sánthával és Zsókkal, akik ezután is folytatták ellenséges tevékenységüket.
János László valamennyi vádat elismeri,amelyeket bizonyítanak Sántha Imre,Vorzsák János és Zsók László vallomásai is."
11. Szőcs László „Sántha és Vorzsák osztálytársaként többször folytatott ellenséges tartalmú nacionalista beszélgetést, amelyek során rágalmazta az RNK demokratikus államrendjét és hazánk haladó íróit.
1959 kezdetén több ellenforradalmi verset írt és kezdte terjeszteni osztálytársai körében, hogy ezzel felébressze bennük a nacionalista, soviniszta érzelmeket. Verseit megbeszélte Sánthával és Vorzsákkal, és az ő verseiket is megismerte. Letartóztatásáig megőrizte verseit.
Szőcs László elismeri a vádakat,amelyeket vallomásaikkal igazol Sántha Imre és Vorzsák János is.”

Javaslat a gyanúsítottak büntetőtörvénykönyv szerinti besorolására, amelyet a vizsgálóbiztos küld a BTK Eljárás 2677 cikkelye alapján a kolozsvári Katonai Törvényszéknek a marosvásárhelyi Katonai Ügyészségen keresztül a BTK procedurális eljárása 269–278 cikkelyeinek előírása alapján.

„1. Puskás Attilát, mivel Bereczk Lajossal és Lőrinczi Jánossal társultak ellenforradalmi célkitűzéssel, a BTK 209. szakaszának 1. pontja szerint »a fennálló társadalmi rend elleni üzelmeknek, törvénysértésnek minősül.«
2. Palczer Károly és Kovács Gyula, mivel fokozott ellenséges tevékenységet fejtettek ki tanártársaik és a tanulók körében, a BTK 209. szakasza szerint, ennek 2. pontjának utolsóelőtti bekezdése alapján büntetendő.
3. Sántha Imre, Vorzsák János, Zsók László és János László felforgató szervezetet (?!) hoztak létre, azzal a céllal, hogy megváltoztassák a RNK kormányzati formáját. Büntetésük a BTKL 2O9.szakasza 1.pontja szerint alkalmazandó.
4. Kovács Dénes és Szőcs László erőteljes ellenséges agitációt folytattak a tanulók és a tanárok körében. A BTK 2O9. szakaszának 2. pontjának »a« bekezdése szerint büntetendők.
5. Puskás Attila, Sántha Imre, Vorzsák János és Szőcs László több ellenforradalmi verset írtak és terjesztettek, amelyet a ›tiltott kiadványok terjesztéséért‹ a BTK 325. szakaszának 3. bekezdése »c« pontja szerint büntetik.”

Ezt követően a vizsgálóbiztos a személyek szerinti vádakat sorolja fel és megismétli a BTK már előbb is javasolt cikkelyeit. A Puskás-csoport ügyét a kolozsvári Katonai Törvényszék Macskási Pál tanácsa 1959. szeptember 15-én (n.b. célzatosan a tanév kezdő napján) tárgyalta. Az ügyvédekkel a vádlottak sohasem találkoztak, sőt, ha védeni próbálták védenceiket, Macskási durván, fenyegetően hallgattatta el őket. Az ítéleteket másnap hirdették ki, de mi csak hetekkel később tudtuk meg, amikor a börtön szolgálatos tisztje a cellánkba jött és felolvasta.
Íme az ítéletek:
1. Puskás Attila 20 év (plusz 10)
2. Bereczk Lajos 8 év
3. Lőrinczi János 7 év
4. Palczer Károly 15 év
5. Kovács Gyula 8 év
6. Kovács Dénes 4 év
7. Sántha Imre 7 év
8. Vorzsák János 7 év
9. Zsók László 6 év
10. János László 3 év
11. Szőcs László 5 év
Rögtön a tárgyalás után és a család jelenlévő tagjaival engedélyezett beszélgetés után (ekkor tudtam meg Csaba öcsém letartóztatását), engem, Palczert, Kovács Gyulát, Vorzsák Jánost, Zsók Lászlót és Szőcs Lászlót átszállítottak a marosvásárhelyi börtönbe, ahonnan szintén mi haton 1960.január 23-án rabszállító (értsd: marhavagon) vagonba zsúfoltan a Szamosújvári végrehajtó börtönbe kerültünk, ahol azzal a kedves megjegyzéssel fogadtak: innen élve nem kerültök ki! Többi „bűntársainkkal” soha egyikünk sem találkozott rabéletünk idején (kivéve János Lászlót).
A 11-ek az alábbi időpontokban szabadultak ki, részben mert letöltötték büntetésüket, nagyobb részben egyéni és általános kegyelemmel: Sántha Imre 1962. április 14., János László 1962. május 12. (letöltötte a büntetését), Zsók László 1962.szeptember 7.,Vorzsák János 1962. október 10., Bereczk Lajos és Lőrinczi János 1963. január 14., Szőcs László 1963. február 16., Kovács Dénes 1963. augusztus 5. (letöltötte a büntetését), Kovács Gyula 1964. április 14., Puskás Attila 1964. augusztus 3., Palczer Károly 1964. augusztus 4.

Epilógus

Kezdő soraimban említettem Csaba öcsémet. Ő elkövette azt a páratlan vakmerőséget, hogy letartóztatásom után „számonkérte”(!!) a szekuritátén bátyja letartóztatását. A meglepett szekufőnök megfenyegette: Majd lesz magára is gondunk! Lett is. Augusztusban ilyen-olyan vádakkal letartóztatták és októberben 18 évre ítélték. Néhány héttel előttem szabadult ki.
Mi pedig – a „megátalkodottak” az érvényben lévő törvény alapján mindvégig besúgokkal körülvéve a szeku megfigyeltjei voltunk. Rólam például az egyi k „gazdag” fantáziájú besúgó még 1989. decemberében is (!) jelentett, hogy én 11 millió forintot örököltem, mely összeget szabadcsapat (!) szervezésére akarom felhasználni Erdély felszabadítására. Ilyen időket éltünk....
Egykori Bartis Feri barátunk szavai illenek ide l956-os verséből: (Utószó: „Mégis élünk!”)

Felhasznált források:

1. Arhiva Consiliului Naţional pt. studierea Arthivelor Securităţii, fond Inf.I.2241/I. si II. dosar P/109, 1–19.
2. RPR Ministerul Afacerilor Interne, U.M. 0421 Tg.Mureş (Concluzii de învinuire, Tg.Mureş, la 20 august 1964.)
3. Pál-Antal Sándor: Áldozatok - 1956. A forradalmat követő megtorlások a Magyar Autonom Tartományban,Marosvásárhely, 2006, Mentor Kiadó.
4. Stefano Bottoni: Sztálin a székelyeknél, a MAT története 1952-1960. Csíkszereda 2008, ProPrint Kiadó.
5. l956 Erdélyben Politikai elítéltek életrajzi adattára 1956-1965. Szerkesztette Dávid Gyula, Kolozsvár, Polis Kiadó – EME



.: tartalomjegyzék